Egy oldalára fektetett polchangszóró, az oldalára egy kabátakasztóra hasonlító fém elem, amire tessék-lássék módon egy magassugárzót szigszalagoztak. A drótok az eszköz oldalán lógnak, mellette látszik a hatalmas alkatrészekből összetákolt keresztváltó elektronika is. Nevetséges látvány lenne, igazi sufni hangfaltuning, ha nem a Philips leuveni fejlesztési központjának akusztikai műhelyében találkoznánk vele. Így viszont prototípus a neve.

A legbarkácsabb megoldás is jó az ötletek tesztelésére

"Azt akartuk elérni, hogy ne lehessen megmondani hol vannak a hangfalak" - mondta az ötletről Loic Tanghe, a Philips technológiai fejlesztőközpontjának akusztikával foglalkozó mérnöke. Már az első, összeeszkábált példányon végzett mérések is bizonyították, hogy az új felépítés működhet, ám a teljesen vízszintes mélysugárzó problémákat fog okozni.

Mérések igazolják az elképzelések helyességét

Az ötletek kidolgozásával foglalkozó csapat különböző dőlésszögekkel, lekerekített élekkel és dobozformákkkal folytatta a kísérletezést, míg megtalálták a megfelelő arányokat és szögeket. A teljesen a világ másik felén, Hongkongban dolgozó dizájnercsoport csak azután kapta meg az új hangszóró terveit, hogy a mérések rendben vannak. Eddigre azt is tudja Tanghe és társa, hogy milyen típusú hangsugárzókat javasolnak az új termékhez.

Természetellenesen tompán szól minden a süketszobában

A szóbajöhető egységeket a műhelyből nyíló, erős rugókon függő süketszobában mérik be. A teremnek furcsa, nem evilági külsőt kölcsönző, a falakra, padlóra és plafonra ragasztott szivacspiramisok minden visszhangot elnyelnek, a mérés csak a hangsugárzók által kiadott hangot vizsgálja.

A szürke és a fekete hangfal közt egy fontos különbség van: 3mm-nyi hiba

Az videón látható utolsó két hangfal között már csak apró különbségek vannak az eltérő szín mellett. Egészen pontosan három milliméter, ennyivel nyúlik kintebb a kívánatosnál a magassugárzó. Ez a hiba annyival rontotta az időközben SoundSphere-re keresztelt hangfalak hangzását, hogy a tesztek után megkérték a dizájnereket a három millis hiba javítására. Tömeggyártásba már az eredeti arányoknak és méreteknek megfelelő hangfal került, amely le is tagadhatná, hogy a csúnyácska barkácsolt eszközhöz bármiféle köze van.