Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Pénzt is kereshet az okostelefon nyomkodásával

A legfrissebb appokra kíváncsi okostelefon felhasználókat és a visszajelzésre éhes programozókat köti össze a TestJockey nevű szolgáltatás. Néhány feladatért még pénzt is lehet kapni.

A pénzjutalmat a program fejlesztője ajánlhatja fel, ha úgy érzi, hogy egy-két dolgot mindenképpen ki kell próbálni az alkalmazásábanó. Például némi zsebpénzt jelenthet az alkalmazás kipróbálása annak a felhasználónak, aki először nézi meg, hogy régi ZTE Blade telefonon működik-e az app. A tesztplatformot nemzetközinek szánják, így akár az appok fordításának csiszolgatására is használható, így még véletlenül sem fog úgy kikerülni egy fiataloknak szánt app a szoftverboltba, hogy az magázza a felhasználót.



Az elosztott tesztelésre azért lehet szüksége egy fejlesztőnek, mert több száz különböző okostelefon van az embereknél. Az Android esetében nincs egy referenciakészülék, amin elég lenne kipróbálni a programokat. Csak a Samsung több mint egy tucatnyi képernyőmérettel gyárt mobilt.

A Virgo Systems fejlesztőcég, a BME és az ArtKlikk által létrehozott közösségi mobilalkalmazástesztközpont vissza nem térítendő európai uniós támogatásból jött létre. Kipróbálható appok még nincsenek a rendszerben, de hamarosan elindul a tesztközpont.

0 Tovább

Mobilos app óv meg a vérfertőzéstől

A mindössze 320 ezer lakossal rendelkező Izlandon bárkit a szokásosnál nagyobb eséllyel hozhat össze a sors egy közelebbi vagy távolabbi rokonnal. Az esetleges vérfertőzésnek egy új mobilos alkalmazással lehet elejét venni.

A települések közötti jelentős távolságoknak köszönhetően ugyan nem súlyos probléma a vérfertőzés az északi szigetországban, az tagadhatatlan, hogy a kisebb városnyi populáció az átlagosnál nagyobb esélyét hordozza annak, hogy valaki egy rokonát választja párjául véletlenségből.

Ennek az esélyét zárja ki egy új mobiltelefonos applikáció, amely az izlandi állampolgárok adatait tartalmazó helyi adatbázis, az Íslendingabók ("az izlandiak könyve) alapján végez összehasonlítás. A három évvel ezelőtt elindított online adattárban a tizennyolcadik századig visszamenőleg minden egyes állampolgár adata megtalálható. Az erre épülő appot egy fejlesztői versenyre készítették el.

Egy új applikáció az adatok lekérdezésével képes megállapítani, hogy két személy között fennáll-e bármilyen rokonsági kapcsolat, s ha igen, az milyen szintű. A Sad Engineer Studios nevű cég fejlesztőinek munkája két okostelefon között létesít kapcsolatot, és riasztást ad ki, ha két emberről kiderül, hogy valójában rokoni szálak fűzik őket egymáshoz - írja a CNet amerikai technológiai hírportál.

0 Tovább

A hét legjobb játékai okostelefonra

Az appok között is vannak maradandó darabok, olyanok, amelyek hétszámra túlélik a takarítást. Hiába játszottuk végig őket, mégis elő-elővesszük, mert annyira ügyesen írták meg őket. Most ezeket írtuk össze.

Hill Climb Racing

Egy hihetetlenül béna, Paintben készült rajzra emlékeztető grafikájú játékot is lehet szeretni, ha a programozók amúgy jó munkát végeztek. Remek példa erre a Hill Climb Racing, amit csak tesztelni telepítettünk fel, de nem sikerül megszabadulni tőle.



A játék borzasztó egyszerű: a sofőr egy terepezésre korlátozottan alkalmas járgánnyal vág neki a hepehupás pályának. Fogy a benzin, ezért az akadályokat pár próbálkozásból kell átvinni, ráadásul meg kell tartani a lendületet is, mert amúgy a járgány menthetetlenül elakad. A megtett távért és az összegyűjtött aranyakért tuningokat lehet venni a kocsihoz, amivel már nagyobb dombokon is helyt tud állni.

Miért jó? Mindig van egy hegy, ami végül megállítja az embert. De az addig megtett távért kapott jutalomból többnyire kijön egy új gumi, lengéscsillapító vagy motor. És akkor újra neki lehet vágni a hegynek. Letehetetlen. Határidőket csúsztunk le a játék miatt.
Miért nem jó? Ahogy az elején is írtuk, a grafika béna. Ez öt perc után már nem zavarja az embert.

Ár: ingyenes
Platform: Android, iOS

Redneck Revenge

A Redneck Revenge egy halál egyszerű, nem túl okos és nagyon szeretnivaló lövöldözős játék. Azon az estén kezdődik, amikor Red, egy útszéli csehó tulajdonosa észleli, hogy a vendégek helyett zombik tartanak a kocsma felé. Körülbelül addig a hajnalig tart, amíg hősünk rendet nem tesz a közeli felkapott 666 nevű diszkóban, ahonnan az élőhalottak özönölnek. Időközben vicces és halálkomoly fegyvereket lehet szerezni, végig kell küzdeni egy országutat, a parkolót és a diszkó előcsarnokát. És végül legyőzni a bezombult dj-t.



Miért jó? A játék ügyesen kidolgozott kétujjas irányítással rendelkezik. Az egyik ujjal a szereplőt mozgatjuk, a másikkal azt mutatjuk meg, hogy hová lőjjön. Ez annyira jól ki van találva, hogy még tableten is kényelmes.
Miért nem jó? A játék egyetlen hibája, hogy néha csak megpróbálkozik kicsalni néhány dollárt némi tuningért a játékostól. Kitartó zombigyilkolással azonban még a legmenőbb fegyvereket is meg lehet szerezni anélkül, hogy pénzt költenénk.

Ár: Androidra 600 forint, iOS-re és Blackberryre 1 dollár
Platform: Android, iOS, Blackberry

Train Legend

A Letöltendőn korábban már ajánlottunk egy pontok összekötésén alapuló logikai játékot, amelynek egyetlen szabálya az volt, hogy a vonalaink nem keresztezhetik egymást. A Train Legend ugyanerre a logikára épül, a dizájnnal, jutalmakkal és kis kerettörténettel azonban egy sokkal jobb, gyerekbarátabb játék a vonatos puzzle. Az egyes pályák megoldásával a játékos nem csak a következő pályára jut át, hanem egy vonatalkatrészt is szerez. Időnként ebből összegyűlik egy mozdonyravaló, a játékos pedig továbbmehet egy más fajta állomásépületekkel és háttérzenével rendelkező országba.



Miért jó? Őszintén be kell valljuk, hogy a vonatgyűjtögetés még a felnőtteknél is működik egy darabig. Az egyenletesen nehezedő játék még minket is behúzott annyira, hogy az első 30-40 pályát végigjátsszuk.
Miért nem jó? Egy játékmód és sok pálya csak fizetés után érhető el. Az összes extra ezer forintba kerül, de lehet huszas pályacsomagokat venni 230 forintért. Tisztességesebbnek éreznénk, ha a telepítés előtt lehetne tudni, mennyibe kerül a teljes játék.

Ár: Androidra ingyenes, iOS-re és Blackberryre 1 dollár
Platform: Android, iOS

Rise of Blobs

Valami olyasmi járhatott a logikai játék programozóinak az agyában, hogy ha már van 3D-s grafika, bűn lenne egy egyszerű Tetris-klónt csinálniuk. A Rise of the Blobsban a játékosnak különböző színű kockákat kell azonos színű gyümölcsökkel eltalálnia. A feladatot az nehezíti, hogy figurája egy oszlop tetején áll, a kockák pedig minden oldalról támadnak. A játékot tovább bonyolítja, hogy mindenféle gránátokkal és speciáls eszközökkel is lehet támadni az oszlop teteje felé kúszó kockákat.



