Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kamu volt az ingyenes Photoshop

Bombahírrel rukkolt elő a Forbes, az amerikai üzleti lap számolt be arról, hogy az Adobe cég a 2005-ben megjelent Creative Suite 2 (CS2) szoftvercsomagját ingyenesen elérhetővé teszi. A letölthető csomag szoftverenként, és egyben is letölthető, és többek közt megtalálható benne a PhotoShop CS2 képszerkesztő, illetve a Premiere Pro 2 videovágó program, de az InDesign CS2 és Illustrator CS2 szoftverek is.

A nem meglepő módon hatalmas érdeklődés nyomán e sorok írásakor az Adobe letöltőoldala elérhetetlen, de ezen a linken lehet majd elérni a szoftvereket Windows és Mac OS X alá. A letöltéshez egyébként egy ingyenes fiókot kell létrehozni az Adobe rendszerében. Az ingyenes letöltést már akkor is érdemes kihasználni, ha valakinek csak egy profi kép-, vagy videoszerkesztő szoftverre van szüksége - bár a pénzért megvehető Creative Suite-csomag már a hatodik verziószámnál tart, a CS2 kiadás tudása még így is több mint elegendő egy otthoni felhasználónak.

UPDATE Időközben a Forbes újságírója kiderítette, hogy a letöltés nem túlterheltség miatt nem működik, hanem azért, mert az Adobe cég kikapcsolta a CS2 programcsomaghoz tartozó hitelesítőszervereket, így a kiszivárgott telepítőkkel - ha nem is szándékosan - sikerült közkincsé tennie a programokat. Ezeket eredetileg csak a regisztrált, legális szoftverek birtokosai tölthetik le a szoftvert onnan a megvásárolt sorozatszám birtokában. Ugyanakkor az a néhány szerencsés, akinek módja volt letölteni  még a kópiát, az ugyan nem legálisan, de használni tudja a hiba miatt elérhetetlenné vált szoftvercsomagot anélkül, hogy megvette volna.

0 Tovább

Már jövőre megérkezhet az új Windows

Blue kódnéven készül a Windows 8 utódja, amely már jövőre megjelenhet. Premierjét követően az Apple-höz hasonlóan a Microsoft is éves frissítési ciklusra vált a cégtől származó belső információk szerint.

A The Verge című amerikai technológiai hírportál belső forrásból származó információi szerint már a jövő év közepén megjelenhet a Windows 8 egyelőre Blue kódnéven emlegetett utódja.

A Blue első kiadása valószínűleg egy legális Windows 8 rendszerekre telepíthető, új funkciókat tartalmazó frissítés lesz, amelyet vagy teljesen ingyen, vagy rendkívül olcsón fog kínálni a Microsoft.

Évente okosabb lesz a Windows

A Windows Blue bevezetésével a szoftvercég szakít korábbi gyakorlatával, amelynek lényege az volt, hogy a cég néhány évente rukkol elő egy-egy újabb Windowszal. Hasonló stratégiát alkalmaz az Apple is, amely korábban kétévente frissítette Mac OS X nevű operációs rendszerét, annak legújabb kiadására azonban már csak egy évet kellett várnia a felhasználóknak.

Ez azért szerencsés, mert ha nem teljesen új rendszerként kell kommunikálni egy rendszert, akkor nem okoz csalódást a felhasználóknak a forradalmi újítások hiánya. A Windows Blue tudása a tervek szerint évente frissül majd úgy funkciókkal, ha a The Verge információi helyesek, így a rendszer versenyképesebb maradhat a rivális Apple termékkel.

Az is valószínűsíthető, hogy az új számítógépeket mindig automatikusan a legújabb Windows-kiadással kerülnek majd a boltokba - hasonló gyakorlatot alkalmaz az Apple is, amelynek szoftverfrissítései általában a néhány generációval korábbi gépekre is olcsón megvásárolhatók.

1 Tovább

Ingyenes vírusirtó a Facebooktól

Biztonsági szoftvereket kínál letöltésre új piacterén a Facebook: a közösségi oldal az ingyenes védelmi megoldások mellett fizetős antivírus-szoftverek fél éven át díjmentesen használható licenceit is kínálja.

A közösségi oldal szerda este indította el az Antivirus Marketplace nevet viselő új oldalát, amelyen jelenleg ötféle biztonsági szoftvert lehet letölteni, amelyek fő funkcióit egy táblázatban is összefoglalják. A letölthető szoftverek között megtalálható a Microsoft ingyenes, Security Essentials nevű vírusirtó szoftvere, de fizetős megoldások fél éven át ingyenesen használható verziói is.

Ez utóbbiak között a Norton AntiVirus, a McAfee Internet Security, a Sophos Anti-Virus, és a Trend Micro Internet Security kapott helyet.

1 Tovább

Leadja a drótot a Daemon Tools a hamis szoftverekről

A Within Windows szoftverblog vizsgálatai szerint titokban kémkedik a felhasználó tevékenysége után a lemezkép-fájlok virtuális meghajtóként való használatát lehetővé tévő Daemon Tools.

A blog szerint nem maga a képfájlok felcsatlakoztatását biztosító program, hanem annak MountSpace nevű modulja a bűnös, amelyet a szoftver Daemon Tools Lite verziójában lehet megtalálni. Ez alapból továbbítja a MountSpace szolgáltatás üzemeltetőinek azt, hogy egy adott gépen milyen képfájlokat használtak a Daemonnal. Ha a szoftvert futtató számítógép csatlakozik az internethez, az IP-címét is továbbítja a szoftver a szolgáltatás üzemeltetőinek.

Ez azért lehet kínos, mert bár a Daemon Toolst számos legális célra is lehet használni, a kalózszoftvereket, játékokat előnyben részesítők előszeretettel használják ezt a segédprogramot, amely szükségtelenné teszi a letöltött programok CD-re vagy DVD-re írását.

A Within Windows szerzője szerint a MountSpace jelentéseit a cég 212.117.184.51 és 212.117.185.149 IP-címen elérhető szervereinek elérését tűzfalon történő blokkolásával lehet leállítani. Bár a szoftver beállításai közt is letilthatóak a jelentések, a blogger szerint ez valójában nem kapcsolja ki a funkciót. Esetleg a Deamon Toolst helyett érdemes a Virtual CloneDrive-ot használni.

