Letöltendő

Azok után, hogy kipróbáltam a Sony Ericsson legújabb androidos nagymobilját, elkerülhetetlen volt, hogy az idei csúcsmodellt, az Arcot is kézbe vegyem. Sajnos amennyire rajongtam az Xperia Neo kialakításáért, és azért, ahogy a gyártó kicsit a saját képére alakította az Androidot – részben saját technológiákkal -, annyira kiábrándító volt az Arc. Legalábbis csúcsmodellként: a legszebbnek, legokosabbnak szánt idei Xperia-modell ugyanis annyival nem jobb a középmezőnyös társainál, mint amennyit vártam tőle, ráadásul néhány műszaki probléma is akadt vele.

Kezdjük a külsőnél. A Xperia Arc az elegáns, homorú hátlapja miatt tűnik fel először az embernek, ahonnan a nevét is kapta (arc=ív, boltív). A telefon persze a képeken sokkal jobban néz ki, mint élőben. Teljes valójában ugyanis az egyedi design külsőre nem érvényesül, a szép ívet elnyomja a telefon burkolatának fekete tömege, vagy bekapcsolt kijelző látványa. Ez annak köszönhető, hogy a készülék igencsak méretes: csak a kijelzőnek 4,2 hüvelyk az átmérője.

Az íves hátlapnak viszont egy kétségtelen előnye van. Hiába készült a telefon minden létező külső eleme fényes, síkos műanyagból – mostanában ez a divat az okostelefon-gyártóknál -, az Arc mégis remek fogással simul az ember kezébe. A Sony Ericsson designerei tudnak valamit, amit a Samsungnál nem: a koreai gyártó Galaxy S nyomdokain megjelent műanyag tepsijei ugyanis nekem rendre ki akartak repülni a kezemből, az Xperiák viszont remek fogásúak.

Az összképet viszont kicsit lerontja a sok műanyag akkor, amikor arra gondolok, hogy ez egy csúcsmodell – az már talán túlzó kívánság lenne, hogy a telefon oldalára ne csak krómszínű műanyagot, hanem valódi krómot rakjanak, de a menügombok esetében is csak ezt a pótszert választották a tervezők, pedig az X1-esre még jutott fém. Na jó, maradjunk annyiban, hogy biztosan a kor divatjáról van szó, de meggyőződésem, hogy még az X10-es is strapabíróbb anyagokból készült.

A fényes, vékony műanyag lapok ugyanis nem csak az ujjlenyomatokat gyűjtik, de sérülékenyek is. Nekem még csak leejtenem, odavernem sem kellett a telefont sehová, hogy nyomot hagyjon rajta a kéthetes tesztelés. A hátlapon, ki tudja, honnan, karcok, kisebb sérülések jelentek meg. Ehhez elég volt a telefont zsebben hordozni (szigorúan elkülönítve a lakáskulcstól, öngyújtótól vagy más, veszélyes tárgyaktól) és lerakosgatni-felvenni az íróasztalról vagy máshonnan. Aki tehát szép Arcot szeretne a magáénak tudni, az szerezzen be hozzá valamilyen védőtokot.

A készülék ettől eltekintve nagyon jó összeszerelési minőséget képvisel. A szokás szerint nehezen levehető hátlap szépen, pontosan illeszkedik a helyére, és a vékony készülék nagyon masszívnak érződik. A designerek az Arc esetében látszólag a külsőt a funkcionalitás elé helyezték az előlap kialakításában is azzal, hogy a szokásos androidos „áll” helyett a telefon homlokát növelték meg, és mind a kijelzőt, mind a gombsort lecsúsztatták az alja felé.

Így a menügombok alatt alig maradt támaszkodó felület, de a készülék jó fogása miatt ez nekem nem volt zavaró – bár a fórumokon olvastam róla, hogy van, akinek az. Kimondottan dicséret illeti viszont a kamera elsütőgombjának tervezőjét, mert az ugyan egy apró vájatba süllyesztett pöcök, de mégis jól kezelhető, és tok formájának köszönhetően a telefonnak fényképezős üzemmódban is jó a fogása. Ráadásul ez a mobil a méretéhez képest nagyon könnyű, mindössze 117 grammot nyom.

