Bár a Firefox 4 csupán két hónapja jelent meg, máris letölthető az ötös verzió bétája. A legújabb Firefox egyelőre alig tartalmaz újdonságot, de megjelenésével a Mozilla végre felturbózza a fejlesztéseket: a jövőben ugyanolyan gyakran frissül majd a böngésző, mint a rivális Chrome.

A Firefox legutóbbi főverziójára több mint egy évet kellett várni, eközben a rivális browserekből már egytől egyig új verziók jelentek meg. A Firefoxot fejlesztő Mozilla Alapítvány is érezte, hogy ez az állapot nem tartható, ezért most turbófokozatra kapcsoltak: az ötös kiadás a tervek szerint már június végén letölthető lesz.

 

Innen lehet letölteni a Firefox 5 béta verzióját

Ennek első terméke a múlt hét végén megérkezett Firefox 5 béta. Ez a kiadás egyelőre csak nem túl szembeszökő újításokat tartalmaz, a teljesítménybeli optimalizáció mellett néhány új szabvány támogatása került bele, és több mint ezer módosítás szolgálja a stabilabb működést. Ez azonban az átlagfelhasználók számára gyakorlatilag semmit sem jelent.

Ezentúl bombázni fognak az új verziókkal

Ugyanakkor az átgondolt szoftverfrissítési procedúra eredményeként a jövőben a Mozilla ugyanúgy ontani fogja magából a friss verziókat, mint a Google a Chrome esetében. Az internetezők ugyanis szomjazzák az új funkciókat, és ha azt tapasztalják, hogy saját browserük nem, a többi viszont folyamatosan újdonságokkal kecsegteti őket, előbb-utóbb átpártolnak valamelyik riválishoz.

Annak érdekében, hogy a Firefox új funkcióit minden érdeklődő a lehető leghamarabb tesztelhesse, létrehoztak egy Aurora nevű fejlesztői csatornát. Az ezen publikált verziók telepítése a Mozilla saját bevallása szerint is csak "erős idegzetűeknek javasolt", mivel ezek még a béta verziónál is jóval kevésbé kiforrott szoftverek. Bár nem működnek tökéletesen, segítségükkel nem kell hónapokat várni egy-egy új funkció kipróbálásra az érdeklődő tesztereknek.

Augusztusra várható a Firefox 6

Bár a Mozilla tagadja, hogy lekoppintotta volna a Google fejlesztési ütemtervét, elemzők szerint nagyon hasonló módszerrel készíti majd a Firefox új verzióit, azaz sokkal kevesebb új funkciót tartalmaznak majd az eggyel megnövelt verziószámú böngészők, mint korábban.

Ha minden a menetrend szerint halad, a Firefox 5 végleges változatát június 21-én lehet majd letölteni, a hatos verzió azonban már augusztus 9-én ki akarják adni. A fejlesztők tervei szerint a Firefox még az idén eléri majd a 9-es verziószámot, noha korábban az 1.0-s és a 4.0-s kiadás megjelenése között még nem kevesebb, mint hét év telt el.