0 Tovább

Ingyen készül a világ legjobb médialejátszója

Az [origo] Techbázis a VLC Player készítőit faggatta a fejlesztésről, multimédiáról és minden kapcsolódó témáról. Egy biztos, ők sem látják a jövőt. A cikket itt lehet elolvasni.

0 Tovább

Nézze meg, mennyi adatot fogyaszt a gépe!

DSL-t vagy kábelnetet használva manapság már ésszerű használat mellett szinte nem is lehet elérni az adatforgalmi limiteket,  a hazai mobilszolgáltatók pedig SMS-ben figyelmezteti ügyfeleiket, h azok megközelítik vagy elérik a díjcsomagjukban megállapított adatforgalmi korlátot. 

Az ingyenes Networx letöltése a Szoftverbázisról

 

Ennek ellenére praktikusabb mérni a számítógépen a bonyolított adatforgalmat, így egyetlen kattintással láthatjuk, hol tartunk. Erre a feladatra tökéletesen alkalmas a Networx nevű ingyenesen letölthető, XP-vel, Vistával és Windows 7-tel is használható, magyar nyelvű program. A szoftver napi, heti és havi statisztikákat is képes készíteni a bejövő és kimenő netforgalomról. Beállításai közt meg lehet szabni azt is, hogy a program csak a mobilinternetes modemen keresztülmenő forgalmat rögzítse, ha egy ingyen wifihez csatlakozunk, ne számolja hozzá a havi forgalomhoz. Csupán a móka kedvéért is érdemes feltelepíteni a programot, különösen akkor, ha valaki torrentezik, egy-két heti használat nyomán ugyanis nagyon tanulságos statisztikákat lehet leolvasni a programból. 

 

 

Nézze meg, mennyi adatot fogyaszt a gépe!
DSL-t vagy kábelnetet használva manapság már ésszerű használat mellett szinte nem is lehet elérni az adatforgalmi limiteket,  a hazai mobilszolgáltatók pedig SMS-ben figyelmezteti ügyfeleiket, h azok megközelítik vagy elérik a díjcsomagjukban megállapított adatforgalmi korlátot. 
Ennek ellenére praktikusabb mérni a számítógépen a bonyolított adatforgalmat, így egyetlen kattintással láthatjuk, hol tartunk. Erre a feladatra tökéletesen alkalmas a Networx nevű ingyenesen letölthető, XP-vel, Vistával és Windows 7-tel is használható, magyar nyelvű program. A szoftver napi, heti és havi statisztikákat is képes készíteni a bejövő és kimenő netforgalomról. Beállításai közt meg lehet szabni azt is, hogy a program csak a mobilinternetes modemen keresztülmenő forgalmat rögzítse, ha egy ingyen wifihez csatlakozunk, ne számolja hozzá a havi forgalomhoz. Csupán a móka kedvéért is érdemes feltelepíteni a programot, különösen akkor, ha valaki torrentezik, egy-két heti használat nyomán ugyanis nagyon tanulságos statisztikákat lehet leolvasni a programból. 
http://www.szoftverbazis.hu/szoftver/networx-free.html
0 Tovább

Élessze újra régi laptopját ingyen!

Újjáélesztené a régi laptopját? Találtunk ehhez egy remek szoftvert, a Linux Mintet! Korábban ugyan hasonló célokra már ajánlottuk a Jolicloudot, de annak fejlesztői nem sok beállítási lehetőséget adnak a felhasználónak, ezért aki szoftvereket is szeretne telepíteni a kedve szerint, az jobban járhat ezzel az ingyenes operációs rendszerrel.

A Linux Mint honlapján több verziót is találni a szoftverből: ezek közül az Xfce nevűt elvileg gyengébb PC-kre is fel lehet telepíteni, de nagyon fapadosnak és kiforratlannak találtuk. A standard Linux Mint 11-essel viszont problémamentesen boldogultunk, olvasóinknak is ezt ajánljuk kipróbálásra, CD-re és DVD-re írható változatban érhető el.



Konyhai wifirádióvá alakult a régi laptop

Próbánk során egy 768 megabájt memóriával és 1,6 gigahertzes, egymagos Pentium M processzorral szerelt hatéves laptopon a Mint zökkenőmentesen működött. A laptopot egyébként egy eBayről tízezer forintért megrendelt, utángyártott akkumulátorral élesztettük újra, ezzel jelenleg nagyjából háromórás üzemidőt biztosít, ami otthoni netezésre, filmnézésre bőven alkalmassá teszi. 

Egy tízezer forintos, hangszórós Logitech laptopalátéttel még a hangzását is sikerült tökéletesíteni, így a dobozhangú őslaptop tökéletes konyhai netrádiós és sorozatnéző masinává alakult. 


A TV2 online elérhető műsorait a Mint alól problémamentesen meg tudtuk nézni, míg az RTL Most oldalaival nem boldogultunk, ezeket ugyanis csak Silverlight pluginnel lehet élvezni, ennek linuxos megfelelője pedig folyamatosan összeomlott.  A Magyar Rádió Hangtára ugyancsak problémamentesen működött a Minttel, ahogy az MTV Videotár is, bár itt a beágyazott lejátszó ablakán jobb klikkel kattintva kellett kimásolni a videó URL-jét, és beilleszteni azt az eleve a rendszer részét képező VLC Playerbe, amellyel a különböző internetrádiókat is lehet hallgatni.


Nem gyorsulja le az XP-t, de sokkal nehezebb tönkretenni

A Linux Mint egyébként az ugyancsak ingyenes Ubuntu Linuxon alapul, de készítői jelentősen optimalizálták a működését, amit az is jól jelez, hogy míg a kifejezetten gyenge PC-kre szánt Xubuntu tesztlaptopunkon nyögvenyelősen futott, addig a Minttel semmi hasonló problémát nem tapasztaltunk.

Ugyanakkor téveszmének bizonyult az, hogy a régi Windows XP-nél sokkal gyorsabb a Linux, nagyjából azonos volt a két rendszer sebessége. A Mint nagyjából egy perc alatt startol el, ami egy régi, nem karbantartott Windows feléledésénél egy kicsivel fürgébb, működését tekintve azonban nem veri kenterbe a jó öreg XP-t, hasonló tempóval működnek alatta a tipikus szoftverek.