Azt hiszem, a Sony Ericsson esetében a szoftverről különösebben nem kell szót ejteni. A telefon 2.3-as szoftververzióval érkezik, ami szépen fut rajta, és az sem érződik jelentősen, hogy a gyártó egyelőre nem kétmagos, csak egymagos processzorral szerelte fel az Arcot, vagyis maradt a megszokott, 1 gigahertzes órajelű Snapdragonnál, Adreno 205 GPU-val. Mivel egyelőre úgysem használják ki a szoftverek a kétmagos mobilprocesszort, szerintem kár erőltetni, a legtöbb felhasználónak egyébként sincs rá igénye.

A Sony Ericcson készülékének a nagy névleges teljesítmény helyett egyébként is a design és, legalábbis a koncepció szerint, a multimédiás képességek jelentenek előnyt. Arról, hogy a megnövelt fényérzékenységű Exmor-R szenzor milyen jó képeket készít, már a Neo tesztjében is írtam és bemutattam, az Arc fotós-videós képességei nem jobbak a másik modellénél, még a kamerájuk felbontása is megegyezik. A gyártónak azzal a döntésével elégedett vagyok, hogy nem váltott AMOLED kijelzőre, hanem maradt a – szerintem – sokkal szebb színeket visszaadó LED-es LCD-nél.

A multimédiás képességekkel viszont az Arc tesztelése során voltak problémáim, mégpedig a hanggal. A telefon beépített hangszórója ugyanis nagyobb hangerőnél borzasztóan torzít, ami azt jelenti, hogy sem a felvett videóinkat, sem a webről lejátszottakat nem tudjuk kényelmesen meghallgatni a telefonon. A hangszóró telefonálás közben is hajlamos a fülsértő torzításra, így nagyobb hangerő mellett telefonálni sem tudunk, maximum headsettel, fülhallgatón keresztül ugyanis szépen szól a készülék, ami arra utal, hogy hardveres hibáról van szó.

Az Xperia-sorozat tesztelői egy másik, ezúttal szoftveres hibába is belefutottak a videofelvevő tesztelésénél: a HD-videók készítése során a telefon kamerája hajlamos megakadni mind az Arcon, mind az általam korábban tesztelt Neón, és emiatt a kép és a hang később el is csúszhat egymástól. Erről a hibáról ezek szerint már tud a gyártó, és egy frissítéssel korrigálni tudja majd, de számolni kell vele, hogy ezek a gyerekbetegségei megvannak a modelleknek – még ha nem is jelentkeznek mindegyik példányon.

Az Xperia Arcban én leginkább a formáját szerettem, ami nem csak nagyon jól simul az ember kezébe, de egy kicsit futurisztikus külsőt is kölcsönöz a modellnek. A nagyméretű, szép képet adó kijelzőnek köszönhetően is kényelmes használni, és fotózáshoz, videózáshoz is tökéletes – lenne, ha nem lennének meg az említett hibái. Szerencsére az az előnye megvan, hogy hiába ez a Sony Ericsson jelenlegi csúcsmodellje, már 115 ezer forintos ártól kapható idehaza, így várhatóan a szolgáltatóknál sem lesz nagyon húzós az ára.