Miért jó? Ritka az ennyire pörgős játék. Kezdetben puzzle-nek tűnik, de ahogy elkezdenek áradni a színes kockák, rájön a játékos, hogy nagyon gyorsan kell cselekedni. Még az olyan gyerekeket is leköti, akiknek a rajzolgatás unalmas.
Miért nem jó? Ahhoz képest, hogy kikapcsolódásra szánták, a Rise of the Blobs elég bonyolult. Extrákon, játékmódokon, különleges fegyvereken kell keresztülkattognia a játékosnak. A kevesebb ebben az esetben tényleg több lenne.

Ár: ingyenes
Platform: Android

Little Things Forever

Az elveszett tárgyas játékok egy különösen egyszerű verziója a Little Things Forever. Egyedül azt tudjuk ráfogni, hogy segíti a nyelvtanulást, mert az ember legalább kiszótárazza, hogyan mondják angolul kagylónyelű bicskát vagy a hajókürtöt. Ha tanítani nem is tanít sokat - 126 új szót tartalmaz mindösszesen - a játék nagyon szórakoztató és gyönyörűen van megrajzolva. Egy halomnyi csinos tárgy között kell kikeresgélni azt a tizet-tizenötöt, ami a pálya teljesítéséhez szükséges. Lehet zoomolgatni, tekerni a képet, ami egy rendetlen játszószobára hasonlít leginkább. Bele lehet veszni hosszú fél órákra, ennél nagyobb dicséretet nem lehet mondani egy játékra.


Miért jó? A Little Things egy jó és szép játék. Hónapok óta fent van a tesztelésre használt tabletünkön, mert nincs szívünk törölni. Egyszerűen nem kidobható app.
Miért nem jó? A 126 szó messze nem az alapszókincs része. Minden öt közismert, valóban hasznos kifejezésre jut legalább egy kerti kiskapa vagy karburátorfedél szintű kifejezés.
Ár: ingyenes
Platform: Android, iOS

0 Tovább

App értesít az új pápáról

Okostelefonon is lehet követni, hogy választottak-e már pápát a Sixtus-kápolnába bezárkózott bíborosok. Képek, élő videó és folyamatos hírek vannak, csak a füstszag hiányzik.



A The Pope App! nevű alkalmazást egyenesen a Vatikáni Hírügynökség adta ki. A program nem csak a pápaválasztással foglalkozik, korábbi híreket, beszédeket, fotókat is tartalmaz, ráadásul a Vatikán webkameráit is lehet benne nézni. A The Pope App! a következő pápa megválasztása után is működni fog, nem csak a konklávé végéig él. Egyedül azt lehet felhánytorgatni a egyébként csinos dizájnnal rendelkező app fejlesztőinek, hogy a program nagyon lassan indul el. Valószínűleg ekkor frissíti a híreket, az tart sokáig. (Android, iOS)



A pápa összes levele és prédikációja helyett csak a pápaválasztásra fókuszál a Conclave nevű app. Ezt a feladatot azonban nem veszi félvállról, a programból elérhető az összes korábbi pápaválasztás rövid története. Az app tartalmazza a bíborosok listáját, rövid életrajzukat, sőt még rangsor is van, amit a NewAdvent.com oldaltól vesz át a program. (Erdő Péter a tizenegyedik legesélyesebb az app szerint.) A Conclave app híreit katolikus hírforrásokból és blogokból gyűjti. A fentiek mellett élő videó is érhető el az appból, ami hol a pápa megválasztásra várókat, hol a Sixtus-kápolna kéményét mutatja. (Anrdoid, iOS)

Az okostelefonnal nem rendelkezők - vagy az appot folyamatosan nem figyelők - hírsmsre iratkozhatnak fel, hogy azonnal tudják, ki lesz az új pápa. Ilyen szolgáltatással az [origo] is rendelkezik, igaz, ez az appokkal szemben fizetős.

Az applikációkat egy Samsung Galaxy Note 10.1-en, egy iPad 2-n, a programokat egy négymagos AMD-lapkával, Nvidia GeForce GTX560 grafikus kártyával felszerelt Windows 8-as PC-n próbáltuk ki.

0 Tovább

Ezek a világ legdrágább appjai

Huszonnyolc olyan alkalmazás is található az iPhone-os szoftverboltban, amelyért ezer dollárt kell kifizetnie a vásárlónak. Az alkalmazásokat nem viccnek szánták, egy-egy szűk szakterület képviselőinek munkáját segíthetik - adta hírül a Wall Street Journal amerikai napilap.

Az amerikai lapnak az ezerdolláros appok gyártói jellemzően nem beszéltek arról, hogy hány vásárlójuk volt már. A zongorahangolók szoftveres beszállítójának számító amerikai Reyburn Piano Service is csak annyit nyilatkozott, hogy 50-100 dollárért nem lenne jövedelmező a szoftver, a profik pedig kifizetik az ezerdolláros árat.



A lap által megkérdezett másik ezerdolláros app is egy piaci rést próbál betölteni. Fejlesztője, Mehran Ebadolahi, egy fiatal ügyvéd sokallta a kamarai tagsági vizsgára felkészítő tanfolyamok négyezer dolláros árát. Ezen a piacon az ezerdolláros oktatóapp még viszonylag olcsónak mondható. Ebadolahi cége a sikerre való tekintettel az érettségihez hasonló amerikai SAT-vizsgára felkészítő appot is kiadott 349 dolláros áron.

Alaposan leárazták a luxust

A hagyományos értelemben vett luxuspiacra utazik a brit iVIP nevű cég, amelynek az appja ezer dollárba kerül. A vásárlóiknak azt is igazolniuk kell, hogy vagyonuk legalább másfélmillió dollárra rúg. Az appból luxusszolgáltatásokat érhetnek el a vásárlók: magánrepülőt, yachtot vagy testőrt bérelhetnek. A luxusappnak van olcsóbb verziója, azért csak 149 dollárt kell fizetni, ám nem is érnek el minden szolgáltatást.


A leárazásnál is radikálisabb lépésre szánta el magát a MobiGage Laser nevű, a Leica lézeres mérőeszközeivel kommunikálni képes appokat gyártó cég. Korábban ezer dollárért árusított appjukat ingyenessé tették. Bőven maradt még azonban olyan ipari és tudományos alkalmazásuk, amelyért több száz dollárt kérnek el.

Átverős programmal kezdődött a drága appok piaca

Az iTunes szoftverboltban már 2008-ban is feltűnt egy I Am Rich (Gazdag vagyok) nevű alkalmazás, amelyet ezer dollárért adtak, ám az nem kínált semmilyen funkciót. Az árat többen nem vették komolyan, ezért az akkori árfolyamon 155 ezer forintba kerülő appot többen megvásárolták.

0 Tovább

Sztár lett a magyar Nokia-rapper

A külföldi mobilportálok mindegyikét bejárta, a YouTube-on pedig pár nap alatt húszezer feletti lejátszási számot ért el Lumia 920-as okostelefonjával készült videoklipjével Ben-G.

Az angol nyelvű rapbetétekkel felvett, de a videomegosztón magyar felirattal is megnézhető másfél perces klipben Ben-G az [origo]-n is bemutatott Nokia csúcsmobiljának előnyeit ecsetelgeti különböző szituációkban. Egyebek mellett kitér arra, hogy mennyire menő, hogy telefonját kesztyűben is tudja használni - ez egyébként anno nekünk is sikerült -, a karcolásoktól pedig erős Gorilla-üveg védi a készüléket.


