Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Geekturiszt: konzolmennyország a Csokiban

Kötelező program játszani menni a Csokonai művházba!

0 Tovább

Geekturiszt: konzolmennyország a Csokiban

Ha lenne geekigazolvány, az éves kvarcjáték és retrókonzol kiállítás meglátogatásához kötnénk a kiállítását. Aki elment a Csokonai művházba - a magyar számítógépes kultúra egyik bölcsőjébe - az egész évben büszkén lengethetné a plasztikkártyát, a többieknek viszont várnia kellene egy évet. A követelmény még csak nem is szigorú, ennyire jó játékos rendezvény nem szokott év közben lenni. Bűn kihagyni.

Természetesen lesz Commodore és Spectrum is

A teljes dicső nevén III. Retro video- és kvarcjáték kiállítás nevű rendezvényen az összes olyan gépet meg lehet nézni, amire a nyolcvanas-kilencvenes évben vágyni lehetett, és amikről még lehetett álmodni. Ezek mellett Szakács "Sakman" Gábor és barátai gyűjteményéből pedig olyan vasak is előkerülnek, amiknek a létezéséről akkor nem is tudtunk: Dreamcast fejlesztői gép, Coleco őskonzolok, Nintendo kvarcjátékok, és persze a szent grál, az első konzolok egyike az Odyssey. És úgy mellkesen egy sor 8bites számítógép, egy kisebb teremnyi kvarcjáték.

Nem volt ám minden kvarcjáték zsebrevágható, ezt két kézzel kell fogni

A bámészkodás mellett persze ki is lehet próbálni a gépek nagy részét. Egy éve Mortal Kombatban vertek meg, aztán Aladdinban bizonyítottam be, hogy a régi reflexek még csak megvannak valahol. Idén játéktermi gépekkel és fliperekkel bővül a rendezvény. A kiállítás Facebook eseményének faláról azt is lehet tudni, hogy a gépek free playre lesznek állítva: azaz nem kell beléjük szórni a százasokat, ingyen adják a golyót.

A Csokonai Művelődési Központ az Eötvös utca 64-66 alatt található a Rákospalotán. A felnőtt belépő 500, a gyerek 300 forintba, a családi jegy pedig 1300 forint. A kiállítás április másodikán és harmadikán reggel tíztől este hatig van nyitva.

(fotó: Pályi Zsófia, [origo])

0 Tovább

Eszméletlen grafikával tér vissza a Choplifter

Kincsre bukkantunk a Retro Remakes oldalon: hamarosan megjelenik PC-re és PlayStation 3-ra a Choplifter HD, a legendás helikopteres lövöldözős játék remake-je. Az új játék a mai trendeknek megfelelően hiperrealisztikus 3D grafikai megjelenítést használ majd, de szerencsére a játék lényege azonos marad: jobbra és balra repkedve kell likvidálni az ellenséges harci járműveket, és kimenteni a fogságba esett amerikai katonákat.

0 Tovább

Elvetted a fegyverem? Van mááásik!

Retró, egyszerű mint a kő és mégis dühítő - így lehetne összefoglalni a Super Crate Box különlegességét. A szoftver úgy mesterkéletlen, ahogy a régi játéktermi videojátékok azok voltak. A játékos csak a toplistát hódíthatja meg - most ehhez 253 pont kell - esélye sincsen megnyerni a játékot. Kérlelhetetlenül elbukik, megeszi valamelyik szörny vagy beleszalad a saját lövedékébe. Pozitív végkifejletre esély sincs.

A játékmenet se bonyolult: a pálya tetején található lyukból potyognak a szörnyek, és sétálnak a pálya alján található rés felé. Ha hozzáérnek a karakterünkhöz, meghaltunk. A célunk nem a szörnyek kiirtása, hanem a pályán megjelenő ládák összeszedése, a zöld ufók csak nehezítésül vannak ott. Minden láda egy fegyvert rejt, ha felvesszük, az előző stukkerünknek búcsút mondunk. Időnként újabb fegyvereket, figurákat és játékmódokat szerzünk meg, ám ezekhez eszméletlenül sok ládát kell összegyűjteni.