Specifikációk:

• Méret: 125 x 63 x 8,7 milliméter, homorú hátlap, jó fogással
• Tömeg: 117 gramm
• Processzor: 1 Ghz Scorpion (Qualcomm Snapdragon), Adreno 205 grafikus chippel kiegészítve
• Memória: 512 megabájt RAM, 320 megabájt beépített memória + 8 gigabájt MicroSD, bővíthető max. 32 gigabájtig
• Képernyő: 4,2 hüvelykes, 480 x 854 pixeles felbontású LED-es megvilágításó LCD
• Csatlakozók: MicroUSB 2.0, 3,5 milliméteres minijack, HDMI, Wifi, Bluetooth
• Kamera: Max. 8 megapixel, autofókusz, LED-es vaku, arc- és mosolyfelismeréssel, geotagging, érintős fókusz
• Videofelvétel: 720p-s felbontás 30 képkocka/másodperc sebességgel, folyamatos autofókusz, videofény
• Akkummulátor: 1500 milliamperes Lítium-PolimerKészenléti idő: átlagosan 400 óra, beszélgetési idő: átlagosan 7 óra (normál használat mellett naponta tölteni kell)

Tesztfotók:

Az Android határozottan jót tett a Sony Ericssonnak. A japán-svéd gyártó úgy tudta felfrissíteni okostelefon-választékát a Google-féle operációs rendszerrel, hogy közben megőrizte egyedi arculatát, és igen szimpatikus és a hazai piacon is kelendő készülékeket dobott piacra, gondoljunk csak az X8-asra, vagy az X10 Minire és Mini Próra.

Az apró, zsebméretű divatmobilok után 2011 tavaszán a gyártó idehaza is bemutatta a komolyabb tudású készülékeit, a „nagy” Xperiákat, amelyek közül a Play-t már a helyszínen ki is próbáltam. Tesztelésre viszont először az Xperia Neót kértem el, mert ez lesz a gyártó új, középmezőnybeli modellje – és várhatóan új tömegmodellje. A 3,7 hüvelykes kijelzővel ellátott készülék már elég nagy ahhoz, hogy kényelmesen lehessen netezni és mobilappokat használni rajta, és egy olyan terület is van, amelyen a Sony Ericsson a saját technológiáival vágna a konkurencia elébe: ez pedig a fotózás.

Az Android operációs rendszer elterjedése ugyanis meg is nehezíti a helyzetet a gyártók számára. Miután a szoftverplatform egységes, a készülékek könnyen arctalanná válnak, a vásárlók pedig már a pár tízezer forintos kínai mobilokon élvezhetik ugyanazokat a szolgáltatásokat, amelyek egykor az iPhone-on mutatkoztak be – a mobilalkalmazásoktól a könnyű netezésig és navigációig.

A vásárlóknak azért még minden bizonnyal meggyőző lehet a régi, jól ismert márkanév, és az a minőségi élmény, amit a készülék nyújt. A Sony Ericsson az idei modelleket fényes fekete-ezüst műanyag burkolatba csomagolta, amelyek az egykori Vivaz designját követik. A nagy, lapos okostelefonok közül eddig nekem az Xperia Neo simult a legjobban a tenyerembe, és a mérete is ideális: se nem túl nagy, se nem túl kicsi, zsebben is jól viseli magát. Csupán a keményen helyére pattanó, és nehezen levehető hátsó burkolat hajlamos nyüszögni egy kicsit.

A készülék 1 gigahertzes processzora nagyon gyors működést biztosít, és a gyártó a 2.3-as Android-verzióval szállítja a modellt, amelynek csupán a kezelőfelületét szabta a saját képére. A kékes háttérre tervezett fátyolos menüelemek szépen illenek a készülék külsejéhez. A Sony Ericsson arra is ígéretet tett, hogy ezentúl mindig a legújabb szoftververzióval kapják a felhasználók a készülékeket, és folyamatos lesz a frissítés is – nos, reméljük, betartják a szavukat, mert az első próbálkozásokhoz képest az új Android (ami persze mostanra kezdi kiforrni magát igazán) tényleg megtáltosította a mobilt.

