Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Babázhatunk a Facebook alapítójával

"Nem, uram, nem láttam, hogy megint a babáival játszott!"

Utolérte Mark Zuckerberget, a Facebook alapítóját és legendás kutyatulajdonost a végzet: műanyagba öntötték képmását. A pár nap alatt elkapkodott Steve Jobs figurát gyártó, rém ironikus nevű MIC (Made In China) boltjából lehet megvenni az Adidas papucsban, farmerban és kapucnis pullóverben pompázó Zuckerberget. A lájkolást és a pókolást a világnak adó cégvezetőt látványosan leárazták Jobshoz képest. Míg az Apple főnökéért nyolcvan dollárt kétek, Zuckot már úgy kapjuk meg hetvenért, hogy néhány centnyi visszajáró is van.

A csomag egy egyszerű fehér talapzatot, Facebook logót, egy poke és egy like gombot és a kötelező szövegbuborékokat tartalmazza. Az utóbbiakat a vásárló maga töltheti ki egy emlékezetes Zuck idézettel, vagy Gyere Bordi kutyám nóta szabadon választott sorával.

A figuráról elsőként hírt adó Mashable nem felejti el megemlíteni, hogy a Facebook főnökéből korábban már készült képregény is, illetve hát róla szólt a közösségi oldal történetét bemutató Social Network - A közösségi háló című film.

0 Tovább

Zen útkeresés pasziánsz helyett

Ha van irodai zen, akkor az Entanglement a hozzáillő játék. Ehhez képest méga pasziánsz is adrenalinfröccsöket adagoló, őrült kaland, és akkor a másik Windows klasszikusról, az ultraerőszakos aknakeresőről nem is beszéltünk. A borzasztóan egyszerű játékban csupán hatszög alakú, vonalakkal telerajzolt lapkákat kell lepakolnunk úgy, hogy a vonalunk ne ütközzön a falba vagy a középpontba. Pluszpont jár azért, ha sikerül egyszer már használt mezőkön újra keresztülvezetni a vonalat, cél,hogy minél bonyolultabb gombolyag legyen a táblán. Passzolni, válogatni nem tudunk, az egyetlen eszközünk a lapka forgatása.

Az Entanglementből létezik fizetős iPad verzió, a Chrome böngészőbe telepíthető verziót pedig netkapcsolat nélkül is lehet játszani. A játék regisztráció nélkül is játszható, ha viszont el szeretnénk menteni az eredményeinket, akkor a Google fiókunkkal jelentkezhetünk be.

0 Tovább

Facebookra mennek a dühös madarak

Facebookon is meg fog jelenni az elmúlt év legsikeresebb mobiljátéka, a madárkatapultálós Angry Birds. Az új variánsról csak azt lehet tudni, hogy valamikor májusban lesz elérhető, és hogy a közösségi oldalhoz csiszolják a játékmenetet. Peter Vesterbacka, a Rovio főnöke úgy fogalmazott, hogy a játék facebookos verziója ki fogja használni a közösségi oldal kollaboratív jellegét, és az eddig passzív ellenségként szolgáló disznók most komolyabb szerephez jutnak a játékban.

A Rovio vezetőjének szavai nagyon abba az irányba mutatnak, hogy a Facebookon majd egymás ellen játszhatnak az ismerősök. Pedig a nagyon megváltozott játékmenet sokkal többet is rejthetne: elsőszemélyű Angry Birds FPS; Angry Birds, a szerepjáték; Madárház, a kert csatája stratégiai verzió. Ti mit látnátok szívesen a madaras franchise folytatásaként?

0 Tovább

Legépeljük az idegen űrhajót

Elég egy-két évig követni a videojátékokat, hogy teljesen kiképzett ufóellenes katona váljon az emberből. Az univerzális ellenségekre lőhetünk űrhajóval, földi telepítésű ágyúval, géppuskával, vezethetünk ellenünk tankhadosztályt vagy a jövő űrgárdistáit. A legújabb ufós játék azonban minden eddigi furcsa ötletet felülmúl, ugyanis a seregek vezetése vagy az egér rángatása helyett gépeléssel lőhetjük az ellent.

