Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Már csak 496 napig él a Windows XP

496 nap múlva véget ér a Windows XP mindennemű támogatása - új javítások híján - veszélyes lesz a magyar netezők körében még mindig a legnépszerűbbnek számító rendszerről internetezni.

A Microsoft hivatalos terméktámogatási oldalán lévő információk szerint 2014 áprilisában végleg megszűnik a Windows XP terméktámogatása - hívta fel a figyelmet a ComputerWorld amerikai technológiai magazin.

A 2001-ben megjelent operációs rendszer teljes körú (általános) támogatása már három évvel ezelőtt megszűnt. Ez azt jelenti, hogy semmilyen új funkciót, javítócsomagot nem készítettek már a szoftverhez, a kritikus hibáit azonban a Microsoft már csak 496 napig fogja javítani. Ezt követően azonban már semmilyen javítás nem készül majd az XP-hez, ha a szoftvercég tartja magát terveihez.

Itthon még az XP a legnépszerűbb

Eredetileg az XP támogatása már évekkel korábban teljesen megszűnt volna, de a szoftver népszerűsége - és utódja, a Vista sikertelensége - miatt a támogatását a szokásos időszak mintegy két és félszeresére terjesztette ki a cég.

Jelenleg a Windows XP számít a legnépszerűbb operációs rendszernek a magyar internetezők körében:  a Rankings.hu statisztikái szerint a felhasználók 44,93 százaléka használja ezt a rendszert, bár a Windows 7 a 44,02 százalékos részarányával csaknem ugyanennyi felhasználóval bír.  Világszerte a Windows XP-t használók száma már alacsonyabb, 21 százalék körüli, a Windows 7 jócskán megelőzi, 41 százalék körüli részesedésével.

Bár az elkövetkező hetvenegy hétben valószínűleg sok XP-s gép tönkremegy, vagy újra cserélik, sok helyen, főként szegény országokban ezek a rendszerek is használatban maradnak. Az új javítások híján pedig a Windows XP-s számítógépeken való internetezés még biztonsági szoftverek birtokában is veszélyessé válik, mivel a befoltozatlan biztonsági réseken keresztül a legkülönbözőbb kártevők juthatnak a rendszerre.

Meddig élnek az újabb Windowsok?

A Microsoft honlapján lévő információk szerint a Windows Vistát használóknak még 1595 napjuk van arra, hogy más szoftverre váltsanak, azt az operációs rendszert ugyanis 2017. áprilisáig támogatja a cég.

A Windows 7-hez még 2603 napig, egészen 2020. január közepéig készülni fognak frissítések. Az október végén megjelent Windows 8 különböző verzióit 2023. januárjának közepéig, vagyis még 3695 napon át lehet biztonságosan használni.

Ugyanakkor a táblagépekre szánt, csak  applikációk futtatására képes Windows RT nevű verziót csak 2017. áprilisának közepéig, vagyis kevesebb mint négy és fél évig (mostantól számítva 1595 napig) fogja támogatni a cég.

0 Tovább

XP-n nem futtatható a nyugdíjas Windows halálórája

Bizarr ötlettel rukkolt elő a Microsoft: egy olyan widgetet adott ki, ami mindig megmutatja, hogy a Windows XP életciklusából még hány nap van hátra. E sorok írásakor még 1069 napot mutat a számláló: ez azt jelenti, hogy 2014-ig tart a támogatás, ezt követően már semmilyen kritikus biztonsági javítás nem jelenik meg.

A widgetet valószínűleg a vállalati it-sek rémisztgetésére találták ki, de az benne a legmegdöbbentőbb, hogy magán a Windows XP-n nem is lehet használni, hiszen ahhoz még nem készültek gadgetek, csak Windows Vistán és 7-en futtatható, ehhez viszont még az operációs rendszer eredetiségét is igazolni kell.

Innen lehet letölteni a widgetet

0 Tovább

Safety Scanner: újabb ingyenes víruskereső a Microsofttól

A Security Essentials nevű, ingyenesen letölthető víruskereső szoftvere mellett újabbvírusvédelmi alkalmazást adott ki a Microsoft. A Microsoft Safety Scanner nevű, hetven megabájtos programot a cég honlapjáról lehet letölteni, és telepítést  nélkül, azonnal indítható.