A gyártó a Sony által birtokolt digitális képalkotási technológiákkal igyekszik még tovább javítani a felhasználói élményt. A készüléknek valóban nagyon szép képe van, ugyan nem AMOLED-es a kijelzője, de ez még jót is tesz a színhűségnek, a LED-es háttérvilágítású LCD-panel pedig légrés nélkül van a fedlap alá szerelve, hogy a kép ennyivel is közelebb legyen a felhasználóhoz. Olyan nagyon nem tudtam megállapítani, hogy ez mekkora javulást okoz más modellekhez képest, de a kijelző minden igényt kielégít.

A videolejátszás minőségét a Sony tévékről ismert elnevezésű Bravia Engine is hivatott javítani – én ennek a hatását is kevésbé érzékeltem. Ami lényeges változás a korábbi mobilokhoz képest, az a telefon digifotós képessége. A Neo 8 megapixeles kamerája ugyanis megnövelt fényerejű, úgynevezett Exmor-R szenzorral van felszerelve, amelynek a huzalozása van úgy áthelyezve – a szenzor alá -, hogy ne zavarja az érzékelőt. Ez a technológia elsősorban a videózásnál jelent előnyt, amikor nagyon kevés a fény.

A postban szereplő tesztvideót ugyanolyan fényviszonyok között vettem fel a konyhámban, egy mozdulatlan segítőtárs közreműködésével. A konyhával egybenyitott nappaliban csak hangulatvilágítás égett, a hátam mögött, és ilyen fényviszonyok között az egyik korábbi modell, az X10 Mini Pro kamerája semmit nem látott, míg a Neo élvezhető minőségű felvételt készített. A telefon megnövelt sebessége a fényképezés során is látványos: sokkal gyorsabban exponál, mint a korább modellek, bár az az én ízlésemnek kicsit túlszaturált képek készülnek – bár kétségtelen, hogy szép színekkel. A fényképező szoftvere egyébként minden igényt kielégít, például arcfelismerő, érintős zoom és exponálás is van benne, hogy csak a gyakorlatban fontosabbakat említsem.

A két tesztvideó: ugyanaz X10 Mini Próval és Xperia Neóval felvéve

szólj hozzá: Xperia X10 Mini Pro a sötétben

szólj hozzá: Xperia Neo a sötétben

A gyártó saját szoftveres megoldásai közül a LiveWire könnyíti meg leginkább a mindennapos használatot. Ez egy olyan szolgáltatás, amelyben beállíthatjuk, hogy az egyes kiegészítőket a készülékre csatlakoztatva milyen funkció induljon el, például headsethez automatikusan elindítja a rádiót. Ezen a készüléken is van a Twittert, Facebookot és más üzeneteket a kezdőképernyőn megjeleníteni képes TimeScape, a Sony Ericsson jellegzetes alkalmazása. Bár próbáltam megbarátkozni vele, azt hiszem, inkább a kevésbé aktív közösségi oldal-használóknak lehet kedvére, mivel nekem kicsit nehézkes a kezelése, és úgy tűnt, le is fogja kissé a telefont.

A gyártó érdekes módon szakított a kisebb, X-es modelleken alkalmazott jelölésekkel, és az érintőképernyő alatt már nem saját design-ikonjai, hanem a szokásos androidos ikonok mutatják az egyes funkciókat, de a három gomb – menü, home és vissza – megmaradt. A visszalépkedéssel itt maximum a kezdőképernyőig mehetünk vissza az éppen használt funkciókról. A készülék virtuális billentyűzete már eléggé kiforrott, bár az etalonnak számító iPhone-t még senki nem körözte le ebben, én boldogultam az Xperián is.

Mindent egybevetve a Sony Ericsson Xperia Neo egy szép, igényes kialakítású, gyors és kényelmesen kezelhető készülék, amely remek fotósmobil is egyben. A teljes vételára 110 ezer forint körül van itthon, de a szolgáltatóknál már ennél jóval olcsóbban el lehet majd vinni, és készült belőle egy kicsúsztatható billentyűzettel ellátott változat is Pro néven – sajnos erre azonban még várni kell. Az X10 Mini Próból kiindulva azonban ennek is nagyon jó virtuális billentyűzete lesz, így aki ragaszkodik ehhez, és nem szereti a virtuális változatot, annak érdemes megvárnia.