A rapben kitér még az offline Nokia navigáció előnyeire, a Here Transit nevű tömegközlekedési útvonaltervezőre, illetve a készülékbe épített fejlett fotós és videós képességekre is. A szám végül a vezeték nélküli töltés előnyeinek demonstrálásával zárul: a 920-ast elég csak rádobni egy párnára, nem kell a sötétben drótokat dugdosni belé.

A Nokia komáromi telephelyén belső kommunikációs munkatársként tevékenykedő Ben-G-t a YouTube-on kerestük meg, majd telefonon mesélte el a klip készítésének körülményeit. Elmondása szerint munka előtt és után, nagyjából öt nap alatt vették fel a klipet egy ismerősével közösen egy másik Nokia 920-assal. Gyakorlatilag csak a windowsos okostelefon kamerájának extráit használta a felvételhez, többek közt a Cinemagraph funkciót, amellyel a gif animációkhoz hasonló, mozgó részleteket csak a kép előre kiválasztott részletein tartalmazó felvételeket lehet készíteni. A zenei háttér egy jogdíjmentes hangmintákat kínáló honlapról származik, a szöveget pedig ő maga írta, és rappelte fel egy stúdióban barátaival közösen. A teljes klip vágása már számítógépen történt.

0 Tovább

Őrjítő szókereső Androidra

Megdöbbentően kevés magyar játék van a Google Play alkalmazásboltban. Különös öröm volt ezért rátalálni a Szókereső nevű egyszerű puzzle játékra. A program gombnyomásra újabb 3*3-as, 4*4-es és 5*5-ös betűrácsokat generál, amiből a játékosnak kell kimazsolázni a szavakat. Egyenesen és átlósan is ér lépni és kanyarodni sem tilos. Ez valójában nem könnyítés, mert soha nem lehet tudni, hogy egy szó merre folytatódik.

A Szókeresőnek van egy és többjátékos módja is. Az egyjátékos módban csak az idő az ember ellenfele, többjátékos módban az a feladat, hogy azonos betűmátrixból több szót nyerjünk ki. A játék mindig írja segítőkészen, hogy szerinte hány szót rejt a tábla, de szinte lehetetlen mindet megtalálni. Eleve ki hiszi el, hogy egy háromszor három betűs kockában elfér huszonhat szó. Többjátékos módban a többieket kell megelőzni legalább egy rövidke, hárombetűs szóval.

A program nem mindig fogadja el a ragozott alakokat. És míg a Scrabble társasjátéknál lehet vitatkozni a többiekkel, hogy "de az egy szó, isten engem úgy segéljen", a Szókirakó esetében maximum a képernyővel lehet veszekedni. A játszma végén azonban van lehetőség a szólista javítására, és a játék írójának is el lehet küldeni a javaslatokat.

A játék egyaránt jól működik táblagépen és egyszerű okostelefonon is. A tablet annyival jobb, hogy több hely van a képernyőjén becsiszatolni a szavakat.

A játékot egy Samsung Galaxy Note 10.1 táblagépen teszteltük.

1 Tovább

Samsung Galaxy S II: nem örökös, csak trónbitorló

Komoly várakozás előzte meg a Samsung Galaxy S II-t, mert elődjét is nagyon kedvelték a magyar vásárlók. Az előd volt az a készülék, ami a remek ár-érték arányú HTC Desire trónját megingatta. Benne volt a kor csúcstechnológiája gyönyörűen csomagolva, izgalmas dizájnmegoldásokkal.

A Samsung a mobilpiac egyik legfurcsább képződménye. A koreai cég a telefongyártás összes részfolyamatában jelen van: a processzortól a memórián keresztül a kijelzőig a mobilok összes alkotóelemét házon belül le tudja gyártani. Az Android szoftverrel pedig a cég hozzájutott a tökéletes, a világ különböző pontjain élő fejlesztők által támogatott operációs rendszerhez is. A vállalat igyekezetét a Google is elismerte, második fejlesztői telefonja, a Nexus S a koreai cég közreműködésével készült el.

A várakozások túlzónak bizonyultak, a Galaxy S II nem a következő király, még csak nem is örökös, csak valami trónbitorló. Nem lehet megszeretni, viszont gyűlölni is nehéz a telefont. Míg a mobil dizájnja a Samsungra jellemzően lenyűgöző, átgondolt, addig a szoftverrel komoly problémák vannak. A hívások fogadását gyakran akadályozza meg a beakadó grafikus felület, az alvó módból pedig időnként csak az készülék teljes újraíndításával lehet kikeveredni.

Csupa üveg, csupa csillogás

Akárhová néz az ember, az egész tenyeret betöltő Galaxy S II-n, kijelzőt lát. A 4,27 hüvelykes átmérőjű Super AMOLED kijelző uralja a telefont. Alatta csak két eldugott érintőgomb, és a valóban megnyomható Home billentyű található. A készülék hátlapja aprómintás műanyag, csupán az alja dudorodik ki kicsit, hogy jobban belesimuljon a tenyérbe. A ház egyik oldalán a hangerőbeállító gombok vannak, a másikon a bekapcsológomb kapott helyet. A mobil érdekessége, hogy a kamerához nem tartozik elsütőbillentyű, csak az érintőkijelzőn megjelenő exponálógombbal készíthetünk felvételt.

A telefonra telepített 2.3.3-as Gingerbread, azaz legújabb Android felett a Samsung TouchWiz márkanevű saját felülete fut. A legalsó ikonsorban mindig látszik a Telefon, Névjegyek, Üzenetek alkalmazás és a programlista ikonja, pont úgy, ahogy az iOS-t futtató készülékeken is kötött az alsó négy program. A maradék képernyőterülettel viszont kedvére gazdálkodhat a felhasználó: widgeteket, programindító ikonokat, mappákat rakhat ki. Az oldalra lapozható indítóképernyőkből hét darab áll a felhasználó rendelkezésére.

Olyan okos, mint egy kompakt

A fényképezőgépe miatt nincs szégyenkeznivalója a Galaxy S II-nek. A maximum nyolc megapixeles fotók, valamint 1080p-s videók készítésére alkalmas kamera tökéletesen elég a hétköznapokra. A 16 gigabájtnyi beépített memória és a LED-es vaku pedig még a nyaralás dokumentálására is alkalmassá teszi a telefont.

A kamera alkalmazás számos hasznos trükköt ismer. A GPS-modult bekapcsolva geocímkézett képeket kapunk, állíthatunk fehéregyensúlyt, játszhatunk a LED-es vakuval. A programba került pár effekt, tud témamódokat, talán csak polaroidszerű kép előállítására nem képes, ám ilyen szoftverekkel tele az Android Market.

Házhoz jön a tartalom

A Samsung igyekezett minden hasznos szoftvert előre feltelepíteni a telefonra. Az olvasnivalók a Readers Hub ikonja alatt laknak - a magazinokat a Zinio, a könyveket az amerikai Kobo Books szállítja. A zenét a 7digitallal együttműködésben készített Music Hubban találjuk meg. Ezek mellett külön Hubot kaptak a közösségi szolgáltatások és a játékok is. Ezeket az alkalmazásokat az Android Marketen kívülről lehet frissíteni, ami kis kényelmetlenséget jelent, ám esetenként olyan szoftverek, tartalmak is elérhetőek belőlük, amelyeket nem tudnánk megvenni a Google boltjában.

Minden este tölteni kell

Míg a konkurens LG által gyártott kétmagos Optimus 2X akkuideje meglepett hosszúságával, a Galaxy S II inkább elkeserített. A telefon csak az okostelefonok között megszokottnak számító egy munkanapot bírta ki egy töltéssel. Ahhoz, hogy reggel még ébreszteni tudjon, éjszakára töltőre kellett rakni.