Míg a Security Essentials a számítógép folyamatos védelmét biztosítja, a Safety Scannert arra lehet használni, hogy leellenőrizzük egy furcsán viselkedő, vagy nem megbízható forrásból származó PC-t, hogy az nem tartalmaz-e kártevőket.

Magyar nyelvű menüvel rendelkezik, és akár feltelepített víruskereső mellett is alkalmas ellenőrzésre, nem fogja megzavarni annak működését a Microsoft szerint. A programot nem nehéz használni, mindössze három menüpontból lehet választani startját követően: gyors, teljes, és testre szabott ellenőrzést lehet végrehajtani. A honlapon nem szerepel erre vonatkozó információ, de a szoftvert Windows XP és újabb rendszerekhez lehet letölteni 32 és 64 bites verzióban.

A szoftver oldalán lévő tájékoztató szerint a Safety Scan letöltés után tíz napig használható, és kártevőadatbázisát sem lehet frissíteni: ha ezt követően újból használni szeretnénk, újból le kell tölteni innen az aktuális verziót.

0 Tovább

Ma van a backupolás világnapja

Március 31-én tartják a backup, vagyis a biztonsági mentés világnapját, amely saját honlappal is rendelkezik, amely persze leginkább cégek promóciós felületeként szolgál.


Ugyanakkor a backupolás manapság már annyira olcsó, és pofonegyszerű, és jelentős időt spórolhat vele az ember: ha valami elromlana az operációs rendszerben, egyszerűen vissza kell állni egy korábbi verzióra, amikor még minden rendben volt.

A Windows 7 a netbookokra szánt Starter Edition változatán kívül már eleve tartalmaz beépített biztonsági mentő funkciót, amelyet a Biztonsági mentés és visszaállítás néven lehet elérni. Itt érdemes a Lemezkép készítése pontot kiválasztani, ez ugyanis egy pillanatfelvételt készít a teljes rendszerről, nem csupán a fontosabb fájlokat és beállításokat menti le, mint anno az XP rendszervisszaállító funkciója.

Érdemes az adatfájlokat és a rendszerfájlokat külön partíción (meghajtón), elkülönítve tárolni, így egy átlagos Windows-rendszer lemezképe legfeljebb 20 gigabájt helyet igényel. Ez pedig manapság, amikor egy ezer gigabájtos merevlemez húszezer forintba kerül, nem túl nagy ár a kényelemért. A családi fotóknak a Flickren, a Picasán vagy más hasonló online tárhelyen a helyük, hiába írjuk ki ezeket írható DVD-re, azok a lemezek néhány év alatt tönkremennek.

A frissen visszaállított rendszerre mindig fel kell telepíteni a programok legújabb verzióit, hogy megelőzzük a különböző kártevők feltelepülését, ebben a Secunia PSI nevű ingyenes program nagy segítséget nyújt.

0 Tovább

Remek videojátékos háttérképek

 

A Windows Guides gyűjeményében remek háttérképek sorakoznak, melyek mindegyike videojátékokhoz kapcsolódik.  Super Mario, Sonic, Donkey Kong, a GTA és társaik ezen a linken.

1 Tovább

A legjobb ingyenes zenekonvertáló

Innen töltheti le a Fre:ac-ot

Bár audio-CD-ket mp3 formátumba konvertálni akár a Media Playerrel is lehet, egyéb formátumok közötti átalakításhoz már külön segédprogramot érdemes használni. A mindenféle próbaverziójú és fizetős csodaszoftverek helyett érdemes az egykori BonkEnc, tavaly nyártól azonban Fre:ac néven futó segédprogramot választani.


Az ingyenes, magyar nyelvű menüvel rendelkező program .mp3, .flac, .wma, .ogg, .wma és .wav, illetve .mp4 fájlok közötti átalakításra képes, bármelyik fájltípus közötti oda-vissza. A szoftver kihasználja a többmagos processzorok teljesítményét, és CD-ripperként is funkcionál, online adatbázisból le tudja tölteni a száminformációkat is a lemezekhez.

