Eltűntek a dilítium kristályok, szivárog az oxigén, baj van a hiperhajtőművel és még a fluxuskondenzátorból is kifogyott a nafta. Sok problémával kell megküzdenie egy csillaghajó kapitányának. Szerencsére csak egy-két parancsot kell elkiáltania, és mindig van valaki, aki megnyomja a vész elhárításához szükséges gombokat. Legalábbis a filmekben így működik.

Az először a Cink által megtalált zseniális Spaceteam nevű iOS-re és Androidra is kiadott játék bebizonyítja, hogy ennyire azért nem egyszerű az űrutazás. Viszont sokkal viccesebb annál, mint amit a filmek mutatnak. A legalább két főt igénylő mobilos játékban a játékosok egy gombokkal teli vezérlőtábla előtt ülnek, a kijelzőn pedig folyamatosan érkezik valami utasítás. Csökkenteni kell az orbflow-t, ki kell vinni a szemetet, növelki kell az eigengenerátor hatásfokát, csupa-csupa sci-fi sületlenséget kell végrehajtani. A játékot nehezíti, hogy a gombok nem feltétlenül a mi kijelzőnkön vannak, ilyenkor át kell üvölteni a társunknak, hogy cselekedjen, különben felrobban a hajó.

A játék már két fővel is nagyon vicces káoszt eredményez. Négyen még jobb, garantált a szórakozás és a hajó megsemmisülése. (És van egy kísérleti nyolcfős mód is, na ahhoz gyávák voltunk.) A Spaceteam legnagyobb erőssége, hogy iPhone-on és androidos készülékeken is fut: ha a játékosok ugyanazon a wifin vannak, indulhat a kaland. Ilyet eddig még egy mobilos app sem tudott.

A program ingyenes, az egy dollárért megvehető kiegészítők a játékhoz nem szükségesek, a fejlesztő élete azonban könnyebb lesz tőle.

Letöltés: iOS, Android