Az energiatakarékos mód, amely a 10, 30 vagy 50 százalékos akkutöltöttség esetén kapcsol be, segít ugyan spórolni az árammal, ám ezért cserébe a wifit, Bluetooth-t és egyéb hasznos funkciókat kapcsol ki. A kapcsoló egyirányú, nem állnak alaphelyzetbe a rádiós csatolók ha feltöltjük a készüléket, nekünk kell visszakapcsolgatni mindent egyesével.

Bonyolult rokonság

A Galaxy S II családfája változatosabb, mint az Árpád-házé. Az általunk kipróbált i9100-as modell az Exynos chipet kapta, pletykálnak azonban egy i9103-as számú modell létezéséről, amelyben viszont az Optimus 2X-ből is ismert Tegra 2 dolgozik. A cég a napokban jelentette be, hogy a telefonnak hamarosan érkezik a Gorilla Glass karcálló üveggel védett kijelzőjű variánsa is, ezzel a lehetséges változatok száma négyre nőtt.

A telefon 148 ezer forintért lesz kapható prepaid csomagban, kártyafüggetlenül pedig 160 ezer forintért vihető haza. Drágább előfizetésekkel és kétéves hűségnyilatkozattal azonban már harminc-ötvenezer forint körüli áron is meg lehet szerezni.

Specifikációk:

  • Méret: 125 x 66 x 8,5 milliméter
  • Tömeg: 116 gramm
  • Processzor: Exynos 4210-es lapka két 1,2 gigahertzes ARM maggal, é ARM Mali-400 grafikus maggal
  • Memória: 1 gigabájt készülékmemória, 16 GB beépített Flash tárhely, micro-SD kártyával bővíthető
  • Képernyő: 4,27 hüvelykes, 800 x 480 pixeles felbontású Siper AMOLED kijelző
  • Csatlakozók: MicroUSB 2.0 USB OTG támogatással, 3,5 milliméteres minijack, HDMI, Near Field Communication, MHL, Wifi, Bluetooth
  • Kamera: Max. 8 megapixel, autofókusz, LED-es vaku, arcfelismeréssel, pislogásészleléssel, makró móddal, geotagginggel
  • Videofelvétel: 1080p-s felbontás
  • Akkummulátor: 1650 milliamperes Lítium-Polimer akku
  • Üzemidő: 610 óra készenlét, 8 óra 40 perc beszélgetés (gyári adat), normál használat mellett érdemes naponta tölteni
0 Tovább

Sony Xperia Arc: Műanyag csúcsmodell, kis hibákkal

Azok után, hogy kipróbáltam a Sony Ericsson legújabb androidos nagymobilját, elkerülhetetlen volt, hogy az idei csúcsmodellt, az Arcot is kézbe vegyem. Sajnos amennyire rajongtam az Xperia Neo kialakításáért, és azért, ahogy a gyártó kicsit a saját képére alakította az Androidot – részben saját technológiákkal -, annyira kiábrándító volt az Arc. Legalábbis csúcsmodellként: a legszebbnek, legokosabbnak szánt idei Xperia-modell ugyanis annyival nem jobb a középmezőnyös társainál, mint amennyit vártam tőle, ráadásul néhány műszaki probléma is akadt vele.

Sony Ericsson Xperia Arc

Kezdjük a külsőnél. A Xperia Arc az elegáns, homorú hátlapja miatt tűnik fel először az embernek, ahonnan a nevét is kapta (arc=ív, boltív). A telefon persze a képeken sokkal jobban néz ki, mint élőben. Teljes valójában ugyanis az egyedi design külsőre nem érvényesül, a szép ívet elnyomja a telefon burkolatának fekete tömege, vagy bekapcsolt kijelző látványa. Ez annak köszönhető, hogy a készülék igencsak méretes: csak a kijelzőnek 4,2 hüvelyk az átmérője.

Az íves hátlapnak viszont egy kétségtelen előnye van. Hiába készült a telefon minden létező külső eleme fényes, síkos műanyagból – mostanában ez a divat az okostelefon-gyártóknál -, az Arc mégis remek fogással simul az ember kezébe. A Sony Ericsson designerei tudnak valamit, amit a Samsungnál nem: a koreai gyártó Galaxy S nyomdokain megjelent műanyag tepsijei ugyanis nekem rendre ki akartak repülni a kezemből, az Xperiák viszont remek fogásúak.

Sony Ericsson Xperia Arc

Az összképet viszont kicsit lerontja a sok műanyag akkor, amikor arra gondolok, hogy ez egy csúcsmodell – az már talán túlzó kívánság lenne, hogy a telefon oldalára ne csak krómszínű műanyagot, hanem valódi krómot rakjanak, de a menügombok esetében is csak ezt a pótszert választották a tervezők, pedig az X1-esre még jutott fém. Na jó, maradjunk annyiban, hogy biztosan a kor divatjáról van szó, de meggyőződésem, hogy még az X10-es is strapabíróbb anyagokból készült.

A fényes, vékony műanyag lapok ugyanis nem csak az ujjlenyomatokat gyűjtik, de sérülékenyek is. Nekem még csak leejtenem, odavernem sem kellett a telefont sehová, hogy nyomot hagyjon rajta a kéthetes tesztelés. A hátlapon, ki tudja, honnan, karcok, kisebb sérülések jelentek meg. Ehhez elég volt a telefont zsebben hordozni (szigorúan elkülönítve a lakáskulcstól, öngyújtótól vagy más, veszélyes tárgyaktól) és lerakosgatni-felvenni az íróasztalról vagy máshonnan. Aki tehát szép Arcot szeretne a magáénak tudni, az szerezzen be hozzá valamilyen védőtokot.

Sony Ericsson Xperia Arc

A készülék ettől eltekintve nagyon jó összeszerelési minőséget képvisel. A szokás szerint nehezen levehető hátlap szépen, pontosan illeszkedik a helyére, és a vékony készülék nagyon masszívnak érződik. A designerek az Arc esetében látszólag a külsőt a funkcionalitás elé helyezték az előlap kialakításában is azzal, hogy a szokásos androidos „áll” helyett a telefon homlokát növelték meg, és mind a kijelzőt, mind a gombsort lecsúsztatták az alja felé.

Így a menügombok alatt alig maradt támaszkodó felület, de a készülék jó fogása miatt ez nekem nem volt zavaró – bár a fórumokon olvastam róla, hogy van, akinek az. Kimondottan dicséret illeti viszont a kamera elsütőgombjának tervezőjét, mert az ugyan egy apró vájatba süllyesztett pöcök, de mégis jól kezelhető, és tok formájának köszönhetően a telefonnak fényképezős üzemmódban is jó a fogása. Ráadásul ez a mobil a méretéhez képest nagyon könnyű, mindössze 117 grammot nyom.

Sony Ericsson Xperia Arc

Azt hiszem, a Sony Ericsson esetében a szoftverről különösebben nem kell szót ejteni. A telefon 2.3-as szoftververzióval érkezik, ami szépen fut rajta, és az sem érződik jelentősen, hogy a gyártó egyelőre nem kétmagos, csak egymagos processzorral szerelte fel az Arcot, vagyis maradt a megszokott, 1 gigahertzes órajelű Snapdragonnál, Adreno 205 GPU-val. Mivel egyelőre úgysem használják ki a szoftverek a kétmagos mobilprocesszort, szerintem kár erőltetni, a legtöbb felhasználónak egyébként sincs rá igénye.

A Sony Ericcson készülékének a nagy névleges teljesítmény helyett egyébként is a design és, legalábbis a koncepció szerint, a multimédiás képességek jelentenek előnyt. Arról, hogy a megnövelt fényérzékenységű Exmor-R szenzor milyen jó képeket készít, már a Neo tesztjében is írtam és bemutattam, az Arc fotós-videós képességei nem jobbak a másik modellénél, még a kamerájuk felbontása is megegyezik. A gyártónak azzal a döntésével elégedett vagyok, hogy nem váltott AMOLED kijelzőre, hanem maradt a – szerintem – sokkal szebb színeket visszaadó LED-es LCD-nél.