A teszteléshez használt, hatéves laptopon élvezhetően lehetett internetezni, filmet nézni, zenét hallgatni, de a HD-felbontású videók már szaggattak rajta. A wifi azonnal működött, de a monitor és a tapipad beállításával sem voltak gondok, emellett az USB-s hangszóróval is kompatibilis volt a rendszer.

Miért érdemes mégis lecserélni? Mert ingyenes, és képes kiváltani az esetleg nem eredeti Windowst, ráadásul sokkal nehezebb elrontani annál: jóval kevesebb kártevő támadja, és a honlapokon felvillanó kamuvírusirtókat sem lehet telepíteni rá, azaz egy 1.0-s felhasználó sem igazán tud kár tenni benne.

Ami kellhet, benne van

A Mint telepítése nem igényel túl sok hozzáértést, egyedül az szokatlan, hogy a CD-ről, DVD-ről indításkor először elindítja magát Live verzióként, és egy ikonnal lehet elindítani a telepítést, amelynek beállításaival bárki elboldogul, nagyjából csak a rendszeridőt és a nyelvet kell beállítani. Az első indításkor a rendszer félig magyar, félig angol felülettel fogadta tesztelőnket, de egy újabb ki-, és bekapcsolás után a teljes Mint magyarul kommunikált, beleértve a böngészőt és a magyar helyesírás-ellenőrzővel szerelt LibreOffice-t is.



Alapból a Firefox böngésző van a Mintben, de a Szoftverkezelő pontra kattintva le lehet hozzá tölteni például a Chromiumot (a Google Chrome helyett), vagy akár az Operát is, egyedül Internet Explorer és Safari nem létezik erre a platformra. A Szoftverkezelő egyébként nagyon kényelmesen használható, a kiválasztott program adatlapján csak rá kell klikkelni a Telepítés gombra, és a rendszer automatikusan letölti és installálja azt.

A Linux Mint gyakorlatilag nem igényel semmilyen karbantartást, az összes feltelepített szoftvert saját magától frissíti, ami azzal jár, hogy néha megjelenik egy ikon a tálcáján, és le kell okézni ezeknek a telepítését. A Windowshoz szokott felhasználóknak egyedül azt kell megszokniuk, hogy itt az ehhez hasonló műveletekhez a rendszergazdai jelszót is be kell pötyögni, amit a telepítés során kell megadni. Érdemes egy vendégfiókot is létrehozni a gépen, így ha átjön egy ismerős, az egy teljesen szűz felületen nézheti meg mondjuk a leveleit, nem kell véletlenül sem saját adataink között kutatnia.

0 Tovább

Jelzi a Windows, ha eső lesz

Az Into Windows blogon találtunk egy remek ingyenes időjárásjelentő programot: a Forecaster (letöltés a jobb felső sarokban) csupán néhány megabájt, telepítést sem igényel, de be lehet állítani, hogy automatikusan elinduljon. Alapesetben a program a Windows Tálcán bújik meg, s csak akkor bukkan fel automatikusan miniablaka, ha adatbázisa szerint a kiválasztott városban időjárásváltozás várható.

Ikonja mindig az aktuális állapotnak megfelelő, például napot vagy esőcseppeket, felhőt formáz, így elég ránézni a monitorra ahhoz, hogy lássuk, milyen idő várható. Az ikonra kattintva hívható elő a fent is látható részletes, több napos előrejelzés.

3 Tovább

Segédprogram USB-vírusok ellen

Az USB Show nevű ingyenes segédprogram letöltése

A NirmalTV blogon találtuk ezt a remek ingyenes segédprogramot: a telepítést sem igénynlő programmal olyan fájlokat és mappákat lehet visszaállítani pendrive-okon, amelyeket például vírusok vagy más kártevők rejtettként állítottak be, ezért látszólag eltűntek. A szoftvert egyszerű kezelni, csupán meg kell adni a pendrive elérését, és ráklikkelni a "Recovery the hide files" (sic) feliratú gombra.

0 Tovább

Új verzióban javították ki a Skype hibáját

Csütörtökön sokan nem tudtak csatlakozni a Skype-hoz világszerte, bár az internettelefon-rendszer üzemeltetői honlapjukon elérhetővé tették azt a néhány lépésből álló procedúrát, amivel a programot bárki újból működőképessé tehette. 

Pénteken a cég kiadta a Skype legfrissebb verzióját, amelyben orvosolták a csatlakozási problémákat. Aki a lehető legegyszerűbben szeretné újból használni a Skype-ot, annak erre érdemes frissítenie, amelyet innen lehet letölteni.

0 Tovább

Gyönyörű műholdképes témacsomag Windows 7-hez

Szinte megunhatatlan Windows 7-es témacsomagra bukkantunk az Instant Fundason: a Microsoft honlapjáról lehet letölteni a Bing Maps Aerial Images nevű gyűjteményt, ami látványos műholdképeket varázsol a Windows hátterébe. A szokásos hátterekkel ellentétben ezt a csomagot úgy készítették el, hogy frissíteni is képes magát egy RSS-hírcsoporton keresztül, így mindig új felvételeket helyez a monitorra.

0 Tovább

XP-n nem futtatható a nyugdíjas Windows halálórája

Bizarr ötlettel rukkolt elő a Microsoft: egy olyan widgetet adott ki, ami mindig megmutatja, hogy a Windows XP életciklusából még hány nap van hátra. E sorok írásakor még 1069 napot mutat a számláló: ez azt jelenti, hogy 2014-ig tart a támogatás, ezt követően már semmilyen kritikus biztonsági javítás nem jelenik meg.

A widgetet valószínűleg a vállalati it-sek rémisztgetésére találták ki, de az benne a legmegdöbbentőbb, hogy magán a Windows XP-n nem is lehet használni, hiszen ahhoz még nem készültek gadgetek, csak Windows Vistán és 7-en futtatható, ehhez viszont még az operációs rendszer eredetiségét is igazolni kell.