A ZType minden felénk repülő ufója felett egy angol szó található, amit begépelve lelőhetjük őt. Egyszerre csak egy célponttal tudunk foglalkozni, így fontos, hogy pontosan írjunk. Minden gépelési hiba rabolja az időnket, megtöri a játék ritmusát. Az egyszerűnek hangzó játékkal remekül el lehet szórakozni üres félórákat, ha elég sokat játszunk, megtanulhatunk angolul gépírni, ráadásul a Földet is megvédjük.

A játéknak van egyszerű böngészőben működő verziója, és facebookos, toplistákkal megtűzdelt verziója, amiben a barátainkkal versenyzünk.

0 Tovább

Catan telepesei legóból

Valahol logikus, hogy a huszadik század egyik legnépszerűbb építőjátéka, a Lego, és a társasjáték forradalmat kiváltó Catan telepesei találkozzon. A fenti Catan játéktáblát a vancouveri szoftvermérnökként dolgozó Michael rakta össze az S3RD tervezőprogramban. Ha elégedett lesz az eredménnyel, akkor meg is építi a társasjátékot, mi pedig reménykedhetünk abban, hogy egy építési leírást letölthetővé tesz, hogy a hazai legórajongók is felépíthessék a saját Catanjaikat.

0 Tovább

Papír Minecraft-szobor

A Minecraft játékosok már többször bebizonyították, hogy végtelen türelemmel rendelkeznek. Máshogy nem tudnának apró kockákból óriási Mario figurát, mechanikus számítógépet és egyéb csodákat összelegózni a játékban. A Tubbypaws nevű bloggernek köszönhetően most már hajtogatós-ragasztós szobor is létezik a pixeles játékból, aminek az összerakásához szemre legalább két óra szükséges. Technocolt elő! (via Boing Boing)

0 Tovább

Minden konzolból a legjobbat vették át a kínaiak

Elképzelhetetlen sebességgel tudnak működni a kínai klóngyártók. A Magyarországon megfizethető androidos okostelefonjáról ismert ZTE kiállítóhelységében találtam a Wii, a Sony Playstation Move és az Xbox 360-hoz csatlakoztatható kontrollert nem igénylő Kinect kiegészítő másolatát.


Jól el lehet játszani a klónzollal

A ZTE konzolja minden gyártótól a jó ötleteket vette át. A speciális kamerás felismerést a Microsofttól, a nagy, fényes könnyen felismerető felületet a Sonytól. A konzolt tartó kisasztalon pedig egy rejtélyes, sildes sapkára szerelt kiegészítő mellett ott díszelgett a Wiimote kínai verziója.

A klón konzol legzseniálisabb kiegészítője mégis a pingpongütő. A nagy fényvisszaverő labdacsot, ami leginkább egy kettévágott, ellapított teniszlabdára emlékeztet, egyszerűen rágumizták egy igazi ütőre. A fogása olyan, mint a valódié, a súlyeloszlása nagyon hasonló, és mivel elektronika nincs benne, úgy lehet fogni, ahogy a játékos az életben megszokta.

 


Az igazi Kinect okosabb

A játékeszköz nem teljesen reménytelen, a frankenkonzollal játszó ZTE-s alkalmazottnak mindig volt társa az asztaliteniszben. Sajnos azt nem tudta megmondani, hogy Európába behozzák-e a kütyüt - tipp: nem - mert nem hozzá tartozott a játékgép, csak átjött szórakozni egy unalmasabb pulttól.

0 Tovább

Játék pesszimista szerelmeseknek

"Légy óvatos, a szerelem néha kellemetlen emlékeket hoz vissza"  - közli az egyébként legjobb, legötletesebb Valentin-napi játék, amit találtunk. És nem csak néha mond ilyen negatív dolgokat, minden játék végén a nyakunkba önt egy-két hasonló bölcsességet. Mocskos pesszimisták!



Az egyszerűen csak Love-nak nevezett játékban egyáltalán nincsenek angyalkák, egy darab szívvel sem találkozunk, nem kell bárányfelhők szélén ülve nyilazni; tökéletesen giccsmentes. A játékban egy kis kockát irányítunk, ami annál gyorsabban pörög - és annál több pontot szeret - minél több, a falak közt pattogó kockát fogunk be vele. Nyugalmi állapot nincs, a kitolódó falak mindig arrébbtaszigálják a barátainkat.

A játéktervező szerint a nagyon egyszerű játékmenet a szeretetet modellezi: annál jobban érezzünk magunkat, minél többen vannak körülöttünk, de ez az állapot nem állandó. A borúlátást csak tetézi, hogy a játszmának akkor lesz vége, ha valamelyik barátunkhoz túl közel kerülünk.

