Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egy újabb remek médialejátszó


Újabb sikervárományos médialejátszó program jelent meg: a UMPlayer (Universal Media Player) a VLC-hez hasonlóan beépített kodekekkel dolgozik, egyaránt elérhető Windows és Linux alá, maces verziója pedig készül.


Installálása lényegesen tovább tart a VLC-nél, mivel az internetről is letölt komponenseket, összességében az egész alkalmazás vaskosabbnak tűnik  korábban megjelent társánál. Ugyanakkor próbánk során minden videót zökkenőmentesen lejátszott, ami nem csoda, hiszen az Mplayer nevű programon alapul, egyedül azzal akadt problémánk, hogy egy külső Dolby-dekóderre kapcsolt PC-n  hangot csikarjunk ki belőle. A MakeUsOf.com szerzői arra is felhívták a figyelmet, hogy ez a program a régi, elavult videokártyákat is támogatja, így gyatra teljesítményű ős-PC-ken is bevethető.

Beépített keresőjén a YouTube videói között is lehet keresni, ezeket is le tudja játszani, bár nekünk a HD-felbontásban nem sikerült lekérni a UMPLayerrel a megosztóról felvételeket, csak rosszabb minőségben, ami nem túl szerencsés.  A program emellett automatikusan képes feliratokat keresni  a neten, és a Shoutcast netrádiók csatornáit is befogja.

0 Tovább

Zuhanyrádió környezetvédőknek

Lehetetlen úgy beállítani a nappaliban lakó hifit, hogy igazán jól behallatszon a fürdőszobába, elnyomja a zuhany hangját, és a szomszédok még ne akarjanak lemészárolni az áthallatszó zene miatt. A tökéletes módszert más sem találta még ki, egy brit cég viszont előrukkolt egy remek helyettesítő megoldással.

A H2O nevű zuhanyrádiót a csaptelep és a gégecső közé lehet becsavarni. A készülék az átfolyó víz által meghajtott kis generátrból nyeri az energiáját. A zenehallgatáshoz fel nem használt töltést akkumulátorában raktározza, így nem csak akkor szól, ha folyatjuk a vizet. Annyi töltés még biztos van benne, hogy fogmosás közben is szóljon az MR2.

A készülék hangminőségéről még senki nem írt, de nagy elvárásaim nincsenek. A kütyü ára 35 font lesz, amikor a hónap során piacra dobják.

0 Tovább

Katasztrófarádió apokalipszis esetére

Nem kell tovább keresni, megvan a rádió, amit minden wannabe túlélő magával vihet a közelgő zombi..ipv4-apokalipszisbe. Az amerikai Etón készülékébe nem kell elem, kurblival lehet feltölteni az akkumulátorát. Az AM és FM sáv mellett veszi az amerikai Nemzeti Éghajlati Adatközpont időjárást sugárzó információs adóját is. Öt túlélőből négy biztos ezt ajánlaná.

A képen látható típust sajnos már csak néhány kereskedőtől lehet beszerezni az Egyesült Államokban, de a cég újabb rádiói sem sokkal csúnyábbak.

0 Tovább

Ingyenzene otthoni edzéshez

A MakeUseOf-on bukkantunk a FIT Radio-ra, ami egy olyan webrádió, amelyen kifejezetten testedzésekhez ideális zenéket lehet hallgatni különböző stílusokban. Az oldalon ingyenes regisztrációt követően lehet hozzáférni a zenékhez - ehhez egy internetről levadászott öt számjegyű, amerikai irányítószámra is szükség van.

 

A kínálatban a Genres fül alatt műfajok alapján, a Stations fül alatt pedig a gyakorlatok típusa alapján lehet válogatni. Ez utóbbi szekcióban például cardio edzésekhez, aerobikhoz, vagy intenzív erősítéshez ideális ritmust biztosító dalokat lehet elérni, míg a Relaxation a levezető gyakorlatok aláfestéséül szolgálhat.

Sajnos a bejegyzés publikálását követően a szájt elérését lekorlátozták, így csak amerikai IP-címről lehet azt elérni.

4 Tovább

Letöltendő

blogavatar

Ha találsz egy jó appot, játékot vagy szoftvert, oszd meg velünk is a techbazis@origo.hu címen!

Utolsó kommentek