0 Tovább

Giccses Valentin-napi háttérképek

 

Ilyeneket tényleg van ember, aki valóban telepít? Nekünk végülis mindegy, a Windows 7-et használók számára van két ingyen letölthető témacsomagunk: az egyiket a Microsoft honlapjáról, a másikat az IntoWindows.com-ról lehet letölteni. (Ezen a szájton még giccsesebbeket találtunk.) Jó szórakozást kívánunk!

(Azt viszont be kell ismernünk, hogy a Map Your Valentine viszont tényleg klassz!)

 

0 Tovább

Hová tűnt az AutoRun a Windows XP-ből?

Kedden kiadott frissítésével a Microsoft letiltotta a Windows XP, 2000 és Vista rendszerekben az AutoRun funkciót pendrive-ok és külső merevlemezek használata esetén. Ez a szolgáltatás lehetővé tette, hogy az adathordozókon lévő programok automatikusan elinduljanak, azonban mostanra leginkább kártevők használták saját maguk továbbítására: segítségével ugyanis egy pendrive-ról akkor is lehetett kártékony kódot juttatni a PC-re, ha a felhasználó el sem indított róla semmit. A CD-k és DVD-k esetében továbbra is elérhető a szolgáltatás, ezeket ugyanis nem szokták kártevők használni.

A Windows 7-et nem érinti a változtatás, amelyről bővebben a Techbázison lehet olvasni.

0 Tovább

USB-mindentudó szoftver Windowshoz

Innen lehet letölteni az USBDeview-t Windows XP-től felfelé, 32 és 64 bites változatban is

 

 

Az orosz Nirsoft ingyenes segédprogramja minden USB-vel kapcsolatos információt megjelenít, amire csak hibaelhárításkor szükség lehet. Az USBDeview-val minden korábban a PC-re dugott hardver listáját meg lehet tekinteni, beleértve a valaha is használt pendrive-okat, mobiltelefonokat, külső merevlemezeket, tunerkártyákat vagy nyomtatókat.
Emellett azt is megnézhetjük, ezek mikor csatlakoztak velük legelőször és legutoljára a számítógéphez, amire például céges környezetben lehet hasznos. Ha tudjuk, hogy egy eszközt a későbbiekben már nem fogunk használni, ezzel a szoftverrel eltávolíthatjuk illesztőprogramját a rendszerből.
A Ghacksen talált program azt is megmutatja, hogy egy-egy csatlakoztatott eszköz mennyi energiát használ működéséhez, így ha olyan problémánk van, hogy egy elosztott USB porton bizonyos számú eszköz már nem akar egyszerre működni, megvizsgálhatjuk vele, melyik mennyit fogyaszt, és hogyan érdemes átcsoportosítani ezeket, vagy mindenképp meg kell-e vásárolnunk egy konnektorba dugható USB-elosztót. A segéd a hamisított pendrive-ok leleplezésében is segíthet, és sebességteszteket is tud végezni pendrive-on, külső merevlemezen.

Az orosz Nirsoft ingyenes segédprogramja minden USB-vel kapcsolatos információt megjelenít, amire csak hibaelhárításkor szükség lehet. Az USBDeview-val minden korábban a PC-re dugott hardver listáját meg lehet tekinteni, beleértve a valaha is használt pendrive-okat, mobiltelefonokat, külső merevlemezeket, tunerkártyákat vagy nyomtatókat. 
Emellett azt is megnézhetjük, ezek mikor csatlakoztak velük legelőször és legutoljára a számítógéphez, amire például céges környezetben lehet hasznos. Ha tudjuk, hogy egy eszközt a későbbiekben már nem fogunk használni, ezzel a szoftverrel eltávolíthatjuk illesztőprogramját a rendszerből.
A Ghacksen talált program azt is megmutatja, hogy egy-egy csatlakoztatott eszköz mennyi energiát használ működéséhez, így ha olyan problémánk van, hogy egy elosztott USB porton bizonyos számú eszköz már nem akar egyszerre működni, megvizsgálhatjuk vele, melyik mennyit fogyaszt, és hogyan érdemes átcsoportosítani ezeket, vagy mindenképp meg kell-e vásárolnunk egy konnektorba dugható USB-elosztót. A segéd a hamisított pendrive-ok leleplezésében is segíthet, és sebességteszteket is tud végezni pendrive-on, külső merevlemezen.

