Letöltendő



Így töröld az androidos nyereményjátékokat!

Többen is megkerestek már minket azzal a problémával, hogy androidos okostelefonjaikon váratlanul nyereményjátékok üzenetei jelennek meg. Mindegyikük jelezte, hogy az idegesítő üzenetek az SMS-ekhez hasonlóan jelennek meg, de nem mobilszámról érkeznek, és nem is e-mailben, ezért nem tudják kiirtani ezeket.

Próbánk során az iszlám csengőhangokkal került fel a telefonra az AirPush

Mint rövid vizsgálatot követően kiderült, az AirPush nevű mobilhirdetési szolgáltató kliense települt a készülékekre. Ez általában valamilyen applikációval együtt kerül a készülékre, és nagyjából naponta jelenít meg olyan magyar nyelvű üzeneteket a rendszer státuszsorában, amelyek különböző nyereményjátékokban való részvételre sarkallnak.

Az AirPush egyébként nem kémprogram, hanem legálisan működő mobilhirdetési szolgáltatás, bár meglehetősen agresszívan van jelen a készüléken, s többnyire a felhasználók azt sem tudják, melyik applikáció feltelepítését követően aktiválódott.

Szerencsére a probléma egyszerűen orvosolható a Google Playen elérhető különböző AirPush Detector appokkal. Ezek lefuttatásukat követően megmutatják, mely alkalmazások rendelkeznek az idegesítő hirdetések megjelenítéséhez hasonló funkciókkal. Segítségükkel egyszerűen kiszűrhető az üzenetek forrása, ezek megszüntetéséhez pedig elég törölni a kérdéses appot, vagy appokat.

Android, Google, applikáció, app, reklám, nyereményjáték, hirdetés, Google Play

Még olcsóbb lett a reklámos Kindle

Komoly árcsökkentésbe kezdett az Amazon, ám sajnos a csak Amerikában elérhető, képernyővédő helyett reklámokat megjelenítő Kindle árát nyeste meg. Aki vállalja, hogy mobilnetes e-könyv-olvasóján könyves reklámokat néz borítóképek helyett, most 140 dollárért szerezheti be az eszközt. Ez pont egy dollárral több, mint a mobilnet nélküli sima Kindle ára.

Az eddigi visszajelzések alapján az Amazon nagyon ügyesen választja meg a hivatalosan Kindle with Special Offers (KSO) készüléken megjelenő reklámokat. Leárazott címeket, ajándékutalványokat, videojátékokat hirdet, csupa olyasmit, amit a könyvet szerető, szórakozni vágyó felhasználók amúgy is megvennének. 

A mostani KSO akciónak egyetlen szépséghibája van: az eszközt csak amerikai címre lehet megvenni. Akik tehát Magyarországi házhozszállítással szeretnének Kindle-t, azoknak továbbra is 189 dollárjukba (plusz húsz dollár postaköltség) fog kerülni az olvasó. Az épp Amerikában nyaralók, kinti ismerőssel rendelkezők viszont így is jól járhatnak a leárazással.

Kell még egy tablet

Várhatóan az Amazon jelenlegi helyzetén csak egy kicsit fog javítani az arcátlanul leárazott reklámos Kindle. A piacvezető olvasót több versenytársa szorongatja: az iPad-et drágállók többnyira a Barnes&Nobl könyvkiadó Nook Color nevű olvasó-tabletje mellett döntenek, a Google pedig most szállt be a versenybe az iRiver Story HD nevű wifis, 3 millió ingyen könyvet kínáló kütyüvel. Hónapok óta pletykálják, hogy a tabletes szoftverrel egyébként rendelkező Amazon ki fogja adni a saját táblagépét, amelyen a könyvesbolt mellett szoftver- és zenebolt is lesz, a bejelentés idejére azonban még tippek sincsennek.

amazon, kindle, e-könyv-olvasó, táblagép, nook color, reklám, könyv

Reklámokat kell nézni az új Skype-ban

Ilyen lesz a reklám a Skype-ban

Az internettelefonos szoftver üzemeltetői hivatalos blogjukon bejelentették, hogy a Skype windowsos kliensszoftverét használóinak hamarosan reklámokat kell nézniük majd a szolgáltatatás ingyenes használatáért cserébe.


A jókora reklámcsík a program főképernyőjén (Home) jelenik majd meg, és fokozatos tesztelést követően fogják kiterjeszteni a felhasználókra. Doug Bewsher, a Skype marketingigazgatójának bejegyzése szerint a cég hisz abban, hogy ha a hirdetéseket a megfelelő módon tálalják, akkor az ezekből származó bevételek új szolgáltatások kifejlesztésére adnak majd lehetőségét.

Egyelőre a reklámok csak az amerikai, brit és német felhasználók Skype-programjaiban jelennek majd meg, mivel a cég csak ezeken a piacokon foglalkozik majd a hirdetések értékesítésével, így a magyar felhasználóknak egyelőre nem kell majd reklámokat bámulniuk.
Egyelőre nem akarják megbombázni sem a reklámokkal az ingyenes nettelefonálást biztosító szoftver használóit, ezért egy márka promóció egy nap csak egy alkalommal bukkan majd fel.

Noha a Skype marketingese elképzelhetőnek tartja, hogy később a főképernyőn kívül is bevezetnek reklámcsíkokat, azt nem tervezik, hogy a beszélgetések közben felbukkanó, zavaró hirdetéseket építsenek a szoftverbe. A reklámok a tartózkodási hely, nem és kor alapján targetáltak lesznek, de ha a felhasználónak erre igénye van, letilthatja személyes azonosításra nem alkalmas adatainak hirdetési célokra való felhasználását.  Nem a Skype az első cég, amely hirdetésekből termel extra bevételt, például a Microsoft Live Messengerében is megtalálhatóak a beszélgetések ablakaiban apró bannerek.

skype, nettelefon, szoftver, reklám, hirdetés, internet, windows, chat, chatprogram

Kütyü az üvöltő reklámok ellen

Drága még - hetvenezer forintba kerül - az a kütyü, ami a filmekhez képest túl hangos reklámok hangerejét visszaviszi az elfogadható tartományba. A Gefen Auto Volume Stabilizerében a Dolby laborból szökött chip dolgozik. A készülék analóg, koax és optikai be- és kimenetekkel rendelkezik, így bármilyen rendszerbe be lehet kötni. Bekapcsolás után pedig nyugodtan ellehet aludni a tévé előtt, nem kelt fel a reklámblokk.

post_7867_20101108111134.jpg

tévé, kütyü, hifi, hangrendszer, reklám

Feedek

Hirdetés