0 Tovább

Ópiumkereskedő lehet a brit korona szolgálatában

Minden gonosz nagyvállalat, kizsákmányoló multi elődjét, a Kelet-indiai Társaságot alakíthatjuk az Explore Wellcome böngészőben futó új játékában, a Hight Tea-ben. A menedzserjátékban a Gyöngy-folyó torkolatának városait kell ellátnunk Bengáliából vásárolt ópiummal, és indőnként el kell indítanunk egy szállítmány teát haza Angliába.



Az egyenlet rendkívül egyszerű: teát csak ezüstpénzért lehet venni, ezüstöt csak ópiumért adnak. A határidő pedig folyamatosan közeledik egy teljes sebességgel suhanó teaklipper képében. Ha nem tudunk elég teát felhalmozni a britek a szokásosnál is letörtebbek lesznek.

A munkánkat nehezíti, hogy az ópium és a tea árfolyama ide-oda ugrál. Hol sztrájkolnak a munkások, hol a hajóinkat foglalják le a kínai hatóságok.

0 Tovább

Esztelen száguldozásról szól az új Cobra 11 játék

A Crash Time játékok legfontosabb jellemzője mindig az volt, hogy tökéletesen hozzák a német akciósorozatok hangulatát. A küldetések előtt a két német zsaru viccelődik egymással, az ő beszélgetésükből tudjuk meg, hogy mi a feladatunk. Az autópályán pedig Samir és Ben tuning BMW-ivel száguldhatunk. Az egyes feladatok után pedig újabb járgányokat kapunk.



A legújabb, A szindikátus alcímet viselő Crash Time sem váltja meg a vidoejátékokat. Nem mesél történetet, mint a Grand Theft Auto vagy a Maffia tenné, nem kényszerít döntések meghozására, nem kell elgondolkodnunk, hogy vajon mit tenne a helyünkben a két német zsaru. Két dolgunk van: nyomni a gázt, és amikor még így sem elég gyors a járgány, akkor befecskendezni a nitrót.

A játék nagy előnye, hogy Kölnt gyönyörűen megcsinálta a fejlesztő. A dómnál elhaladva mindig belfeledkeztünk a bámészkodásba. A forgalomban résztvevő autók is felismerhetőek, Suzuki Swiftek, Volkswagen Transporterek, BMW Touringok járják az utakat. Az autók ugyan nem túl változatosak, de a látványos előzgetéshez elég ennyi is.



Fizikai motorral és törésmodellel is rendelkezik a Crash Time, ahogy azt minden autós játéktól elvárjuk. A játék nagyon megbocsátó a sofőr hibáival szemben, az autók viszont gyönyörűen törnek. Ha például egy kamionnak ütközünk neki, még a szállítmányt is le tudjuk borítani. Ennyi elég is a szórakoztató játékmenethez: fél órás esti száguldozásokra, a munkanapot lezáró kis játékra tökéletes a Cobra 11 alapján készült program.

A játék demója alig 356 megabájtot foglal, elindításához legalább 3,2 gigahertzes Pentium IV-es processzor és 256 megabájt memóriával rendelkező videokártya szükséges.

0 Tovább

Szárnyra kaphat a NyxQuestben

A görög kultúrát remixeli a NyxQuest nevű ugrálós ügyességi játék. A pályákon keverednek a görög romok, szétesőben levő oszlopcsarnokok, homokba süllyedt istenszobrok, és a nagyon is életben levő párkák és egyéb mitológiai ellenfelek. Utunkat ráadásul nem más segíti, mint Zeusz.

A történet is kevercse a mitológiának és a játéktervezők fantáziájának. A pórul járt Ikarosz barátnőjét, a Nyx nevű angyalszerű szárnyas nőt vezethetjük keresztül a pályákon szerelmét keresve. Az ugrálás mellett fejtörők is várnak a játékosra, amiket sikerrel megfejtve még Árkádiába is eljuthatnak.

A játékot öt dollárért lehet megvenni PC-re és Mac-re a gyártó oldaláról.