 

0 Tovább

Ingyenes matekprogram a Microsofttól

Innen töltheti le a Microsoft Mathematics 4.0-t (18 megabájt)

 

 

A Microsoft matematikai oktatóprogramjának legújabb verzióját teljesen ingyenesen tette elérhetővé. A Microsoft Mathematics  sajnos csak angol nyelven érhető el, de így is sokat segíthet matematikai feladatok megoldásában.
Teljes levezetéssel képes megoldani egyenleteket, elvégezni trigonometriai, algebrai, illetve kémiai, fizikai, statisztikai számításokat, és funkciói közt a függvényábrázolás is metgtalálható. A program bal alsó sarkában egy komoly tudású virtuális kalkulátort is el lehet érni, emellett mértékegység-konvertálóval is rendelkezik.

A Microsoft matematikai oktatóprogramjának legújabb verzióját teljesen ingyenesen tette elérhetővé. A Microsoft Mathematics  sajnos csak angol nyelven érhető el, de így is sokat segíthet matematikai feladatok megoldásában.


Teljes levezetéssel képes megoldani egyenleteket, elvégezni trigonometriai, algebrai, illetve kémiai, fizikai, statisztikai számításokat, és funkciói közt a függvényábrázolás is metgtalálható. A program bal alsó sarkában egy komoly tudású virtuális kalkulátort is el lehet érni, emellett mértékegység-konvertálóval is rendelkezik. A szoftver Windows XP-nél újabb Microsoft operációs rendszereken használható, és elérhető 32 bites és 64 bites változatban is.

 

1 Tovább

A legjobb Windows-berhelő

Az Autoruns letöltése (606 kilobájt)

 

Azt sokan tudják, hogy a Windowsban a parancssorba gépelt msconfig parancssal lehet előcsalni azt a segédprogramot, amely az operációs rendszer indításakor automatikusan startoló szoftvereket listája. Ennek a segédnek a profi változatának tekinthető a Microsoft fejlesztői oldaláról letölthető Autoruns, amely sokkal mélyebben való betekintést biztosít a rendszerbe.

A pár száz kilobájtos segéddel részletesen áttekinthetjük a rendszerleíró adatbázis egyes szekciójának bejegyzéseit, az illesztőprogramokat, feltelepített kodekeket, minialkalmazásokat és szolgáltatásokat. Ezeket a nevük előtt szereplő pipával ki és be is kapcsolhatjuk igény szerint. Természetesen csak a rutinnal rendelkezőknek érdemes belepiszkálniuk a Windowsba, de egy-egy erőszakos bővítmény, vagy egyéb idegesítő jelenség orvoslásához nagy segítséget nyújthat az Autoruns.

0 Tovább

Netkapcsolat-javító program ingyen

 

Innen töltheti le a Complete Internet Repair programot

A Nirmaltv-n akadtunk rá erre a hálózati segédprogramra, amellyel a különböző hálózati beállításokat lehet visszaállítani az alapértékre a Windowsban. A program azokat a komponenseket is képes lenullázni, amelyet egy átlagfelhasználó nem ismer, vagy bonyolult lenne számára ezek konfigurálása. Tipikusan akkor érdemes használni a programot, ha például van internet, de a Windows Update nem akar működni, netán nem tudunk internetezni, pedig a szolgáltató  ügyfélszolgálata szerint minden rendben van.

 

A telepítést sem igénylő program akkor is segíthet, ha biztonsági szoftvert uninstalláltunk, és azt követően nem működik a hálózat, vagy éppen károkozó tevékenysége nyomán állítjuk helyre a rendszert, vagy véletlenül elbuheráltuk a hálózati beállításokat. Nem hozzáértő felhasználóknak érdemes a főmenü összes pontját kipipálnia, és rákattintania a Go feliratú gombra!

2 Tovább

Egy újabb kártevőmentesítő

Az IOBit fórumán tudja felkutatni a Malware Fighter béta verziójának letöltési linkjét

A töredezettségmentesítő és hasonló segédprogramjairól ismert IOBit cég ezúttal komplett védelmi szoftverrel rukkolt elő. Az egyelőre nem végleges, hanem csak béta verzióban elérhető programot a cég fórumában publikált linkről lehet letölteni. A Malware Fighter számítási felhőn alapuló víruskereső komponenst is tartalmaz.

