Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Öt fülét hegyezi a Zoom hangfelvevője

A jó sztereo hangfelvevő az egyik legjobb dolog, amivel megajándékozhatja magát az ember. Fel lehet venni a gyerek első mondatait, el lehet meséltetni a nagyival a család történetét, és persze meg lehet próbálni hazavinni pár számot a koncertekről.

A Samson legújabb Zoom H2n felvevője különösen alkalmasnak tűnik az összes fenti feladatra. Öt mikrofonkapszulája van, így lehet vele surround hangot rögzíteni, de használhatjuk csak a két előre néző mikrofont, hogy a hátunk mögött tomboló közönség ne legyen rajta a felvételen. Ha pedig sikerült összehaverkodnunk a hangmérnökkel, akkor rá is lehet dugni a keverőpultra.

A felvevő 199 dollár körüli áron kerül majd a boltokba. Elődje, a H2 ötvenezer forint körüli áron kapható hazánkban.

0 Tovább

Itt a kölcsönözhető Photoshop

A Digital Inspiration blog beszámolója szerint az Adobe havidíjért cserébe kölcsönözhető verziókat adott ki a Photoshopból és egyéb alkalmazásaiból, például a Creative Suite-ból, az Illustratorból, a Premierből és a Flashből is.

A cég tájékoztatása szerint a letölthető, és interneten aktiválható verziók használatának díját havonta emelik le az ügyfél számlájáról, és az online beszerzett szoftverek tudása mindenben megegyezik a hagyományos, DVD-n elérhető kiadásokkal. Az Adobe olyan felhasználókat, kisvállalatokat céloz a szoftverekkel, akiknek egy-egy célfeladathoz van szükségük a professzionális szoftverekre, nem használnák azokat állandóan, ezért jobban járnak, ha néhány hónapra kikölcsönzik azokat. Ezzek a lépéssel a kalózszoftverek használatát is vissza akarja szorítani a cég. A rendszerben a szoftverek legfrissebb verziói érhetőek el.

Photoshop aktuális, CS5 verzióját, illetve a Flash fejlesztőváltozatát 50 dollárért, vagyis nagyjából tízezer forintért lehet legitim módon kikölcsönözni egy hónapra, egy évre való esetén azonban a havidíj 35 dollárra, mintegy 6500 forintra csökken. Ugyanennyibe kerül az Indesign, kicsivel drágább a Premier Pro, a részletes árlistát és a többi tudnivalót itt lehet elolvasni.

0 Tovább

Minden konzolból a legjobbat vették át a kínaiak

Elképzelhetetlen sebességgel tudnak működni a kínai klóngyártók. A Magyarországon megfizethető androidos okostelefonjáról ismert ZTE kiállítóhelységében találtam a Wii, a Sony Playstation Move és az Xbox 360-hoz csatlakoztatható kontrollert nem igénylő Kinect kiegészítő másolatát.


Jól el lehet játszani a klónzollal

A ZTE konzolja minden gyártótól a jó ötleteket vette át. A speciális kamerás felismerést a Microsofttól, a nagy, fényes könnyen felismerető felületet a Sonytól. A konzolt tartó kisasztalon pedig egy rejtélyes, sildes sapkára szerelt kiegészítő mellett ott díszelgett a Wiimote kínai verziója.

A klón konzol legzseniálisabb kiegészítője mégis a pingpongütő. A nagy fényvisszaverő labdacsot, ami leginkább egy kettévágott, ellapított teniszlabdára emlékeztet, egyszerűen rágumizták egy igazi ütőre. A fogása olyan, mint a valódié, a súlyeloszlása nagyon hasonló, és mivel elektronika nincs benne, úgy lehet fogni, ahogy a játékos az életben megszokta.

 


Az igazi Kinect okosabb

A játékeszköz nem teljesen reménytelen, a frankenkonzollal játszó ZTE-s alkalmazottnak mindig volt társa az asztaliteniszben. Sajnos azt nem tudta megmondani, hogy Európába behozzák-e a kütyüt - tipp: nem - mert nem hozzá tartozott a játékgép, csak átjött szórakozni egy unalmasabb pulttól.

0 Tovább

HD-s felvevő koncertkalózoknak

A koncertek hazavitelének tökéletes eszközét alkotta meg a sztereomikrofonjairól ismert Samson. A Q3HD nevű felvevő egy pár nagyon érzékeny mikrofonnal és egy 5 megapixeles, HD felbontás rögzítésére is képes kamerával rendelkezik.A készülék egyetlen szépséghibája, hogy a lencse nem rendelkezik zoom funkcióval, csupán digitálisan közelíthetünk rá az énekesre.

A kütyü beépített memóriája csupán két gigabájt, de SD-kártyával akár 32 gigabájtra is bővíthető a rendelkezésre álló terület. A gyári adatok szerint a két gigabájt csak egy rövidebb, 45 perces fellépés 720p-s rögzítésére elég, egy-két nyolc gigás kártyával viszont egy egész koncert rögzíthető, csak bírjuk akkuval.

A Q3HD nem az első kamerás próbálkozása a cégnek. A megelőző típus ugyan csak standard felbontású videót tudott felvenni, a sztereo hang mellé. Míg azt az amatőr bandáknak ajánlotta a cég, hogy próbatermi munkájukat, alakulóban levő számaikat, demóikat rögzítsék, a HD-s felvevő már koncertek rögzítésére is alkalmas.

A Q3HD egyelőre csak Amerikában kapható, a tudásához képest rendkívül barátságos 300 dolláros áron.

Tesztvideó a tovább után.

0 Tovább

Letöltendő

blogavatar

Ha találsz egy jó appot, játékot vagy szoftvert, oszd meg velünk is a techbazis@origo.hu címen!

Utolsó kommentek