A pesti múzeumok közül a Vasúttörtéti park kapott a leggyorsabban észbe, és március 12-ével fel is ébredtek a téli álmukból kinyitottak a télszünet végével. Az alapvetően kisgyerekes programként számontartott múzeum két-három óra mászókázást kínál bármelyik felnőttnek. A megmászható vasak mellett ráadásul vannak olyan mozdonyok (egy gőz és egy dízel), amit vezetni is lehet.

Az öreg mozdonyok mellett modern felszereléssel is lehet játszani, a látogatók beülhetnek a MÁV szimulátorába is, amiben nem csak 800 méter pálya áll rendelkezésükre. A gép nem egy egyszerű PC, a vezetőfülkét egy V63-as "Gigant" mozdonyból alakították ki, kattog, világít, megremeg, olyan, mint az igazi. Ráadásul 140-el lehet vele repeszteni a pályán. (Korábbi Techbázis videó a szimulátorról.)

A kisgyerekes örömök kiélésére szolgál a mozdonyforgató is - minden rendezőpályaudvar dísze - amin egész órakor ingyen lehet körbeforogni. A magában kicsit monoton program közben bemutatják a vágányokon parkoló mozdonyokat, amiből megtudhatjuk, hogy nem minden a kommunista ipar remeke, amin vörös csillag van.

Aki ezen a hétvégén kihagyja a vonatok meglátogatását - például mert hozzám hasonlóan a belvárosban próbálja kinyomozni a Krimiestek feladványát - az a következő szombaton Mozdony Matinén vehet részt az ország legöregebb gőzmozdonyaival.

A Vasúttörténeti Parkban a belépőjegy (felnőtteknek 1100 forint, gyerekeknek 4 éves kor felett 400 forint) mellett számtalan extráért lehet fizetni. A mozdonyvezetés egy ezresünkbe kerül, hajtányt ötszáz forintért próbálhatunk ki, a kiemelt rendezvényeken működő - amúgy csak körberajongható - Csajka sínautó használata pedig fejenként ötszáz forintba kerül. A múzeum reggel tíztől délután háromig van nyitva.