0 Tovább

Pofonegyszerű, de hasznos böngészőplugin

Kíméli a szemet, ha fehér helyett szürke a háttér


Nagyon egyszerű, de annál hasznosabb funkciót tölt be az Eye Protector nevű, böngészőbe telepíthető szkript: a honlapok fehér háttérszínét szürkére cseréli. Miért jó ez? Mert a mai LCD-monitorok erős háttérfényében sokkal kényelmesebb a vakító fehér helyett egy kicsit sötétebb szín mellett olvasgatni a szöveges tartalmakat. Az Eye Protector teljesen automatikusan dolgozik, telepítése után gyakorlatilag nincs teendője a felhasználónak.

Chrome és Opera böngésző esetén az Eye Protector oldalán elérhető szkriptfájlt közvetlenül lehet telepíteni az Install gombra kattintva. A Firefoxot használóknak előbb a Greasemonkey nevű bővítményt kell telepíteniük, azt követően tudják aktiválni az automatikus háttérszín-cserélőt.

1 Tovább

Letölthető a Microsoft új ingyenes víruskeresője

Innen töltheti le a Security Essentials 2.0-s, magyar nyelvű változatát

 

Komoly sikernek örvend a Microsoft ingyenes víruskeresője, ami nem véletlen, hiszen a cég saját védelmi alkalmazása egyáltalán nem rossz, fő előnye pedig, hogy szép csendben dolgozik, nem bombázza a felhasználót különböző promóciós ajánlatokkal.

 

Az új verzió a korábbinál okos heurisztikus kártevődetektáló motorral rendelkezik: ez az a fajta vírusfelismerési módszer, ami nem mintán, hanem a kód működésének elemzésén alapul.
Ezen kívül a 2.0-s verzió gyorsabb működést, hatékonyabb kártevőeltávolítást, és hálózatról érkező támadások elleni védelmet is kínál már. A Szoftverbázison Windows XP-hez, illetve a Windows Vista/7 32 és 64 bites változatához elérhető verzió is letölthető. A programot csak legális Windowsra lehet telepíteni, kisvállalatoknak szánt, legfeljebb 10 PC-re telepíthető változatát a Microosft honlapján lehet fellelni.

Az új verzió a korábbinál okos heurisztikus kártevődetektáló motorral rendelkezik: ez az a fajta vírusfelismerési módszer, ami nem mintán, hanem a kód működésének elemzésén alapul.

Ezen kívül a 2.0-s verzió gyorsabb működést, hatékonyabb kártevőeltávolítást, és hálózatról érkező támadások elleni védelmet is kínál már. A Szoftverbázison Windows XP-vel, illetve a Windows Vista/7 32 és 64 bites változatával kompatibilis verzió is letölthető. A programot csak legális Windowsra lehet telepíteni, kisvállalatoknak szánt, legfeljebb 10 PC-re telepíthető változatát a Microsoft honlapján lehet fellelni.

 

0 Tovább

Amikor elhagytuk a szoftver sorozatszámát...

Innen töltheti le az ingyenes segédprogramot (107 kilobájt)

 

...akkor jöhet jól a LicenseCrawler nevű ingyenes segédprogram, amelynek segítségével a számítógépre feltelepített fizetős szoftverek telepítéséhez használható sorozatszámokat lehet levadászni. Telepíteni nem szükséges, futtatásához viszont adminisztrátori jogosultságot igényel. Túl sok beállításra nincs szükség használatához, egyszerűen el kell indítani, és végig kell pásztáztatni vele a rendszerleíró adatbázist Windows alatt. 

Sajnos a fejlesztő honlapján nem publikálta, hogy mely szoftverek licenceit tudja előbányászni a programot, de például a Windows, az Office és a Nero CD-író program kulcsait elő lehet keresni vele, ha elhagytuk volna ezeket. Ezt a programot az IntoWindows blogon találtuk meg.

0 Tovább

Letöltendő

blogavatar

Ha találsz egy jó appot, játékot vagy szoftvert, oszd meg velünk is a techbazis@origo.hu címen!

Utolsó kommentek