0 Tovább

Szökés a pattogó robottal

A mai napig bámulatos ötleteket tudnak beépíteni a játéktervezők a több mint 25 éves történelemre visszatekintő ugrálós játékokba. Megjelentek a forgatható, invertálható, változtatható gravitációjú pályák. Akadt olyan tervező (Jonathan Blow, Braid), aki a figuránk haladását kötötte össze az idő múlásával, így visszafelé sétálva az idő kerekét is visszatekerhettük.

A Super Mega Bot nevű egyszerű flashjáték tervezői ennyire nem voltak körmönfontak, ám így is sikerül alaposan megkeverniük a játékosokat. A feladatunk az, hogy végigkísérjük kis zöld robotunkat a szúrós csaptákkal és felszedésre váró kincsekkel. A játékos dolgát az nehezíti, hogy a robot folyamatosan pattog, így nem lehet kiszámolni, begyakorolni a pontos ugrásokat. A pályák szerencsére teljesíthetőek lendületből, az életünk pedig a tervező gondosságának köszönhetően nem fogy el. Ha meghalunk, csupán száz pontot veszítünk.

0 Tovább

Halálsugárral a katonák ellen

Nikola Teslának, a szerb származású feltalálónak állít emléket az NSBrotherhood játéka. A Tesla Death Ray-ben egy nagy elektromos tekercset kell védenünk az elpusztítására érkező katonák, tankok és repülőgépek ellenére. Szerencsére a tekercs jól fel van töltve, így ha elég gyorsan tudunk kattingatni, agyonrázhatjuk a támadókat. A hullámokban érkező katonák között kis toronnyal, megnövelt energiával és egyéb extrákkal növelhetjük a "halálsugár" hatékonyságát.

0 Tovább

Milliárdos bevételt várnak a közösségi játékoktól


Egymilliárd dollárnál is többet fognak hozni idén a közösségi oldalakon futó játékok - vélik az eMarketer elemzői. A Farmville-hez és Maffia Warshoz hasonló címeknek egyre több felhasználója van, ráadásul a egyre nagyobb hirdetési bevételeket is várnak tőlük a szakemberek. Ha a jóslat teljesül, akkor huszonnyolc százalékot nő a közösségi játékok piaca.

A jóslatok szerint 62 millió amerikai internetező fog havonta legalább egy közösségi játékot kipróbálni. Tavaly ez a szám csak 53 millió volt. Növekedni fog a virtuális jószágok, extrák eladásából befolyó bevétel is: egyes felmérések szerint a Facebookon játszók húsz százaléka már fizetett valamilyen játékbeli tárgyért.

0 Tovább

Egymillió eladott példánynál tart a Minecraft

Notch, a Minecraft nevű bányászós-építkezős-zombikkal kergetőzős független kultjáték fejlesztője egy szerény blogbejegyzésben tudatta tegnap a nagyérdeművel, hogy a szoftver elérte az egymillió példányos eladási számot.

Amikor ősszel írtunk egy nagyobb ismertetőt a játékról, illetve az azt övező kultuszről, még kevesebb, mint felénél járt a Minecraft az eladott példányszámot tekintve. Azóta a magányos fejlesztő egész kis csapatot toborzott maga mellé, és a szoftver már bétában van, de a lényegét tekintve nem változott, ugyanolyan addiktív és szórakoztató, mint eddig.

A svéd adótörvények ismeretének hiányában nehéz megítélni, hogy Notch eddig mekkora bevételre tett szert a játékból. Az Alfa változat, amiből 7-800 ezer példány kelt el, tíz euróba került, a béta pedig már 15-be, és ha a bevétel felét le is adózták a srácok, még akkor is hozhatott vagy ötmillió eurót a projekt, aminek még nincs közel a vége.

0 Tovább

Márciusban jön a Death Rally iOS-re

Hölgyeim és Uraim, azt hiszem, ez az év egyik legjelentősebb videojáték-híre: Márciusban jön a Death Rally felújított változata iPodon és iPhone-on. Mint tudjuk, az Apple iOS az érintős kütyüknek köszönhetően az egyik legkedveltebb játékplatform újabban, a Death Rally pedig az egyik legjobb, egyszerűségében is zseniális akotás volt a PC-gaming virágkorában, valamikor a kilencvenes évek derekán, így azután tényleg régóta kiáltott egy korszerű feldolgozásért.