Specifikációk:

• Méret: 113 x 57 x 13 milliméter, kellemesen domborított hátlappal
• Tömeg: 126 grammProcesszor: 1 Ghz Scorpion (Qualcomm Snapdragon), Adreno 205 grafikus chippel kiegészítve
• Memória: 512 megabájt RAM, 320 megabájt beépített memória + MicroSD max. 32 gigabájtig
• Képernyő: 3,7 hüvelykes, 480 x 854 pixeles felbontású LED-es megvilágításó LCD
• Csatlakozók: MicroUSB 2.0, 3,5 milliméteres minijack, HDMI, Wifi, Bluetooth
• Kamera: Max. 8 megapixel, autofókusz, LED-es vaku
• Videofelvétel: 720p-s felbontás 30 képkocka/másodperc sebességgel, folyamatos autofókusz, videofény
• Akkummulátor: 1500 milliamperes Lítium-Polimer
• Készenléti idő: átlagosan 400 óra, beszélgetési idő: átlagosan 7 óra

Néhány tesztkép: önarckép, kültéri borús időben és egy sötétben készült felvétel. A sötétben zajos, de kivehető a kép, a kültériek hajlamosak mobilosan fátyolossá válni, de a színek élénkek.

Androidos okostelefonba oltott Playstation  - leginkább így lehetne jellemezni a Sony Ercisson játékvezérlő gombokkal ellátott telefonját, az Xperia Playt. A készülék nagyon szép és könnyen kezelhető, de leginkább a hardcore gémerek érdeklődésére számíthat.

A Sony Ercisson egyelőre csak mutatóba hozott néhány példányt a Play videojátékos mobilból Budapestre, a készüléket ugyanis addig nem forgalmazzák Magyarországon, amíg el nem indul idehaza is a fizetős Android Market. A telefont így egyelőre csak különlegességként vehettem kézbe a bemutatón, de ez több szempontból is meglepő élmény volt.

A gyári termékfotók alapján ugyanis valamiért egy kicsit vaskos, esetlen mobil benyomását keltette, talán azért, mert a mai okostelefonok formavilága mellett nagyon idegennek hatottak a Playstation konzolokról ismert vezérlőgombok, amelyekről nekem leginkább a kicsit bumfordi kontroller jut eszembe. A készülék viszont nagyon kecses, ugyanazt az áramvonalas formavilágot képviseli, mint a legújabb Xperia-telefonok. Ezek után leginkább az volt a kérdés, hogy a gombok nem túl finomak-e, vagyis lenyomásra, érzetre mennyire adnak pontos visszajelzést – a kontroller bumfordisága ugyanis a nappaliban ezt a célt szolgálja. A játékvezérlőt az ember jól meg kell, hogy tudja markolni, és úgy kell viselkednie, hogy bírja a nyomkodást, ne csússzanak le róla az ujjak, és meg lehessen feledkezni róla, miközben a játékba belemerülünk.

A Sony Ericsson tervezői, úgy gondolom, jól eltalálták az arányokat a Playstation-mobilon. A lapos, ezüstszínű műanyag burkolatból csak a vezérlőgombok állnak ki, amelyekre ugyanolyan gyorsan rátalálnak és ráállnak az ember ujjai, mint a hagyományos kontrolleren, vagy a PSP-n. A kisebb vezérlőgombok, a menügomb, a startgomb és a select billentyű teljesen egy síkban van a kezelőfelület lapjával. Bár a telefon egészében finom, légies szerkezetnek tűnik, a domborított alsó lapjának köszönhetően stabilan kézre áll, és a billentyűk is elég masszívak. Semmi nyüszögés, semmi recsegés nincs, miközben játszunk vele.