A multimédiás képességekkel viszont az Arc tesztelése során voltak problémáim, mégpedig a hanggal. A telefon beépített hangszórója ugyanis nagyobb hangerőnél borzasztóan torzít, ami azt jelenti, hogy sem a felvett videóinkat, sem a webről lejátszottakat nem tudjuk kényelmesen meghallgatni a telefonon. A hangszóró telefonálás közben is hajlamos a fülsértő torzításra, így nagyobb hangerő mellett telefonálni sem tudunk, maximum headsettel, fülhallgatón keresztül ugyanis szépen szól a készülék, ami arra utal, hogy hardveres hibáról van szó.

Az Xperia-sorozat tesztelői egy másik, ezúttal szoftveres hibába is belefutottak a videofelvevő tesztelésénél: a HD-videók készítése során a telefon kamerája hajlamos megakadni mind az Arcon, mind az általam korábban tesztelt Neón, és emiatt a kép és a hang később el is csúszhat egymástól. Erről a hibáról ezek szerint már tud a gyártó, és egy frissítéssel korrigálni tudja majd, de számolni kell vele, hogy ezek a gyerekbetegségei megvannak a modelleknek – még ha nem is jelentkeznek mindegyik példányon.

Az Xperia Arcban én leginkább a formáját szerettem, ami nem csak nagyon jól simul az ember kezébe, de egy kicsit futurisztikus külsőt is kölcsönöz a modellnek. A nagyméretű, szép képet adó kijelzőnek köszönhetően is kényelmes használni, és fotózáshoz, videózáshoz is tökéletes – lenne, ha nem lennének meg az említett hibái. Szerencsére az az előnye megvan, hogy hiába ez a Sony Ericsson jelenlegi csúcsmodellje, már 115 ezer forintos ártól kapható idehaza, így várhatóan a szolgáltatóknál sem lesz nagyon húzós az ára.

Specifikációk:

  • Méret: 125 x 63 x 8,7 milliméter, homorú hátlap, jó fogással
  • Tömeg: 117 gramm
  • Processzor: 1 Ghz Scorpion (Qualcomm Snapdragon), Adreno 205 grafikus chippel kiegészítve
  • Memória: 512 megabájt RAM, 320 megabájt beépített memória + 8 gigabájt MicroSD, bővíthető max. 32 gigabájtig
  • Képernyő: 4,2 hüvelykes, 480 x 854 pixeles felbontású LED-es megvilágításó LCD
  • Csatlakozók: MicroUSB 2.0, 3,5 milliméteres minijack, HDMI, Wifi, Bluetooth
  • Kamera: Max. 8 megapixel, autofókusz, LED-es vaku, arc- és mosolyfelismeréssel, geotagging, érintős fókusz
  • Videofelvétel: 720p-s felbontás 30 képkocka/másodperc sebességgel, folyamatos autofókusz, videofény
  • Akkummulátor: 1500 milliamperes Lítium-PolimerKészenléti idő: átlagosan 400 óra, beszélgetési idő: átlagosan 7 óra (normál használat mellett naponta tölteni kell)

Tesztfotók:

Sony Ericsson Xperia Arc

Sony Ericsson Xperia Arc

Sony Ericsson Xperia Arc

Sony Ericsson Xperia Arc

0 Tovább

Xperia Neo: a sötétben is látó fotósmobil

Sony Ericsson Xperia Neo

Az Android határozottan jót tett a Sony Ericssonnak. A japán-svéd gyártó úgy tudta felfrissíteni okostelefon-választékát a Google-féle operációs rendszerrel, hogy közben megőrizte egyedi arculatát, és igen szimpatikus és a hazai piacon is kelendő készülékeket dobott piacra, gondoljunk csak az X8-asra, vagy az X10 Minire és Mini Próra.

Az apró, zsebméretű divatmobilok után 2011 tavaszán a gyártó idehaza is bemutatta a komolyabb tudású készülékeit, a „nagy” Xperiákat, amelyek közül a Play-t már a helyszínen ki is próbáltam. Tesztelésre viszont először az Xperia Neót kértem el, mert ez lesz a gyártó új, középmezőnybeli modellje – és várhatóan új tömegmodellje. A 3,7 hüvelykes kijelzővel ellátott készülék már elég nagy ahhoz, hogy kényelmesen lehessen netezni és mobilappokat használni rajta, és egy olyan terület is van, amelyen a Sony Ericsson a saját technológiáival vágna a konkurencia elébe: ez pedig a fotózás.

Az Android operációs rendszer elterjedése ugyanis meg is nehezíti a helyzetet a gyártók számára. Miután a szoftverplatform egységes, a készülékek könnyen arctalanná válnak, a vásárlók pedig már a pár tízezer forintos kínai mobilokon élvezhetik ugyanazokat a szolgáltatásokat, amelyek egykor az iPhone-on mutatkoztak be – a mobilalkalmazásoktól a könnyű netezésig és navigációig.

Sony Ericsson Xperia Neo

A vásárlóknak azért még minden bizonnyal meggyőző lehet a régi, jól ismert márkanév, és az a minőségi élmény, amit a készülék nyújt. A Sony Ericsson az idei modelleket fényes fekete-ezüst műanyag burkolatba csomagolta, amelyek az egykori Vivaz designját követik. A nagy, lapos okostelefonok közül eddig nekem az Xperia Neo simult a legjobban a tenyerembe, és a mérete is ideális: se nem túl nagy, se nem túl kicsi, zsebben is jól viseli magát. Csupán a keményen helyére pattanó, és nehezen levehető hátsó burkolat hajlamos nyüszögni egy kicsit.

A készülék 1 gigahertzes processzora nagyon gyors működést biztosít, és a gyártó a 2.3-as Android-verzióval szállítja a modellt, amelynek csupán a kezelőfelületét szabta a saját képére. A kékes háttérre tervezett fátyolos menüelemek szépen illenek a készülék külsejéhez. A Sony Ericsson arra is ígéretet tett, hogy ezentúl mindig a legújabb szoftververzióval kapják a felhasználók a készülékeket, és folyamatos lesz a frissítés is – nos, reméljük, betartják a szavukat, mert az első próbálkozásokhoz képest az új Android (ami persze mostanra kezdi kiforrni magát igazán) tényleg megtáltosította a mobilt.

A gyártó a Sony által birtokolt digitális képalkotási technológiákkal igyekszik még tovább javítani a felhasználói élményt. A készüléknek valóban nagyon szép képe van, ugyan nem AMOLED-es a kijelzője, de ez még jót is tesz a színhűségnek, a LED-es háttérvilágítású LCD-panel pedig légrés nélkül van a fedlap alá szerelve, hogy a kép ennyivel is közelebb legyen a felhasználóhoz. Olyan nagyon nem tudtam megállapítani, hogy ez mekkora javulást okoz más modellekhez képest, de a kijelző minden igényt kielégít.

Sony Ericsson Xperia Neo

A videolejátszás minőségét a Sony tévékről ismert elnevezésű Bravia Engine is hivatott javítani – én ennek a hatását is kevésbé érzékeltem. Ami lényeges változás a korábbi mobilokhoz képest, az a telefon digifotós képessége. A Neo 8 megapixeles kamerája ugyanis megnövelt fényerejű, úgynevezett Exmor-R szenzorral van felszerelve, amelynek a huzalozása van úgy áthelyezve – a szenzor alá -, hogy ne zavarja az érzékelőt. Ez a technológia elsősorban a videózásnál jelent előnyt, amikor nagyon kevés a fény.

