Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Felcsavarható napelem kempingezéshez

Minden kütyüblog legszentebb kötelessége kell legyen, hogy naprakészen tartsa olvasóit a zombi (vagy raptor) apokalipszis esetén felhasználható technológiákból. Ezért van tele az Akarom is ütésálló fényképezőgépekkel és kurblis rádiókkal.

A fent látható feltekerhető, vetítővászonra hajazó napelemes generátor, amit a japán OS Worldwide adott ki például jelentősen megkönnyítené bármely kataklizma túlélését. Teljesen feltöltött akkumulátorral öt óra tévézést, közel öt óra rádiózást, 12 óra mobiltöltést vagy fél-egy óra laptoptöltést tesz lehetővé a kütyü. A gyártó kültéri rendezvényekhez, árammal még nem rendelkező építkezésekre, kempingezéshez és katasztrófavédelmi felhasználásra ajánlja az eszközt.

A kihúzhatós napelem csupán három kilogrammot nyom, azaz kézben is szállítható, nem kell hozzá terepjáró. A panel 40 Watt leadására képes, ebből 16 Wattot a napelem biztosít, a fennmaradó rész pedig a készülék beépített akkumulátorából érkezik. A napelemnek nincs üresjárata, ha nincs rákötve semmilyen berendezés, akkor az akkuját tölti fel. A panel a hagyományos napelemes megoldásoknál érzékenyebb, így kevesebb fény szükséges a működéséhez, fátyolos napsütésben is működik.

A technológia egyetlen szépséghibája, hogy meglehetősen drága: 730 dollárba kerül egy napelemes egység.

0 Tovább

Zuhanyrádió környezetvédőknek

Lehetetlen úgy beállítani a nappaliban lakó hifit, hogy igazán jól behallatszon a fürdőszobába, elnyomja a zuhany hangját, és a szomszédok még ne akarjanak lemészárolni az áthallatszó zene miatt. A tökéletes módszert más sem találta még ki, egy brit cég viszont előrukkolt egy remek helyettesítő megoldással.

A H2O nevű zuhanyrádiót a csaptelep és a gégecső közé lehet becsavarni. A készülék az átfolyó víz által meghajtott kis generátrból nyeri az energiáját. A zenehallgatáshoz fel nem használt töltést akkumulátorában raktározza, így nem csak akkor szól, ha folyatjuk a vizet. Annyi töltés még biztos van benne, hogy fogmosás közben is szóljon az MR2.

A készülék hangminőségéről még senki nem írt, de nagy elvárásaim nincsenek. A kütyü ára 35 font lesz, amikor a hónap során piacra dobják.

0 Tovább

Katasztrófarádió apokalipszis esetére

Nem kell tovább keresni, megvan a rádió, amit minden wannabe túlélő magával vihet a közelgő zombi..ipv4-apokalipszisbe. Az amerikai Etón készülékébe nem kell elem, kurblival lehet feltölteni az akkumulátorát. Az AM és FM sáv mellett veszi az amerikai Nemzeti Éghajlati Adatközpont időjárást sugárzó információs adóját is. Öt túlélőből négy biztos ezt ajánlaná.

A képen látható típust sajnos már csak néhány kereskedőtől lehet beszerezni az Egyesült Államokban, de a cég újabb rádiói sem sokkal csúnyábbak.

0 Tovább

Letöltendő

blogavatar

Ha találsz egy jó appot, játékot vagy szoftvert, oszd meg velünk is a techbazis@origo.hu címen!

Utolsó kommentek