A gombok között két, hüvelykujjra méretezett érintőfelület van, amelyek némelyik szoftvernél – például a focis játékban – praktikusabbak, mint az iránybillentyűk. Ezek kicsit be vannak mélyítve, hogy az ember ujja ne tudjon lecsúszni róluk, és két kis pöcök segíti a középpontjuk kitapintását. A kezelőfelület olyan jó, hogy a próba során én teljesen bele tudtam mélyedni a játékok nyomkodásába – bár az első próbálkozások főleg a kezelés kiismerésével teltek.

A mobilon a játékok a többi alkalmazás közé kerülnek a hagyományos alkalmazásmenüben, de amikor kinyitjuk, vagyis szétcsúsztatjuk a készüléket, egy külön játékválasztó menü tűnik fel. A bemutatón a Fifa 2010-et, egy Bruce Lee-s verekedős játékot és egy űrhajós lövöldözőst próbáltam ki. Ennek során rögtön szembesülnöm kellett vele, hogy a hagyományos konzoljátékokhoz hasonlóan felépülő szoftverek kicsit több gyakorlást igényelnek, mint az általában szándékosan egyszerű érintős sikerjátékok, főleg azért, mert a Playstation-gombok játékról játékra rendszerint kicsit más funkciót töltenek be. Ennek megfelelően az Xperia mobilon pont olyan élmény játszani, mint egy PSP-n. A telefon 4 hüvelykes képátlójú kijelzője sem sokkal kisebb, mint a hordozható játékgépé.

A különbség csak annyi, hogy itt néha hozzányúlhatunk az érintőképernyőhöz is, mivel sokszor választhatunk, hogy a menüben lépkedve, vagy közvetlen érintéssel szeretnénk kiválasztani valamilyen funkciót. A kipróbált szoftverek villámgyorsan töltődtek be és futottak a készüléken, vagyis erre nem lehet panasz, a kijelző képe pedig nagyon szép és éles. A gondtalan működést valószínűleg elősegíti majd, hogy a Sony Ericsson exkluzív megrendeléseket adott a szoftverfejlesztőknek a telefonra való fejlesztésre, így lesznek olyan játékok, amelyek elsőként, vagy kizárólag az Xperia Play-re jelennek meg.

A Play mellett megjelenő többi Xperia-modell kapott HDMI-csatlakozót is, de a játékos telefont ilyennel nem látták el: csak a mikro-USB-s töltőaljzat és egy jackcsatlakozó van rajta alul a fülhallgatóhoz. A Sony Ericsson új androidos kezelőfelülete is gyors, és újdonság, hogy a kezelőgombok némileg megváltoztak. A korábbi, egyedi szögletes ikonok helyett a Play-en a hagyományos androidos ikonok találhatók. A készülék ugyan nagyon jól sikerült, de a dolognak megvan az a buktatója, hogy egy elavult koncepciót próbál újra életre kelteni. Miközben napjainkban az okostelefonból lett játékplatform, addig a Playstation-mobil egy játékkonzol-okostelefon hibrid. Ezzel pedig eleve csak a vásárlóközönség kisebbik részére céloz, hiszen kimondottan a játék kedvéért kevesen vesznek mobilt, és bár a Play árát még nem lehet tudni, csak annyit, hogy a prémium árszegmensben lesz majd. A külföldi portálokon megjelent információk szerint Európában 500 euróba kerül majd, ami jelenlegi árfolyamon 134 ezer forint, áfa nélkül.

Ehhez jön még persze az ár, amit az exkluzív játékokért ki kell fizetni, bár a gyártó ígérete szerint a készülékeket szoftverekkel feltöltve dobják majd piacra. Mindezek ellenére meg lennék lepve, ha nagy siker lenne belőle. Bár az adottságai megvannak hozzá, de amit nyújt, az már nem elég extra, az Android-platform pedig játékra konzolos kezelőgombok nélkül is elég jó.

• A modell részletes specifikációit lásd a Sony Ericsson weboldalán, itt.