Innen lehet letölteni a widgetet

0 Tovább

Újabb óra-widget Windows alá

A HTC Metro Widget letöltése

 

Korábban már ajánlottuk letöltésre a HTC mobilcég Windows 7 és Vista operációs rendszerekhez elérhető ingyenes widgetjét, ezúttal egy új, a Windows Phone 7 mobilszoftver felépítését utánzó remek kiegészítőre bukkantunk. A miniprogramot nagyon praktikus használni, hiszen mutatja az időt, a dátumot és az aktuális időjárást, mindezt egyetleg közös felületen.

Eközben szerencsére a HTC androidos készülékeiről ismert órát Windowsra elhozó widgetet is fejlesztik, ez látványos - és kikapcsolható - animációkkal jelzi az aktuális időjárást.

0 Tovább

A Mactől és Win 7-től nyúlt ötleteket az új Ubuntu


Letölthető az Ubuntu Linux 11.04-es verziója, amely a korábbi verziókétól gyökeresen eltérő, Unity nevű kezelőfelületet tartalmaz. Kipróbáltuk az átlagfelhasználó számára már ingyenessége miatt is vonzó operációs rendszert.


Az új kezelőfelületen egy Mac OS X-ből ismerős megoldással lehet találkozni: a képernyő tetejére került egy státuszsor. Ezen mindig az aktuális, azaz előtérben lévő programok menüpontjai érhetőek el, bizonyos szoftverek, például a beépített chatprogram ablakából el is tűnt a Fájl, Nézet és hasonló menüpontok. Más programok, például a külön letölthető VLC médialejátszó még a megszokott kezelőfelületet tartalmazza.

A képernyő baloldalára egy olyan oldalsáv, az indítópanel került, amelyben a leggyakrabban használt programokat lehet elhelyezni a Windows 7 Tálcájához hasonló módon. A windowsos Start gombját az Ubuntuban a bal felső sarokban lévő menü segíti, amelyet lekattintva egy keresőfelületet lehet elérni, amely nem csak a merevlemezen lévő fájlok, de a feltelepített és a készítők által telepítésre ajánlott szoftverket is tartalmazza.


Az Ubuntu saját, beépített Szoftverközponttal rendelkezik, amely lehetővé teszi a programok egyetlen kattintással történő telepítését. Alapból egyébként gyakorlatilag minden feladatra tartalmaz szoftvereket az Ubuntu, Firefox böngésző, médialejátszó, chat-, és levelezőkliens és irodai programcsomag is megtalálható benne.


Bár az új Unity felület valóban nagyok helytakarékos, és sok munkaterületet hagy a felhasználónak, egy átlagos internetező számára tesztelőnk szerint túlságosan idegen lesz, hiszen még az ablakok bezárását biztosító gombok is átkerültek a képernyő jobb felső sarkából a balra, akárcsak a Macen. Telepítéskor egyébként a régi, hagyományosabb kezelőfelülettel is telepíteni lehet az Ubuntut.

Telepítése nem igényelt semmiféle szaktudást: egyszerűen le kell tölteni a CD-képfájlt, és kiírni azt egy lemezre (32 és 64 bites processzorra, valamint netbookokra optimalizált változatban érhető el). A lemezről a rendszer próbamódban telepítés nélkül is indítható, így bárki kipróbálhatja, hogy melyik grafikus felület a leginkább szimpatikus, mielőtt konkrétan a PC-re installálná az operációs rendszert, amelyet egyébként a Windows mellé is lehet telepíteni.

A folyamat teljesen automatikus, érdemes kipipálni az egyetlen opciót is, amely lehetővé teszi, hogy a harmadik fél által készített, nem nyílt forráskódú komponenseket is telepítse fel az Ubuntu, ez sok szenvedéstől megkíméli a felhasználót. Csupán a képernyő felbontását kellett kézzel beállítanunk: az új Ubuntu két monitoros módban sehogy sem akart működni, a laptopra kötött tévével azonban működött, és a digitális hangkimenetet is alapból kezelte.

Az Ubuntuban továbbra is automatikusan frissülnek magán az operációs rendszeren kívül a szoftverek is, így nagyon biztonságos internetezést tesz lehetővé, és egy beállított rendszert egy nem hozzáértő felhasználó sem tud túl könnyen tönkretenni, ezért továbbra is ajánljuk kipróbálását bárkinek!

11 Tovább

Tolmácsrobotnak is jó az új Chrome

Megjelent a Google Chrome böngésző 11-es verziója, amely már támogatja a beszédalapú információbevitelt is: e funkció segítségével mikrofon birtokában például a Google Translate-nek nem csak begépelhetjük, hanem be is mondhatjuk a lefordítani kívánt szavakat, mondatokat. A Translate képes ugyancsak hangos formában közölni a fordítás eredményét, így gyakorlatilag tolmácsrobotként funkcionál - bár fordítói képessége még hagy kívánnivalót maga után.

A Chrome-ot már használóknak elég frissíteniük a böngészőt, a többiek innen tölthetik le. A Chrome képességeit ezen a szájton lehet letesztelni mindenféle alkalmazásokkal.

1 Tovább

Ipades GarageBand-teszt profi zenészekkel

Virtuális gitárhúrokat pengethetünk benne a képernyőn, és nyolcsávos stúdióban keverhetjük a zenéket az ipades GarageBand szoftverben - de vajon mire jó a profik kezében? Profiknak adtuk oda a szoftvert egy kis jammelésre.

A GarageBand az egyik leglátványosabb iPad-szoftver, amit az iPad 2-vel egy időben mutattak be. Az Apple saját fejlesztésű programját már sokan ismerhetik Macről, a virtuális hangszereket megszólaltató zeneszerkesztő ugyanis már évek óta létezik Mac OS X-en.
Hangszerválasztás
A táblagépen azonban igazán más az élmény, a virtuális hangszereket ugyanis itt kézzel szólaltathatjuk meg. A gitár húrjait, vagy a zongora billentyűit az igazi hangszerekéhez hasonlóan lehet pengetni, vagy leütni az érintőképernyőn. A szerkesztőjével – vagyis a nyolcsávos, beépített keverőpulttal – pedig teljes zeneszámokat állíthatunk össze.