A játékötlet egyszerű, de nagyszerű: körbe-körbe kell menni egy felülnézeti pályán egy sportkocsival, amivel lőni, lökdösni és szurkálni is tudjuk az ellenfeleket, nem beszélve a pálya elaknásításáról. Ez meglehetősen nehézzé teszi a versenyzést, tekintve, hogy egy-egy győzelem vagy vereség pár pixelen, akarom mondani, pár tizedmásodpercen múlik, és a pálya is olyan szűkös, hogy egy-egy rossz mozdulat visszavetheti az egész versenyzői karriert.

A kocsi javítására, a munícióra, az egyre jobb fegyverekre és egyre gyorsabb járművekre való pénz pedig csak akkor jön össze, ha nyerünk, így aztán órákat lehet elmolyolni a játékkal - de a pár perces futamok és az egyszerű upgrade-rendszer miatt bármikor félre lehet tenni és elő lehet venni ismét, nincs miből kizökkenni egy hosszabb szünettel. Már csak ezért is remek platform lehet a szoftverhez az iPhone/iPad platform.

Aki addig sem bír magával, nosztalgiázhat kicsit az 1996-ban kiadott, nagyon hangulatos eredeti változattal PC-n.

0 Tovább

Nem giccses háttérkép szilveszterre

Az IntoWindowson ajánlották figyelmünkbe a Windows 7-hez kiadott legújabb, tűzijátékos témacsomagot, amely azonban csak akkor érhető el, ha az oldalon angol nyelvre váltunk. A Fireworks theme-ben összesen 13 darab, nagyon szépen kivitelezett tűzijátékfotót találhatunk akár full-HD-s monitorokra is elegendő felbontásban. Ezúttal közvetlen letöltési linket adunk, hogy megkönnyítsük az olvasó dolgát. Innen lehet letölteni.

 

Bónusz: letölthető 2011-es háttérképek a Nirmaltv blogon.

0 Tovább

Most kell bevásárolni az Electronic Artstól iPhone-ra és iPadre

Electronic Arts játékvásár

Minden idők legnagyobb App Store-os leárazásaként hirdeti az EA saját karácsonyi akcióját, amiben van is valami: a szoftvercég a december 15-én kezdődött akciója keretében összesen 74 címet ad 79 centért egészen karácsonyig.

Az olyan nagy EA-címek, mint a Fifa, a Madden, a Sim City, a Need for Speed, a Command and Conquer vagy a Sims mellett Scrabble és Monopoly iOS-es változatát is bezsákolhatjuk most fillérekért.

Ez nem rossz vétel, tekintve, hogy egyébként 7 euró körül van az iPadre írt, HD-felbontású szoftverek vételára, amelyekből 11-et kínálnak most olcsóbban, de az iPhone-osokért is több eurót kell kiadni rendes körülmények között - most meg akár tíz címet is megvehetünk egy tizesért.

 

Mivel a szerkesztőségünkbe csütörtökön meg egy teszt-iPad, csak most lettem érdekelt benne, de majdnem le is maradtam az alkióról: nem esett le, hogy a Sim City-t valószínűleg nem vesztegetik mindig 79 centért, csak később lett gyanús a kirívóan alacsony árcímke sok játék mellett. Az App Store-ban nem szúrja ki az ember szemét a dolog.

Az iPhone-os/ipodos lista itt, az iPades lista pedig itt található (App Store-ban nyílik).

0 Tovább

Jótékonysági játékakció pixeles hősökkel

Karácsonyi akciót hirdetett öt független játékfejlesztő. A Humble Indie Bundle keretében a furcsa fejtörőkkel megtűzdelt Braidet, a régi játékokat idéző pixeles grafikájú lövöldözős Cortex Commandot, a Machinarium nevű steampunk logikai játékot, az iszonyúan addiktív Osmost és a Revenge of the Titans című valósidejű stratégiát lehet megszerezni. A csomagnak nincs szabott ára, mindenki annyi fizet érte, amennyit jólesik. Sőt még azt is eldöntheti a vásárló, hogy az összeg milyen százaléka menjen jótékony célra, és mennyi pénz jusson az egyes játékok fejlesztőinek.

A szoftverek egyaránt elérhetőek Windowsra, Mac-re és Linuxra, úgyhogy senkinek sincs mentsége, hogy kimaradjon az akcióból. Fizetni PayPallel, Amazon Paymenttel és Google Checkouttal lehet, mindegyik működik a legtöbb hazai bankkártyával. Az akció még valamivel több mint hat napig tart.

