Aki használt már árösszehasonlító oldalt, ismeri azt a megnyugtató érzést, hogy nem kell amiatt aggódni, máshol sokkal olcsóbb lett volna az adott termék. Kinézem a neten, aztán megnézem az Árukereső.hu-n, hol a legolcsóbb. Nem biztos, hogy az összes forgalmazó szerepel itt, de ahhoz elegen vannak, hogy kiválaszthassam azt a kereskedőt, akinél megfelelő az ár és a vevők is elégedettek a kiszolgálással. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy az árösszehasonlító oldalon tapasztaltnál lényegesen olcsóbban sehol nem kapjuk meg, amit keresünk.

Sokszor irígykedtem az amerikaiakra, akiknél ez az árösszehasonlítósdi régen létezik, s nem csak a számítógépen, a vásárlás előkészítésére használhatják, hanem shoppingolás közben, a telefonjukon is van erre szolgáló app: a boltban állva is megnézhetik, a szomszédban olcsóbb-e a termék, s ha igen, az eladó orra alá tolhatják a mobilt: alkudjunk, uram, vagy átmegyek a másik üzletbe. Úgy gondoltam, ilyen itthon sose lesz.

Tévedtem. Az Árukereső megcsinálta, sőt! Az iPhone-os változat a következőt tudja: a telefon kamerájának megmutatjuk az áru dobozán a vonalkódot. Az app beolvassa, ez alapján rákeres az adatbázisban és már listázza is a webboltok árait. Nem kell rákeresni a termék nevére, nem kell a boltban hosszan kutakodni a dobozon a típusszám után, csak a vonalkódot kell megkeresni. Őrült kényelmes, és engem már nem egyszer mentett meg attól, hogy felével drágábban vegyek meg valamit.

Platform: iPhone, Android

Ár: ingyenes