Bárki könnyedén klimpírozhat

A szoftver azt az ígéretet hordozza magában, hogy bárki könnyedén válhat zenésszé, és a szintetizátoros, vagy a számítógépes zeneszerkesztő szoftverekben található virtuális hangszerekkel való bíbelődés helyett látványosabb formában szólaltathatja meg azokat. A program tényleg van annyira kezes, hogy az ember minimális zenei érzék mellett már értékelhető produkciót tud benne alkotni.

Ez azonban csak az első néhány lépés egy hosszú úton, ha az ember mindenféle hangszeres ismeret nélkül áll neki klimpírozni a készüléken, ahogy én. Kíváncsi lettem azonban arra, hogy mit kezdenek az igazi zenészek egy ilyen szoftverrel, és profi szemmel mit gondolnak róla? Az ipades Garage Bandben ugyanis elvileg minden megvan, ami egy komplett zeneszám elkészítéséhez kell.
Dobok
A szoftver nyitóképernyőjén jobbra-balra lapozgathatunk a virtuális hangszerkészletben típusonként. Van benne többféle billentyűs hangszer (keyboard), gitár, basszusgitár és dob, amelyeken magunk játszhatjuk fel a kívánt dallamot.

A gitárhúrok, a billentyűk a valóságoshoz hasonlóan jelennek meg a képernyőn, azzal a különbséggel, hogy a húrokat pengetni azért nem kell, maximum nyújtani lehet a hangokat azok meghúzásával, elég a megfelelő bund (lefogási hely) mögött megütni a képernyőt az adott hanghoz. A dobok egy virtuális dobfelszerelés, vagy egy dobgép kezelőpaneljének képeként jelennek meg a képernyőn, amelyet a megfelelő helyen megütve úgy szólalnak meg, ahogy a valóságban - a cin például más hangot ad, ha a rögzítő csavarhoz közel vagy a széleken ütjük.

A hangszerekkel amellett, hogy magunk játszunk fel dallamokat, automata üzemmódban is dolgozhatunk. A gitárokat eleve „smart guitar”-nak, illetve „smart bass”-nek hívja a szoftver, a dobokból és a billentyűsökből pedig külön van „smart”, vagyis okos változat. A dobok ütögetése helyett ugyanis beprogramozhatunk egy egyszerű dobgépet, a gitárokon és a billentyűsökön pedig a húrok helyett átkapcsolhatunk akkordokra (chords az alap notes helyett), illetve skálákra.
Akkordok
Az automata lejátszások egyikét bekapcsolva a gép végtelenítve kezdi el játszani a leütött akkordok egy-egy bontását, gitárokon és billentyűs hangszeren egyaránt. A funkció ismerős lehet a szintetizátorokról, a játékot azonban segíti, hogy itt egy grafikus felületen látjuk magunk előtt a „hangszert”.

A hangszerek között az említettek mellett van sampler, vagyis mintavételező, amelyen a mikrofonnal rögzített hangeffekteket komponálhatjuk bele a zenénkbe, az éneket pedig külön hangrögzítő veszi fel. A szoftver utolsó eszköze egy virtuális gitárerősítő, amelyre – egy speciális kábel segítségével – elektromos gitárt lehet rákötni a szólózáshoz. Ezek mellett előre rögzített ritmusokat (groove-okat) is beszerkeszthetünk a zenébe.

A Garage Band az iPaden nyolcsávos stúdióként működik, vagyis az említett hangszerek és eszközök közül maximum nyolcat vehetünk fel és keverhetünk össze a virtuális keverővel. Ez is az érintőképernyőre optimalizálva működik, vagyis az egyes sávokat kézzel húzhatjuk a megfelelő helyre vagy vághatjuk a kívánt hosszúságúra, és effektezni, ritmushoz igazítani is lehet őket. A felvételt egy virtuális metronóm is segíti.

Mire képes a profik kezében?

Ezzel a virtuális hangszerkészlettel állítottam be a Professzor Brinkfunk együttes próbatermébe. A név a Klinika című tévésorozat Brinkmann professzorát idézi, az együttes ugyanis funky-számokat vegyít sorozatzenékkel, vagyis mindenből idéznek egy kicsit Michael Jacksontól Michael Knightig.

A teszthez azért is nagyon jó választásnak tűnt a csapat, mert a zenéjük elég összetett ahhoz, hogy megtöltsük vele a rendelkezésre álló nyolc sávot. A szokásos dob-basszus-gitár-ének felállás helyett ugyanis ők billentyűssel és két énekessel lépnek fel, ráadásul a koncerteken szaxofonosuk és harsonásuk is van. A próbán „csak” a rezesek nélküli csapat állt rendelkezésre.
Billentyűzet
Volt egy olyan elképzelésem, hogy alaposan végigmutogatom a szoftver funkcióit, amiket először kipróbálgatunk, azután megkérem őket, hogy miután részletesen összevettük a Garage Bandet az igazi hangszerekkel, vegyünk fel egy számot. Ehelyett rögtön a mély vízbe vetettük magunkat. A táblagépet rákötöttük a keverőpultra, hogy kihangosítva hallja mindenki, és nekiálltunk felvenni egy számot – pontosabban egy szám elejét, amit azután az összehasonlítás kedvéért élőben is eljátszott az együttes.

Az alkotás folyamata végigkövethető a videón: a tagok menet közben ismerkedtek a kezelőfelülettel. Az egyikük, a basszusgitáros Péter Macen használja a Garage Bandet, így ismert pár funkciót, de csak ennyi könnyítette meg a munkát, a többi tényleg ment lendületből.

A felvételt a dobbal, basszussal kezdtük, majd rákerült a ritmusszekció, végül az ének. A dobosunk volt a legnehezebb helyzetben, mert nem volt a tableten balkezes dobszerelés, pedig ő egyébként azt használ.

Mivel a gyakorlással nem akartuk húzni az időt, és nem akartuk tovább izzasztani zenészünket az ismeretlen eszközön, átváltottunk dobgépre, így a szoftver által adott, többféleképpen variált alapokból az egyik gitárosunk rakta össze rögtönözve, ami a számhoz kellett. A basszusgitárral már kevesebb gond volt: a virtuális húrokat Péter könnyen eltalálta az asztalon is, néhány próbálkozás után elkészült ez a sáv is, amelyet a beépített „kvantálás” funkció segítségével pontosan hozzáigazítottunk a dob ritmusához.
Trackszerkesztő loopokkal
A ritmusszekciót a gazdagabb hangzás érdekében kibővítettük egy beépített kongával, ami végül élőben hiányzott a felvételről, és később a basszusgitárt is kicseréltük egy másik hangszerre. Ehhez újravenni nem kellett a már feljátszott basszust, csak átállítani a hangszert a keverőben.