A postban szereplő tesztvideót ugyanolyan fényviszonyok között vettem fel a konyhámban, egy mozdulatlan segítőtárs közreműködésével. A konyhával egybenyitott nappaliban csak hangulatvilágítás égett, a hátam mögött, és ilyen fényviszonyok között az egyik korábbi modell, az X10 Mini Pro kamerája semmit nem látott, míg a Neo élvezhető minőségű felvételt készített. A telefon megnövelt sebessége a fényképezés során is látványos: sokkal gyorsabban exponál, mint a korább modellek, bár az az én ízlésemnek kicsit túlszaturált képek készülnek – bár kétségtelen, hogy szép színekkel. A fényképező szoftvere egyébként minden igényt kielégít, például arcfelismerő, érintős zoom és exponálás is van benne, hogy csak a gyakorlatban fontosabbakat említsem.

A két tesztvideó: ugyanaz X10 Mini Próval és Xperia Neóval felvéve


szólj hozzá: Xperia X10 Mini Pro a sötétben


szólj hozzá: Xperia Neo a sötétben

A gyártó saját szoftveres megoldásai közül a LiveWire könnyíti meg leginkább a mindennapos használatot. Ez egy olyan szolgáltatás, amelyben beállíthatjuk, hogy az egyes kiegészítőket a készülékre csatlakoztatva milyen funkció induljon el, például headsethez automatikusan elindítja a rádiót. Ezen a készüléken is van a Twittert, Facebookot és más üzeneteket a kezdőképernyőn megjeleníteni képes TimeScape, a Sony Ericsson jellegzetes alkalmazása. Bár próbáltam megbarátkozni vele, azt hiszem, inkább a kevésbé aktív közösségi oldal-használóknak lehet kedvére, mivel nekem kicsit nehézkes a kezelése, és úgy tűnt, le is fogja kissé a telefont.

Sony Ericsson Xperia Neo

A gyártó érdekes módon szakított a kisebb, X-es modelleken alkalmazott jelölésekkel, és az érintőképernyő alatt már nem saját design-ikonjai, hanem a szokásos androidos ikonok mutatják az egyes funkciókat, de a három gomb – menü, home és vissza – megmaradt. A visszalépkedéssel itt maximum a kezdőképernyőig mehetünk vissza az éppen használt funkciókról. A készülék virtuális billentyűzete már eléggé kiforrott, bár az etalonnak számító iPhone-t még senki nem körözte le ebben, én boldogultam az Xperián is.

Mindent egybevetve a Sony Ericsson Xperia Neo egy szép, igényes kialakítású, gyors és kényelmesen kezelhető készülék, amely remek fotósmobil is egyben. A teljes vételára 110 ezer forint körül van itthon, de a szolgáltatóknál már ennél jóval olcsóbban el lehet majd vinni, és készült belőle egy kicsúsztatható billentyűzettel ellátott változat is Pro néven – sajnos erre azonban még várni kell. Az X10 Mini Próból kiindulva azonban ennek is nagyon jó virtuális billentyűzete lesz, így aki ragaszkodik ehhez, és nem szereti a virtuális változatot, annak érdemes megvárnia.

Specifikációk:

  • Méret: 113 x 57 x 13 milliméter, kellemesen domborított hátlappal
  • Tömeg: 126 grammProcesszor: 1 Ghz Scorpion (Qualcomm Snapdragon), Adreno 205 grafikus chippel kiegészítve
  • Memória: 512 megabájt RAM, 320 megabájt beépített memória + MicroSD max. 32 gigabájtig
  • Képernyő: 3,7 hüvelykes, 480 x 854 pixeles felbontású LED-es megvilágításó LCD
  • Csatlakozók: MicroUSB 2.0, 3,5 milliméteres minijack, HDMI, Wifi, Bluetooth
  • Kamera: Max. 8 megapixel, autofókusz, LED-es vaku
  • Videofelvétel: 720p-s felbontás 30 képkocka/másodperc sebességgel, folyamatos autofókusz, videofény
  • Akkummulátor: 1500 milliamperes Lítium-Polimer
  • Készenléti idő: átlagosan 400 óra, beszélgetési idő: átlagosan 7 óra

Néhány tesztkép: önarckép, kültéri borús időben és egy sötétben készült felvétel. A sötétben zajos, de kivehető a kép, a kültériek hajlamosak mobilosan fátyolossá válni, de a színek élénkek.

0 Tovább

Harctéri iPhone tok

Egy igazi iPhone tulajdonosnak semmi sem drága, hogy telefonját megóvja a sérülésektől. Ezt a fenti atombiztos tokot tervező Jon Eicher is tudhatta, így kerülhet a katonai szabványoknak is megfelelő iPhone kiegészítő száz dollárba. A közel húszezer forintjáért a vásárló anodizált alumínium előlapokat, csavarral rögzíthető fém távtartókat és EVA polimer rázkódáscsillapítókat kap.

A brutális kinézetű tok a készülék összes fontos részét szabadon hagyja. Nyugodtan lehet használni a két kamerát, könnyen megérinthető marad a home gomb, egyedül a tok mélyére süllyesztett hangerő gombok tűnnek nehezen elérhetőnek. A tok az összes divatszínben kérhető, amit a Mil-A-8625 szabvány ismer.

0 Tovább

Mobiltelefon jelezheti a földrengést

Nem csak a legújabb drága okostelefonok nyújthatnak segítséget földrengés vagy egyéb természeti csapás esetén: ingyenes sms-riasztás akár a legrégebbi készülékekről is igénybe vehető. Ugyanakkor a modern, gyorsulásérzékelővel is felszerelt okostelefonok már a legkisebb földmozgások esetén jelezni tudnak, így használójuk nagyobb eséllyel menekülhet ki házából élve. Létezik földrengést előrejelezni képes applikáció is, de ennek működésére senki sem vállal garanciát.

