Saját testében turkálhat a legjobb oktatóappal, a Telekom ügyintézni segít, az Asphalt legújabb részében  pedig már ugratni is lehet.

The Human Body by Tinybop

Az app oldala az iTuneson

Mintegy nyolcszáz forintnak megfelelő eurót kell fizetni, de minden egyes forintját megéri ez a gyerekeknek szánt, de felnőttek számára is érdekes oktatóprogram, amely az emberi test működésébe avatja be használóját. Talán ez az app a valaha készült legjobb oktatóprogram, amit próbáltunk, ráadásul a külföldi készítője ellenére magyar nyelvű.

A kizárólag iOS-re elérhető appban gyerek és felnőttkorú, eltérő nemű emberek virtuális bábjain lehet megvizsgálni a test működését. A kezelőfelület rendkívül jól kitalált, szöveges információt csak minimálisat tartalmaz, és az is kikapcsolható. A baloldali piktogramok segítségével lehet kiválasztani, hogy a szervezet mely részeit szeretnénk egy-egy rétegként bekapcsolni a bábon. Például lehetőség van arra, hogy csak az emésztőrendszert, a keringési rendszert, vagy a csontozatot lássuk, de ezeket együtt is megjeleníthetjük.

Minden réteg esetében lehetőség van mélyebb vizsgálatra is: például működés közben láthatjuk a szívkamrák működését, az emésztőrendszert pedig úgy vizsgálhatjuk meg, hogy a bábot etetjük és itatjuk, felhalmozva gyomrában az élelmet. Ami aztán a vékony-, majd a vastagbélbe kerül, és távozik. Ötletesen van megoldva a szem működésének bemutatója is, amely az iPad vagy iPhone beépített kameráján át demonstrálja a szem alkotóelemeinek működését.

A baloldali beállítás menüből bekapcsolható, hogy a program magyarul kiírja az éppben bemutatott szervek és testrészek elnevezéseit. Ezekről részletes információkkal nem szolgál, de ez nem is baj, hiszen az appot úgy tervezték, hogy minden működését interaktív módon mutassa be. Ha valamit mélyebben szeretnénk megismerni, úgyis rá lehet keresni az interneten, de az kevésbé izgalmas.

Telekom

Az app oldala az iTuneson

IOs-re és Androidra is kiadta a mobil és vezetékes ügyfeleit mostantól egyetlen közös márkanéven kiszolgáló Magyar Telekom. A Telekom appot wifis kapcsolaton keresztül az ügyfélazonosító és a jelszó vagy kód birtokában lehet használni, telekomos mobilinternetes kapcsolat esetében azonban automatikusan beazonosítja az adott előfizetőt ezek megadása nélkül is.

Az appból el lehet érni minden telekomos előfizetéssel kapcsolatos ügyintézési lehetőséget, díjmentesen lekérdezhető az egyenleg, elektronikusan elvégezhető a számla befizetése, illetve meg lehet nézni a hűségpontok aktuális állását is. Az app egyben virtuális Kapcsolat-kártyaként is szolgál, a képernyőn megjelenő számsorral a kártya birtokosa a plasztikkártya nélkül is igénybe vehet kedvezményeket az elfogadóhelyeken. Egyben a legközelebbi Telekom ügyfélkapcsolati ponthoz is el tudja navigálni használóját az iPhone-ra tervezett, de iPaden is futtatható applikáció.

Asphalt 8: Airborne

Az app oldala az iTuneson

Megjelent a folytatása az egyik legismertebb táblagépes autóversenyes játéknak. Jutányosnak mondható, háromszáz forintnál alacsonyabb áron elvihető, ezért viszont csak korlátozott tartalomhoz jutunk. Az Asphalt 8 ugyanis freemium üzleti modellben készült, az extra pályákért és autókért és más könnyítésekért külön kell fizetni. Természetesen a játék orrán-száján a kedvező extra ajánlatokat promótálja, még a nyitóképernyőjén is csak ezek vannak, lejjebb kell görgetni ahhoz is, hogy egyáltalán játszhassunk vele.

Az új Asphalt futtatásához legalább iPhone 4, negyedik generációs iPod Touch, iPad 2, vagy iPad Mini szükséges, azaz nem feltétlenül a legújabb modelleken fut csak. Újdonságának a látványosabb pályák mellett az ugratók számítanak, amelyek jóval érdekesebbé teszik a játékmenetet. Természetesen továbbra sem szimulációról szól a program, viszont hosszan és látványosan lehet benne farolni és az ütközések kivitele is sokat javult. Miután a játék közel egy gigabájt, elég sokáig tart a letöltése, erre érdemes felkészülni.