A billentyűsünknek, Marcinak szintén nem volt problémája a virtuális billentyűzettel, bár azt megállapította, hogy a billentyűk leütése után van egy kis késés, emiatt más érzés játszani rajta, mint az igazin. Lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy a szoftver szép lassan tölti meg a memóriát munka közben, mindenesetre a szükséges kíséretet így is fel tudta játszani, csak a virtuális billentyűzet méretén állítgattunk egy kicsit, hogy kényelmes legyen, és a billentyűkön beállítottuk a megfelelő akkordot.

Miután ennyi hangszeres sáv megvolt, az énekeseinknek nem volt nehéz dolga. Mi csak annyit trükköztünk a Brinkfunkkal, hogy az énekesnőnk, Zsófi egy rövid részlet erejéig megkettőzte magát egy extra vokállal.

Az iPadhez a próba során nem volt gitárhoz való csatlakozóm, így a gitárhoz beépített erősítőt és effektpadot nem tudtuk kipróbálni. Egy kicsit kísérleteztünk a samplerrel, amivel egyébként nem lenne lehetetlen a feladat, csak a feljátszott részlet szerkesztésével kellett volna sokat bíbelődni. Ezért ismét csak a beépített groove-készletből kapott egy „wakacsuka” sávot a rövid demónk, ami az ének megfelelő helyre való igazítása után össze is állt.

A videó körülbelül egy órányi munka eredménye, pedig a zenészek most először látták az ipades szoftvert. Nem játszottuk végig a felvett számot, de ehhez már igazából csak extra ének és egy kis többszöröző szerkesztgetés kellett volna. Amit a profi zenészek műveltek egy óra alatt a Garage Bandben, nekem így is olyan volt, mint a varázslat. Ők pillanatok alatt játszottak fel értékelhető, gazdag hangzást biztosító sávokat a keverőbe, amelyekből egy kiforrott zeneszám eleje állt össze.

Azt megállapítottuk, hogy a valódi hangszereket és a profi stúdiótechnikát ugyan nem cserélnék le rá, de az otthoni komponáláshoz az eszköz egy profinak is tökéletes. A kamerába már nem tudtam végigkérdezni a csapat tagjait, hogy mit gondolnak az eszközről, de menet közben elégedettek voltak azzal, ahogy a virtuális hangszerek szólnak. Az ipades szoftver könnyű kezelhetősége pedig mindenkit lenyűgözött, főleg, amikor elkezdett összeállni a felvételünk.

Hiányosságok azért vannak

Az ipades GarageBand tipikus Apple-szoftver, abban a tekintetben, hogy könnyen kezelhető, látványos eszközöket ad a felhasználó kezébe, amelyekkel gyorsan lehet dolgozni. Amellett azonban, ami benne van, el kell mondanunk azt is, ami nincs.

A virtuális hangszerek ugyan képesek automatikusan akkordokat játszani, akár bontva (azaz hangonként, különféle ritmikák és kombinációk szerint elemeire bontva az összhangzatot) is. Ekkor azonban nem tetszőleges akkordok közül választhatunk, hanem csak egy adott hangnemnek megfelelő válogatásból. A hangnem persze megadható (s ezzel változik a rendelkezésre álló akkordok köre), de egyszerre nem érhetjük el az összeset.
Hangnemek
Ennek az az eredménye, hogy ha kottából (pontosabban az akkordkíséretet és jellemzően az énekdallamot tartalmazó kottából) szeretnénk eljátszani egy dalt, akkor ki kell találnunk, milyen hangnemben íródott a dal, és reménykednünk, hogy a szerző tartotta magát ehhez az alapszintű zenei szabályhoz. Ha nem, ha menet közben hangnemet váltott, vagy olyan akkordot használt, ami a tankönyvek szerint nem része az adott hangnemnek, az okos hangszerek nem használhatók az adott dal lejátszására.

Az okos gitáron először még így sem találtuk meg az úgynevezett hetes akkordokat, amelyek nagyon alapvetőek – már az egészen kezdőknek is tanítják őket. Csak a GarageBanddel foglalkozó fórumok árulták el, hogy egyrészt, játszhatunk ezek nélkül is, nem lesz feltűnő a különbség, másrészt az akkordok billentyűit egyszerre több ujjal megütve mégis lejátszhatók.

Ha röviden össze akarnánk foglalni, mire jó, akkor azt mondhatjuk: a zeneszerzés egyszerű, felhasználóbarát, de kicsit lebutított eszköze. A szoftver egész biztosan sokaknak segít felfedezni a bennük rejlő zenei érzéket, és sok mindenben segít elindulni, de egy bizonyos szinten túl már inkább visszafogja az embert. Az átlagos iPadező számára azonban még így is lenyűgöző játékszer.

A szoftvert jelenleg akciós áron, 4 euróért lehet megvásárolni az App Store-ban. Egyaránt használható iPad 1-en és iPad 2-n is.
0 Tovább

Itt a kölcsönözhető Photoshop

A Digital Inspiration blog beszámolója szerint az Adobe havidíjért cserébe kölcsönözhető verziókat adott ki a Photoshopból és egyéb alkalmazásaiból, például a Creative Suite-ból, az Illustratorból, a Premierből és a Flashből is.

A cég tájékoztatása szerint a letölthető, és interneten aktiválható verziók használatának díját havonta emelik le az ügyfél számlájáról, és az online beszerzett szoftverek tudása mindenben megegyezik a hagyományos, DVD-n elérhető kiadásokkal. Az Adobe olyan felhasználókat, kisvállalatokat céloz a szoftverekkel, akiknek egy-egy célfeladathoz van szükségük a professzionális szoftverekre, nem használnák azokat állandóan, ezért jobban járnak, ha néhány hónapra kikölcsönzik azokat. Ezzek a lépéssel a kalózszoftverek használatát is vissza akarja szorítani a cég. A rendszerben a szoftverek legfrissebb verziói érhetőek el.