SMS-en és e-mailben képes természeti katasztrófákra figyelmeztetni a Globális Katasztrófariasztási és Koordinációs Rendszer, rövidebb nevén GDACS. Bár az ENSZ és az Európai Unió által működtetett angol nyelvű honlap külsőre a kilencvenes évek végének internetes portáljaira emlékeztet, próbánk során hibamentesen működött.
A www.GDACS.org nem csupán földrengésekre tudja figyelmeztetni a felhasználókat riasztást, egyéb természeti katasztrófák, például árvizek, ciklonok, vulkánkitörések bekövetkezte esetén is közel valós időben képes riasztásokat küldeni. Az GDACS automatikus monitorozó rendszerekből származó adatok nyomán küld figyelmeztetéseket, emberi beavatkozás nélkül küldi ki riasztásait. Az oldalra regisztrálni a “Register now” feliratú gombra kattintva lehet az e-mail cím és egy jelszó megadásával, meglepő módon a későbbiekben ugyanerre kattintva lehet belépni is az oldalra.
Sms-ben bárhol értesít a veszélyre
Az adatok elküldését követően egy e-mailben kiküldött linken meg kell erősíteni a fiók létrehozását. Ezt követően a profilbeállítás oldalra jut el a felhasználó, ahol meg lehet adni az e-mail cím meleltt egy mobiltelefonszámot is (+36301112222 formátumban). Ugyanitt lehet kiválasztani azt is, hogy mely régió katasztrófariasztásait szeretnénk megkapni: ha Magyarországon tartózkodunk, elegendő az európai régióra feliratkozni, hiszen ha az egész világot beikszeljük, akár óránként többször is kaphatunk figyelmeztetéseket is, hiszen bolygónk egy részén mindig történik valami.
A “My alert account” gombra kattintva bármikor megváltoztathatóak a beállítások, ami például akkor jöhet jól, ha egy másik földrészre utazunk: mivel a legtöbb mobilszolgáltatónál roaming esetén is ingyenesen lehet sms-eket fogadni, akár Amerikában vagy Ázsiában is díjmentesen lehet használni a katasztrófákról értesítő rendszert magyar mobiltelefonról. A honlapon elérhető profiloldalon keresztül bármikor szüneteltetni lehet a szolgáltatást, vagy meg is lehet szüntetni a riasztásokra való feliratkozást.
Ha földrengés van a közelben, jelez a program
Rengeteg olyan alkalmazás létezik okostelefonokra, amelyek azoknak készülnek, akik tartanak a földrengésektől. A földmozgásokat nyilvántartó, azokról nagyjából valós időben tájékoztató alkalmazások mellett létezik a telefonok gyorsulásérzékelőjét felhasználó hobbi-szeizmográf és a katasztrófa esetére szóló tudnivalók szöveges tárháza is. Ilyen szoftverből iPhone-ra és Androidra is több tucatnyi létezik, s szinte mindegyikük az Amerikai Geológiai Szolgála (USGS) adatbázisból nyeri friss adatait mobilinterneten vagy wifin keresztül, a felhasználó által megadott időintervallumokban.
A Google Android szoftverét futtató okostelefonokra az Earthquake! nevű ingyenes applikációt érdemes telepíteni, ami egy Reto Meier nevű fejlesztő munkája. Első indítását követően az elmúlt egy napban a világban lezajlott földrengéseket listázza a világ minden tájáról, ezért érdemes kapásból leszűkíteni a riasztások körét a tartózkodási hely maximum 350 kilométeres körzetére. Az applikáció a Google Térképen is meg tudja jeleníteni a földrengések epicentrumainak helyét.
----------
Earthquake Prediction Device
Habár a tudományos álláspont szerint a földrengéseket előre jelezni lehetetlen, azért az alkalmazásfejlesztők megpróbálkoznak rávenni a hiszékeny okosmobilosokat, hogy használják előrejelző rendszereiket - és Galilei példáján okulva akár még hihetünk is nekik. A “Földrengés Előrejelző Eszköz” nevű, két dolláros alkalmazás például arra az állításra épít, hogy a földrengéseket megelőző órákban jelentősen megváltozik a Föld mágneses mezeje, azaz az iránytűk megőrülnek. Mivel az iPhone 3GS már tartalmaz ilyet, ennek segítségével az app igyekszik megjósolni a bekövetkező földmozgásokat - természetesen a szoftver leírásában is szerepel, hogy a jelzésből nem következik egyértelműen a földmozgás bekövetkezte és a fejlesztők nem vállalnak felelősséget semmiért.
Disaster Survival Guide
Katasztrófák idején virágzik a túlélés-üzlet, megnő a túlélési tanácsokat tartalmazó kisokosokNe

Az olcsó mobil sms-ben jelzi a veszélyt

SMS-ben és e-mailben képes természeti katasztrófákra figyelmeztetni a Globális Katasztrófariasztási és Koordinációs Rendszer, rövidebb nevén GDACS. Bár az ENSZ és az Európai Unió által működtetett angol nyelvű honlap külsőre a kilencvenes évek végének internetes portáljaira emlékeztet, próbánk során hibamentesen működött.

www.GDACS.org nem csupán földrengésekre tudja figyelmeztetni a felhasználókat, hanem árvizek, ciklonok, vulkánkitörések bekövetkezte esetén is közel valós időben képes riasztásokat küldeni. Az GDACS automatikus monitorozó rendszerekből származó adatok nyomán küld figyelmeztetéseket, emberi beavatkozás nélkül.

Fapados mobilon is képes riasztani SMS-ben a GDACS rendszere

A regisztráció után létrejövő profiloldalon megadható mobilszám is az email cím mellett, így SMS-ben is kaphatunk figyelmeztetést. Ugyanitt lehet kiválasztani azt is, hogy mely régió katasztrófariasztásait szeretnénk megkapni: ha Magyarországon tartózkodunk, elegendő az európai régióra feliratkozni, hiszen ha az egész világot beikszeljük, akár óránként többször is kaphatunk figyelmeztetéseket is, hiszen bolygónk egy részén mindig történik valami.

A “My alert account” gombra kattintva bármikor megváltoztathatóak a beállítások, ami például akkor jöhet jól, ha egy másik földrészre utazunk: mivel a legtöbb mobilszolgáltatónál roaming esetén is ingyenesen lehet sms-eket fogadni, akár Amerikában vagy Ázsiában is díjmentesen lehet használni a katasztrófákról értesítő rendszert magyar mobiltelefonról.

Az sms-riasztásnál azért kifinomultabb módszerek is léteznek a katasztrófa-hírek beszerzésére, így például engeteg olyan alkalmazás létezik okostelefonokra, amelyek azoknak készülnek, akik tartanak a földrengésektől. A földmozgásokat nyilvántartó, azokról nagyjából valós időben tájékoztató alkalmazások mellett létezik a telefonok gyorsulásérzékelőjét felhasználó hobbi-szeizmográf és a katasztrófa esetére szóló tudnivalók szöveges tárháza is. Ilyen szoftverből iPhone-ra és Androidra is több tucatnyi létezik, s szinte mindegyikük az Amerikai Geológiai Szolgála (USGS) adatbázisból nyeri friss adatait mobilinterneten vagy wifin keresztül, a felhasználó által megadott időintervallumokban.

Földrengés telefonon


Az egyik legjobb androidos földrengés-rasztó app az Earthquake!

A Google Android szoftverét futtató okostelefonokra az Earthquake! nevű ingyenes applikációt érdemes telepíteni. Első indítását követően az elmúlt egy napban a világban lezajlott földrengéseket listázza a világ minden tájáról, ezért érdemes kapásból leszűkíteni a riasztások körét a tartózkodási hely maximum 350 kilométeres körzetére. Az applikáció a Google Térképen is meg tudja jeleníteni a földrengések epicentrumainak helyét.

 

Előrejelezheti a földrengést a mobil?

 

Habár a tudományos álláspont szerint a földrengéseket előre jelezni lehetetlen, azért az alkalmazásfejlesztők megpróbálkoznak rávenni a hiszékeny okosmobilosokat, hogy használják előrejelző rendszereiket - és Galilei példáján okulva akár még hihetünk is nekik. A “Földrengés Előrejelző Eszköz” (Earthquake Prediction Device) nevű, két dolláros alkalmazás például arra az állításra épít, hogy a földrengéseket megelőző órákban jelentősen megváltozik a Föld mágneses mezeje, azaz az iránytűk megőrülnek. Mivel az iPhone 3GS már tartalmaz ilyet, ennek segítségével az app igyekszik megjósolni a bekövetkező földmozgásokat - természetesen a szoftver leírásában is szerepel, hogy a jelzésből nem következik egyértelműen a földmozgás bekövetkezte és a fejlesztők nem vállalnak felelősséget semmiért.

Így kell túlélni

Katasztrófák idején virágzik a túlélés-üzlet, megnő a túlélési tanácsokat tartalmazó kisokosok forgalma. Természetesen okostelefonon is tanulmányozhatjuk a fontos tudnivalókat, amelyek között megtalálható az elsősegélynyújtási egyszeregy, például az iPhone-ra és Androidra is ingyenesen elérhető Survival Guide applikáció személyében

Ebben megtalálható óvintézkedések - angol nyelvű - leírása földrengés, lavina, szökőár, erdőtűz és hurrikán miatt aggódók számára, az evakuálás során okvetlenül bepakolandó javak listája és a háztartási vészterv (Household Emergency Plan) is. Ez többek között olyan fontos javaslatokat tartalmaz, minthogy minden telefon mellett legyen egy lista a vészhívószámokkal.


A könyvszerűen tanulmányozható alkalmazások arra nem igazán alkalmasak, hogy vész esetén ebből cselekedjünk improvizáció helyett, de aki minden eshetőségre készen akar állni, üres perceit jól töltheti a vész-tudás tanulmányozásával.

