Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

USB 3.0 került a kártyaolvasóba

Pár héttel korábban még arra panaszkodtunk, hogy kevés az USB 3.0-s szabványt támogató eszköz, csak külső merevlemezekbe került be a gyors kék USB. Azótva viszont a memóriakártyáiról ismert Lexar bejelentette profi fotósoknak készült, kártyaolvasóját, amin már 3.0-s csatlakozó található.

Az eszköz ugyan úgy néz ki, mint egy high-tech lyukasztógép, cserébe viszont minden eddigi kártyaolvasónál gyorsabban szipkázza le az adatokat a CF- vagy SD-kártyánkról. A Engadget szerint hatszorosára gyorsul a másolás, és az új csatlakozóval és profi kártyákkal elérhetővé válik majd az 500 megabájt per másodperces sebesség is. 

Az olvasó ötven dollárba kerül, ami igazán nem összeg azért, hogy ne kelljen várakoznunk.

0 Tovább

SD-t eszik a dizájnos kártyaolvasó

A Gizmodo által felfedezett Elecom bebizonyította, hogy kártyaolvasóból nem csak olyat lehet gyártani, amit az ember használat után gyorsan elrejt az asztalfiókba. A fent látható kis, kenyérpirítóra emlékeztető olvasó szép, kellemes ránézni, szívesen látnánk az asztalunkon.

Az dizájnt persze meg kell fizetni, 48 dollárba kerül az olvasó. Ráadásul csak SD kártyát eszik, igaz abból az összes alfajt (minit, simát, mikrót) ismeri.

0 Tovább

Letöltendő

blogavatar

Ha találsz egy jó appot, játékot vagy szoftvert, oszd meg velünk is a techbazis@origo.hu címen!

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek