Letöltendő



Saját Messengert készített a Facebook Windowsra

Az okostelefonos applikációk után az szolgáltatásainak eléréséhez windowsos kliensprogramot is készített a Facebook. A szoftver a Microsoft Windows Messengerének komoly vetélytársa lehet, amelyből tavaly óta ugyancsak el lehet érni a közösségi szájt szolgáltatásait. A Facebook eddig csak okostelefonokra kínált a szolgáltatásainak elérését biztosító kliensprogramot, nemrég egy saját üzenetküldő szoftvert is kiadott ezekre azoknak a felhasználóknak, akik folyamatosan akarnak lenni ismerőseik számára a közösségi oldalon.

A nem túl fantáziadús Messenger nevet viselő új program Windows 7 alá készült el, ám egyelőre csak a felhasználók szűk köre számára érhető el. A tesztelésbe bevont facebookozók adatlapján egy olyan üzenet jelenik meg a közösségi oldalon, amely felkínálja a kliensprogram telepítését. A közösségi oldal terméktámogatási oldalán képernyőmentést is közöltek a Messengerből. Ezek alapján a program kezelőfelülete nagyon hasonlít a Google Talkéra, és jóval letisztultabb kezelőfelülete van a Microsoft Windows Messengerénél.

A Facebook üzenőprogramjából a közösségi oldal chatfunkciója mellett a beérkező üzeneteket és ismeretség-bejelöléseket is el lehet érni, főablakában pedig megjelenik a nemrég bevezetett faliújságszerű funkció, a ticker, ahol az ismerősök kevésbé fontos megjegyzéseit lehet nyomon követni. A csevegőablak füles felületet kapott, így egy ablakon belül több ismerőssel is lehet chatelni benne, a videohívás lehetősége azonban egyelőre nem érhető el. A windowsos Messenger széles körű megjelenéséről egyelőre nincs információ, a Facebook terméktámogatási oldala szerint azonban kizárólag Windows 7-en lehet majd futtatni a programot, régebbi Windowsokon nem.

facebook, chat

Több hónapnyi adatot veszített el a Freeblog

Rendszerhiba miatt több mint két hónapnyi anyagot veszített el a Freeblog, Magyarország második legnagyobb blogszolgáltatója. A szolgáltatás kálváriája a szerverek komoly hardveres problémájával kezdődött, később pedig az is kiderült, hogy a napi rendszerességgel készülő mentéseket nem lehet visszaállítani. A szolgáltatás üzemeltetője a Freeblog gépházblogján közölte, hogy a legutóbbi archivált állapotot állították vissza, amely még a nyár során készült.

A Freeblog üzemeltetője azt javasolta a felhasználóknak, hogy a Google Reader hírolvasó RSS archívumából, valamint a Google és egyéb webkeresők gyorsítótárából próbálják meg kinyerni az augusztus óta írt bejegyzéseiket. A helyreállítási kísérletek közben Mister A, a Freeblog adminisztrátora készített egy olyan importálót, amely a Google Readerből nyeri vissza - hozzászólások nélkül - a bejegyzéseket.

A két adatmentési megoldás várhatóan nem fogja minden felhasználó igényeit kielégíteni. A csak bejelentkezés után olvasható zárt blogokat, illetve a vázlat státuszú, nem publikált anyagok nem nyerhetőek vissza egyik forrásból sem.

freeblog, blogszolgáltató, blog

Feedek

Hirdetés