szólj hozzá: Mina üzenetei

Egy koreai fejlesztőcég találta ki Minát, a virtuális barátnőt, rendszeresen videotelefonál „barátjának”, vagyis a Honey It’s Me!, vagyis Drágám, én vagyok az! nevű alkalmazást letöltő felhasználónkak. „Mit csinálsz éppen? Mikor kelsz már fel? Még dolgozol?” – ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel zargatja az előfizetőt a szoftver.

A programot ugyanis napi kétdolláros előfizetési díjért lehet használatba venni, ezért cserébe Mina, akinek a hívásait egy valódi modell játszotta el a kamerák előtt, négyszer telefonál, és szerelmes sms-eket is küldözget. A szoftvert a Nabix nevű fejlesztőcég azoknak az elfoglalt férfiaknak készítette, akik nem érnek rá randevúzni a munkájuk mellett, mégsem szeretnék magányosnak érezni magukat.

A programot több mint nyolcvanezren töltötték le eddig, és a felhasználók a Twitteren is lelkendeznek érte. „Valóságos áldás a magányos férfiaknak.” „Mina pont akkor hívott, amikor túlóráztam a munkahelyemen. Olyan jó volt!” – idézi a Telegraph a szoftverről írt véleményeket.

Ugyan Mina egyelőre csak a koreai felhasználókhoz szól, a program sikerén felbuzdulva a fejlesztők már tervezik belőle az angol, kínai és japán nyelvű változatot is, és az is elképzelhető, hogy Androidra is kijön majd.

Platform: Egyelőre csak iOS, és csak Koreában

Ár: Napi 1,99 dollár