A Super Crate Box nem is titkolja, hogy pofátlanul nehéz. Ha nem kellemes chiptune háttérzenéje, hangosan hahotázna rajtunk. Csodálatos játék, ki kell próbálni.

0 Tovább

Ilyen volt az internetezés 1998-ban

A Gizmodo hozta le azt a videót, amelyet tizenhárom évvel ezelőtt készített egy fanatikus felhasználó arról, hogy hogyan internetezik Windows 98 alatt. A tízperces videót VHS-szalagról digitalizálta, és töltötte fel a YouTube-ra, a nosztalgia kedvéért mindenkinek érdemes belenéznie.

A kezdőképsorokon a mIRC nevű, ma is létező chatprogram látható, amely jó pár évvel megelőzte Messengert és a Google Talkot, és a kilencvenes években még sokan a mai szemmel nem túl felhasználóbarátnak tűnő programon keresztül kommunikált ismerőseivel. A chat kiváltképp a külföldön élőkkel való kommunikációt tette olcsóvá és egyszerűvé, de belföldön is népszerű volt.

3:40-nél elindult a Netscape Navigator, a kor népszerű böngészője, a Communicator nevű csomag levelezőprogramot is tartalmazott, és elég gyakran összeomlott. Természetesen rettenetes kinézetű weboldalakat nézeget rajta. Vegyük észre a jobb alsó sarokban, a Windows Tálcán megbúvó féltucat segédprogram ikonját is!

5:40-nél láthatjuk a Winampot, a zenelejátszó programot mostanra már sokkal kevesebben használják, mint anno, de még mindig nagyon hasonlít elődjére, és népszerűnek mondható.

8:25 Megszemlélhető a borzalmas, rémes kinézetű, és fapados, régi Media Player.

 

1 Tovább

IPad tok örök gyerekeknek

Annyira magától értetődő, hogy a retró, két tekerővel irányítható képkarcolós játékból iPad tokot is kell csinálni, hogy csak azon csodálkozunk, hogy több mint fél évig tartott. A kiegészítő a Think Geeken kapható 40 dollárért, igaz ehhez még hozzáadódik az európai postázás díja, amivel a tok ára valószínűleg át is lépi azt a határt, amit az ember szívesen ad ki egy ilyen apróságért.

A tokhoz sajnos nem jár rajzolós program, pedig úgy lenne igazán vicces.

0 Tovább

Legyen Ön is tajpan

 

Hajók vannak benne, kereskedni kell, a játék felülete pedig úgy néz ki, mintha egy régi térképet digitalizáltak volna. Ráadásul a felderítetlen területeket olyan bolyhos, rézkarcokat - vagy vattacukrot - idéző felhők borítják, hogy öröm ránézni. Az Ancient Trader már az első pár képernyőképpel megvett, hétvégére megpróbálom kideríteni, hogy van-e belőle demó.

 

 

A játék PC-s verzióját a Gamersgaten lehet megvenni körülbelül tíz euróért, az Xbox 360-as verzióért pedig 240 pontot kérnek.

0 Tovább

Alig használt múlt eladó

 

"Mit csinálnál, ha vissza tudnál utazni az időben?" - tette fel a kérdést egy Alex Varanese nevű grafikus, hogy meg is válaszolja. Alex visszautazna a hetvenes évekbe, és a mára kialakult szórakoztató elektronikai cuccokat lekoppintva sikeres vállalatot indítana. Csak a dizájnt kellene hozzáigazítani a korhoz - több szöglet, más színek - és máris lehetne árulni mobiltelefont, kézikonzolt, laptopot és egyéb csodákat.

 

A sosemvolt múlt szuper kütyüjeit, és azok reklámait tartalmazó galériát erre találjátok.

0 Tovább

Letöltendő

blogavatar

Ha találsz egy jó appot, játékot vagy szoftvert, oszd meg velünk is a techbazis@origo.hu címen!

Utolsó kommentek