Már akkor csipog a mobil, ha csak kicsit rezeg a padló

Az okostelefonok többsége tartalmaz olyan apró érzékelőt, amely a telefon saját térbeli helyzetének változását méri - ezzel téve lehetővé például a mindig megfelelő képernyő-tájolást vagy a játékok irányítását a készülék mozgatásával. Ez a gyorsulásérzékelő vagy giroszkóp meglepően érzékeny, amit ékesen bizonyítanak az applikáció-boltokban kapható zsebszeizmográfok.

A legkisebb rezgést is jelezni tudják a modern mobilok

Az iPhone-hoz elérhető iSeismo mindhárom térbeli koordináta mentén méri a telefon elmozdulását, mégpedig olyan érzékenyen, hogy ha letesszük a telefont az asztalra, amit aztán koppintással vagy óvatos lökdöséssel megrezegtetünk, a kijelző élénk grafikon-kitérésekkel reagál. Beállíthatunk hangriasztást is bizonyos rezgésnagyság elérése esetére, így aki azon aggódik, hogy a fejére zuhanó könyvespolc ébreszti, kérhet ébresztést például 3,5-es rengések mérésére, s még idejében menekülöre foghatja. Sajnos Androidra hasonló applikációt nem találtunk.

0 Tovább

Kalóz mobilokkal tele a piac

A világon eladott mobilok ötöde jogtalan másolata egy már létező készüléknek - nyilatkozta Esko Aho, a Nokia igazgatótanácsának tagja.

A kalóz telefonok nagyrészt Kínából származnak, ám nem csak Ázsiában forgalmazzák őket. Hamisított mobilt lehet kapni Latin-Amerikában, és Európa néhány országában is. Aho szerint a másolatok jelentős kárt okoznak a Nokiának, ami a kiadott készülékek száma szerint a világ legnagyobb mobilgyártója.

A Gartner piakutató cég elemzése szerint a márka nélküli mobilok és az okostelefonok térnyerésének köszönhetően 35 százalékkal nőtt a harmadik pénzügyi negyedévben a mobilok piaca. Az piackutató szerint a szürke zónába tartozó készülékek részesedése húsz százalék feletti.

0 Tovább

iPhone-t vegyen, aki új szoftvert szeretne

IPhone-t érdemes annak vennie, aki az elérhető legfrissebb szoftvert szereti telepíteni a készülékére - írja a Techcrunch. Az Apple okostelefont választóknak kilencven százalékos esélyük van arra, hogy a legújabb operációs rendszert felrakhassák készülékükre, és élvezzék az új funkciókat. Android esetében ez a szám jóval alacsonyabb, jelenleg a telefonok 0.4 százalékára elérhető a 2.3-as Android.

Ha a statisztika csal is valamennyit, mert az iPhone-os számok kizárólag a Bump nevű alkalmazás fejlesztőitől származnak, nem csal nagyot. A legújabb Androidot először a Google fejlesztői telefonjain lehet megnézni, később a frissítések megjelennek a HTC és a Samsung készülékekre, a többi gyártó pedig jelentős késéssel követi őket. A fenti gyakorlatnak megfelelően a 2.3-as rendszer jelenleg csak a Nexus S-en található meg. A megelőző 2.2-es rendszerre pedig a telefonok 52 százalékát frissítették.

0 Tovább

Piacra került az olcsó androidos Blackberry-klón

A Blackberry formáját idéző, ám Androidot futtató telefont készített a Spriiing nevű thaiföldi cég. A készülékek valódi világszintű együttműködés keretében készültek: a dizájn svéd, a gyártásért pedig a kínai Huawei felelős.

A telefonon az Android 2.1-es verziója fut, lelkét egy 528 megahertzes, alsó kategóriásnak számító processzor adja. Memóriával bőven megtömték a Spriiing kütyüjét: 512 megabájttal gazdálkodhat a rendszer. A készülék micro SD kártyával bővíthető, amiből akár 16 gigabájtosat is fogad a mobil. A teljes billentyűzettel rendelkező mobil egyetlen komoly gyengesége a 320*240 pixeles apró kijelző.

A készüléket Thaiföld mellett Ausztráliában lehet megvásárolni a Boost Mobile nevű szolgáltatónál. Ára körülbelül 31 ezer forintnak megfelelő ausztrál dollár.

0 Tovább

Csúszik a Google tévék megjelenése

Az új okostévék bemutatóinak elhalasztására kérte fel partnereit a Google a Wall Street Journal értesülése szerint. A késedelem oka, hogy a cég tökéletesíteni szeretne a widgeteket és programokat futtató, netes adásokat is megjelenító készülékek szoftverén. A kérést nem mindenki tartja tiszteletben. A Samsungról tudni lehet, hogy a januári CES szakkiállításon bemutatja okostévéit.


Nem ajándék számológép: az a távirányító

A Google TV indulása nem sikerült problémamentesre. Az amerikai tévécsatornák többsége nem egy új eszközt, hanm konkurenciát látott a készülékben, ezért letiltotta a honlapjaikon ingyenesen megnézhető sorozatrészek, filmek megtekintését. A tömeges tiltás eredményeként a felhasználók lassan több ingyenfilmet és epizódot nézhetnek PC-jükön, mint a netre kapcsolt tévén.

0 Tovább

Kisebb és erősebb lesz a jövő akkumulátora

Akku építési áttörést jelentettek be a Rice Egyetem kutatói. Az általuk 3D-snek nevezett dizájn szerint készülő telepeket sokkal gyorsabban fel lehet tölteni, ráadásul több energiát is tudnak tárolni, mint a hagyományos módszerrel készül akkuk. A nikkel-ón nanoszálakat és egy Plexiglas-gélt tartalmazó eszköz legnagyobb előnye, hogy a töltést tároló nanoszálak sűrűbben és magasabbra tudnak "nőni", így kisebb terület szükséges egy egységnyi töltés tárolására.

Az új technológia - ha ipari méretben is gyárthatóvá válik - számos mostani problémát old majd meg. Az óriási akkukkal is folyamatosan lemerülő okostelefonok végre megfelelő energiaforrást kaphatnak, az egész napos üzemidőt ígérő laptopok pedig kevésbé fogják húzni tulajdonosuk vállát a táskában.

0 Tovább

Távirányítós labda lusta geekeknek

 

Mi marad, ha az összes idegesítő tulajdonságot kiöljük a mindig felakadó, felboruló távirányítós autókból, és csak a lényeget hagyjuk meg? Egy fehér, részben átlátszó golyó, ami még véletlenül sem emlékeztet a Hummer H2-re vagy a Subaru Imprezára.

A Sphero nevű, okostelefonnal irányítható golyó mindent tud, amit egy rendes távirányítós játéknak tudnia kell. Bluetooth-on beszél az okostelefonokkal, gurul, szalad, kanyarodik, ugrat. És ami a legszebb, induktívan tölthető, csak rá kell rakni a kis matracára, és drótok nélkül is teleszívja magát delejjel.

Aki ennél is többre vágyik egy távirányítós eszköztől, az kénytelen lesz kamerás, iPhone-al irányítható robotrepülőt venni. Onnan meg tényleg nincs tovább.

0 Tovább

Windows Phone 7 nyomkodás 11 percben

Windows Phone 7 - akarom! Hiányos, mint egy átlagos kémiadolgozat, de nagyon ígéretes, úgy a 3.2 környékén ajánlanám vételre. Geritwo amúgy végignyomkodta a Windows Phone 7-et a kamera előtt, aztán még cikket is írtunk róla.

0 Tovább

Letöltendő

blogavatar

Ha találsz egy jó appot, játékot vagy szoftvert, oszd meg velünk is a techbazis@origo.hu címen!

Utolsó kommentek