Letöltendő

Nem kell már arra figyelni nyaralás közben, hogy mennyi hely van még a fényképezőgép memóriakártyáján, át kell-e állítani kisebb felbontásra a gépet, hogy még ráférjen 2-300 kép a naplementéről vagy a tengerpartról. A Lexar a héten kiadta a világ első 128 gigabájtos (az 29 DVD meg az apró) SD-kártyáját.

A kártya egyelőre nem olcsó, 57 ezer forintos árából egy közepes kompakt gépet is lehet venni. Ahogy azonban a többi gyártó is kiadja a hasonló kapacitású eszközeit, illetve ahogy továbbfejlődik a kártyaipar, az ár csökkenni fog. Az óriás SD-k egyetlen szépséghibája, hogy a 2009 elején bemutatott SDXC formátumot használják, amit a forgalomban levő kamerák egy része még nem támogat. Az  ilyen gépek tulajdonosainak bele kell nyugodnia, hogy a maximum 32 gigabájtos SDHC kártya az elérhető szent grál számukra.

Az SDXC formátumban van még tartalék, elvben két terabájtig növelhető a kártyák mérete. Legalábbis ekkor lesz szükség új szabványra.

A Rackspace nevű hostingcég remek infografikájában az adattárolásának költségét tekinti át az elmúlt tíz évet vizsgálva.

2000-ben még bőven lehetett 8-16 MEGAbájtos pendrive-ot kapni, ami már így is praktikusabb megoldás volt az 1,44-es floppynál, ami folyton elveszítette a felmásolt adatokat, főként ha villamoson vagy metrón utaztak vele. Egy évvel később jelent meg az első iPod, ami akkori szemmel hatalmas, 5 gigabájtos merevlemezzel volt felszerelve. Ekkortájt már sok embernek van CD-írója is, egy lemezre 700 megabájt adat fér. Egy gigabájt adat tárolásának költsége 19,70 dollár, azaz mai árfolyamon 4ezer forint.

2006-ban megjelennek az első 1 terabájtos merevlemezek, az átlagostárolási költség gigabájtonként 0,75 dollárra (150 forintra) csökken

2010: az első 3 terabájtos merevlemez a boltokban, az utolsó üzemekben is leállnak az 1,44-es floppy gyártásával, a Blu-ray-lemezek elérik a 100 gigabájtos kapacitást.  Egy gigabájt tárolási költsége 0,06 dollárra, vagyis 12 forintra csökken a felhőalapú számítástechnika elterjedésével.