Photoshop aktuális, CS5 verzióját, illetve a Flash fejlesztőváltozatát 50 dollárért, vagyis nagyjából tízezer forintért lehet legitim módon kikölcsönözni egy hónapra, egy évre való esetén azonban a havidíj 35 dollárra, mintegy 6500 forintra csökken. Ugyanennyibe kerül az Indesign, kicsivel drágább a Premier Pro, a részletes árlistát és a többi tudnivalót itt lehet elolvasni.

0 Tovább

Nézze meg, hogy teljesít az új Explorer!

Irány a Szoftverbázis: az IE9 letöltése 32 bites rendszerre, és 64 bites rendszerre

Megjelent az Internet Explorer 9, de a Microsoft legújabb böngészőjét a Windows XP-t használók már nem élvezhetik, mert csak Windows 7 és Vista rendszereken működik. A Techbázis cikkéből megtudhatja, hogyan teljesít a riválisokhoz képest, ezen a linken pedig elolvashatja, mik az új funkciói.

Súgunk: az összes browser közül a legújabbak bizonyultak a leggyorsabbnak, ezért ha elavult böngészőt használ, gyorsan cserélje le újra!

 

 

 

 

0 Tovább

A régi PC Viagrája

 

 

Olvassa el az [origo] Techbázis cikkét a Jolicloud nevű ingyenes operációs rendszerről, amelynek legújabb kiadását kimondottan arra optimalizálták, hogy régi laptopon, koros asztali PC-n is futtatni lehessen. Az Ubuntu Linuxon alapuló szoftvert Windows mellé is egyszerűen lehet telepíteni, tud magyarul, bármikor eltávolítható, így minden kipróbálása mellett szól: telepítése mindössze húsz perc, és automatikusan végbemegy.

A szoftver probléma nélkül megnyitja az Office-ban készült fájlokat, minden ismert video- és zenefájlt lejátszik, és a régi gépen is fürgén indul és gyorsan áll le.

 

 

1 Tovább

Letölthető a Chrome böngésző 10-es verziója


A Google fejlesztői hiperűrsebességre kapcsolva dolgoznak a cég böngészőjén: a Chrome-nak februárban jelent meg a 9-es kiadása, márciusra itt a tizes verzió - bár lehetséges, hogy kissé jóindulatúan bánnak a számozással Mountain View-ban.


Ugyanakkor kétség nem fér hozzá, a Chrome 10 valóban tartalmaz új funkciókat: gyorsabban futtatja a JavaSCripteket, az Adobe Flash környezetben írt oldalakat, játékokat és videolejátszókat pedig egy saját karanténban futtatja, hogy az ezekbe rejtett kártékony kódok ne tehessenek kárt a teljes operációs rendszerben.


Ennél is fontosabb, hogy a böngésző már támogatja a videokártyák gyorsítását weboldalakba ágyazott videók esetében is, így például a YouTube-os klipek lejátszása folyamatosabb, emellett kevésbé terheli le a rendszert, laptop esetében ez az üzemidő javulását is eredményezi. A beállításokat már nem menüben, hanem egy böngészőfülben nyitja meg. Az elmentett jelszavakat a Chrome alapból lementi egy online tárhelyre, így - egy Google-fiók birtokában - egy másik PC-n, vagy a rendszer újratelepítésekor is elérhetőek maradnak. A jelszavakat az új verzióban le is lehet védeni egy kóddal, a  könyvjelzők, bővítmények és témák hasonló szinkronizálása pedig már az előző verzióban is elérhető volt.


A Chrome-ot használók egyszerűen frissíthetnek az új verzióra, a Beállítások menü Névjegy pontjára kattintva, a többiek a Google.com/Chrome oldalról tölthetik le a 10-es verziót.

0 Tovább

Reklámokat kell nézni az új Skype-ban

Ilyen lesz a reklám a Skype-ban

Az internettelefonos szoftver üzemeltetői hivatalos blogjukon bejelentették, hogy a Skype windowsos kliensszoftverét használóinak hamarosan reklámokat kell nézniük majd a szolgáltatatás ingyenes használatáért cserébe.


A jókora reklámcsík a program főképernyőjén (Home) jelenik majd meg, és fokozatos tesztelést követően fogják kiterjeszteni a felhasználókra. Doug Bewsher, a Skype marketingigazgatójának bejegyzése szerint a cég hisz abban, hogy ha a hirdetéseket a megfelelő módon tálalják, akkor az ezekből származó bevételek új szolgáltatások kifejlesztésére adnak majd lehetőségét.

Egyelőre a reklámok csak az amerikai, brit és német felhasználók Skype-programjaiban jelennek majd meg, mivel a cég csak ezeken a piacokon foglalkozik majd a hirdetések értékesítésével, így a magyar felhasználóknak egyelőre nem kell majd reklámokat bámulniuk.
Egyelőre nem akarják megbombázni sem a reklámokkal az ingyenes nettelefonálást biztosító szoftver használóit, ezért egy márka promóció egy nap csak egy alkalommal bukkan majd fel.

Noha a Skype marketingese elképzelhetőnek tartja, hogy később a főképernyőn kívül is bevezetnek reklámcsíkokat, azt nem tervezik, hogy a beszélgetések közben felbukkanó, zavaró hirdetéseket építsenek a szoftverbe. A reklámok a tartózkodási hely, nem és kor alapján targetáltak lesznek, de ha a felhasználónak erre igénye van, letilthatja személyes azonosításra nem alkalmas adatainak hirdetési célokra való felhasználását.  Nem a Skype az első cég, amely hirdetésekből termel extra bevételt, például a Microsoft Live Messengerében is megtalálhatóak a beszélgetések ablakaiban apró bannerek.

0 Tovább

Letölthető a Chrome 9.0

A Google Chrome 9 a Szoftverbázison

 

Végleges verzióban is elérhető a Google böngészőjének 9-es kiadása. A Chrome-ot jelenleg használók automatikusan frissíthetnek a szoftverre, ha erre nem akarnak várni, elég a beállítások ikonra kattintaniuk, ott pedig "A Google Chrome névjegye" menüre klikkelni, a legfrissebb verzió telepítése ekkor megkezdődik
A Chrome 9.0 már támogatja a WebGL nevű szabványt, ami hardveres gyorsítású 3D-s grafika használatát is lehetővé teszi a böngésző számára, ami például webes játékok futtatásához jó, kipróbálni itt lehet.
Egy másik újítása a Chrome Instant, ami a honlapok betöltését teszi fürgébbé: már a címük begépelésekor elkezdi letölteni az oldalakat.

Végleges verzióban is elérhető a Google böngészőjének 9-es kiadása. A Chrome-ot jelenleg használók automatikusan frissíthetnek a szoftverre, ha erre nem akarnak várni, elég a beállítások ikonra kattintaniuk, ott pedig "A Google Chrome névjegye" menüre klikkelni, a legfrissebb verzió telepítése ekkor megkezdődik.

A Chrome 9.0 már támogatja a WebGL nevű szabványt, ami hardveres gyorsítású 3D-s grafika használatát is lehetővé teszi a böngésző számára, ami például webes játékok futtatásához jó, kipróbálni itt lehet. Egy másik újítása a Chrome Instant, ami a honlapok betöltését teszi fürgébbé: már a címük begépelésekor elkezdi letölteni az oldalakat.

0 Tovább

App Store Windows alá is

 

App Store Windows alá is
Az Apple webes szoftverboltja pénteken nyitott meg, kerestünk hasonló megoldást a windowsos olvasók számára is. Az AllMyApps.com címen elérhető alkalmazásbolt használatához regisztráció szükséges, és le kell tölteni az üzemeltetők által készített kliensprogramot is.
Sajnos ezzel egyelőre nem szereztünk tökéletes tapasztalatokat, mivel próbánk során - 64 bites Windows 7-en - többször is összeomlott, bár a francia cég által működtetett szolgáltatás még csak béta üzemben működik.
Az AllMyApps honlapján, illetve a programjában az ismert ingyenes segédprogramok listája található, amelyek átfedése elég nagy a korábban beindult Ninite.com-mal. A szájt gazdái szerint fizetős alkalmazások megjelenése is várható, ilyet egyelőre nem találtunk az oldalon. A rendszerben elérhető programokat a működtetők előzetesen bevizsgálják, hogy biztosan nem tesznek-e kárt a PC-ben, telepítésük a kliensprogram birtokában pedig már csak egyetlen kattintást igényel, gyakorlatilag semmilyen felhasználói beavatkozásra nincs szükség.
Ez különösen kezdő felhasználók számára hasznos, ráadásul az AllMyApps napi szinten elvégzi a feltelepített szoftverek frissítését, így ezzel sem kell törődni. A kliensprogram a felhasználói név és jelszó birtokában akár több PC-re is lehetővé teszi a megszokott szoftverek pofonegyszerű telepítését, emellett lehetséges például válogatásokat is készíteni rajta. A Letöltendő szerzője által beváltnak ítélt programok válogatása itt érhető el.


Az Apple webes szoftverboltja pénteken nyitott meg, kerestünk hasonló megoldást a windowsos olvasók számára is. Az AllMyApps.com címen elérhető alkalmazásbolt használatához regisztráció szükséges, és le kell tölteni az üzemeltetők által készített kliensprogramot is.

Sajnos ezzel egyelőre nem szereztünk tökéletes tapasztalatokat, mivel próbánk során - 64 bites Windows 7-en - többször is összeomlott, bár a francia cég által működtetett szolgáltatás még csak béta üzemben működik.


Az AllMyApps honlapján, illetve a programjában az ismert ingyenes segédprogramok listája található, amelyek átfedése elég nagy a korábban beindult Ninite.com-mal. A szájt gazdái szerint fizetős alkalmazások megjelenése is várható, ilyet egyelőre nem találtunk az oldalon.

A rendszerben elérhető programokat a működtetők előzetesen bevizsgálják, hogy biztosan nem tesznek-e kárt a PC-ben, telepítésük a kliensprogram birtokában pedig már csak egyetlen kattintást igényel, gyakorlatilag semmilyen felhasználói beavatkozásra nincs szükség, és ahol lehet, alapból magyar verzió kerül a számítógépre.


Ez különösen kezdő felhasználók számára hasznos, ráadásul az AllMyApps napi szinten elvégzi a feltelepített szoftverek frissítését, így ezzel sem kell törődni. A kliensprogram a felhasználói név és jelszó birtokában akár több PC-re is lehetővé teszi a megszokott szoftverek pofonegyszerű telepítését, emellett lehetséges például válogatásokat is készíteni rajta. A Letöltendő szerzője által beváltnak ítélt programok válogatása itt érhető el.

Egyelőre még óvatosan használjuk a fagyások miatt, de érdemes lesz odafigyelni erre a szájtra!

 

0 Tovább

Le a próbaverziókkal az új PC-ről!

Innen töltheti le a PC Decrapifiert


Nincs idegesítőbb annál, mint amikor a drágán megvett, vadonatúj számítógépet telepakolják a gyártók mindenféle haszontalan, idegesítő, próbaverziós termékkel az eszköztáraktól kezdve az egy hónapig működő, lebutított funkciójú irodai programig. Ezeket alig győzi uninstallálni az ember, szerencsére van rá kényelmesebb megoldás, méghozzá a PC Decrapifier. Ez a víruskereső szoftverekhez hasonló módon előbb megkeresi a szoftvereket a Windowsban, majd automatikusan eltávolítja a szanálásra ítélt szoftvereket. Ezen az oldalon lehet megtalálni azoknak a szoftvereknek, eszköztáraknak a listáját, amelyeket el tud távolítani a program.

0 Tovább

Egy újabb kártevőmentesítő

Az IOBit fórumán tudja felkutatni a Malware Fighter béta verziójának letöltési linkjét

A töredezettségmentesítő és hasonló segédprogramjairól ismert IOBit cég ezúttal komplett védelmi szoftverrel rukkolt elő. Az egyelőre nem végleges, hanem csak béta verzióban elérhető programot a cég fórumában publikált linkről lehet letölteni. A Malware Fighter számítási felhőn alapuló víruskereső komponenst is tartalmaz.

0 Tovább
«
12

Letöltendő

blogavatar

Ha találsz egy jó appot, játékot vagy szoftvert, oszd meg velünk is a techbazis@origo.hu címen!

Utolsó kommentek