Akit az öt cím, és az annyit fizetsz, amennyit szeretnél akció nem győzött meg, természetesen kipróbálhatja vásárlás előtt a demókat. Az egyszerűség kedvéért össze is gyűjtöttem őket:

0 Tovább

Lopta a GTA hősét a Rockstar?

Dühös rapperrel kell egyeztetnie a Grand Theft Autóról ismert Rockstar Gamesnek. A Cypress Hill korábbi háttérénekese Michael "Shagg" Washington 250 millió dollárt követel a cégtől, mert szerinte róla formálták meg a San Andreas főhősét, a CJ nevű bandatagot.

A vád nem teljesen légből kapott, Shagget valóban behívta a Rockstar egy kétórás interjúra a játék készítése alatt. A rapper az utcai életről, kultúráról és arról beszélt a játékstúdió embereinek, hogy szegény bandatagként biciklivel járták az utcákat. A cég egy visszahívást ígért Shaggnek, amennyiben használnak bármit a történetéből, de erre sosem került sor. A San Andreas főhősének mintája végül egy másik rapper, Young Maylay lett.

0 Tovább

Playstation tévé retrókonzollal

Évek kellettek ahhoz, hogy ne a Sony 2000-ben kiadott Playstation 2 legyen az év legnépszerűbb konzolja. A csupán régies grafikára képes, HD-felbontást nem tudó játékgép még évekig megverte az újabb, drágább készülékeket.

A Sony most egy újabb trükköt talált ki, hogy piacon tartsa a tízéves készüléket. Az egyik 22 colos Bravia tévének a talpába építették be a játékgépet. A hotelszobába, gyerekszobába, játékgyűjteménybe való kütyün az elmúlt tíz évben megjelent összes PS2 játék fut. A tévé csupán 720p-s felbontásra képes, komponens, VGA és HDMI bemenetekkel rendelkezik, tehát rá lehet kötni az összes retró és újabb konzolt a Playstation mellett.

A játékkonzolos tévét 200 fontos áron, azaz körülbelül 66 ezer forintért lehet megvenni.

0 Tovább

Pixelhősök parti zenével és játékokkal

A hőskorszak játékos újságíróinak kerekasztalával, a mostani videojáték bloggerek beszélgetésével és chipzenével ünnepli az [origon]-n is bemutatott Pixelhősök kötet megjelenését a Vince Kiadó. Délután négytől a szerzővel beszélget Képes Gábor, a november végén sajnos elbontott Űrhódító kiállítást létrehozó muzeológus.

A Pixelhősök partin nem csak beszélgetni lehet a régi idők játékairól, a néhány képpontból összerakott, mégis szerethető figurákról, hanem játszani is lehet. A Commodore, Spectrum és Amiga játékok mellett nintendózni és játékautomatázni lehet majd.

Este a Budapest Micro tagjai, valamint a legendás játékbeli muzsikáiról ismert Jeroen Tel fognak zenélni.

A rendezvény helyszíne a Tűzraktér, belépő 800 forint, a program délután négykor kezdődik.

Részletes program a Facebookon.

0 Tovább

Hócsata a képernyőn

 

Mivel a most hulló vizes hóval nem igazán jó hógolyózni - ráadásul munkanap lévén bent kell ülni az irodában - csak a képernyőkön bonyolódhatunk komoly hócsatákba. Szerencsére a neten még megtalálható az ősrégi, ám a máig veretlen hócsata játék, amiben három piroskabátos harcosunkkal kell legyőzni a zöldsapkások özönét. A feladat nem egyszerű: egyszerre csak egy figurát ragadhatunk meg az egérrel, ráadásul csak kétszer találhatják el az emberünket, utána kiesik.

Bár a játék koros, és ez a grafikáján látszik is, a mai napig jó vele játszani. A harcosainkat legyőző zöldkabátos ellenfelek gonosz kacaja, pedig pont annyira dühítő mint régen volt.

0 Tovább

IPad tok örök gyerekeknek

Annyira magától értetődő, hogy a retró, két tekerővel irányítható képkarcolós játékból iPad tokot is kell csinálni, hogy csak azon csodálkozunk, hogy több mint fél évig tartott. A kiegészítő a Think Geeken kapható 40 dollárért, igaz ehhez még hozzáadódik az európai postázás díja, amivel a tok ára valószínűleg át is lépi azt a határt, amit az ember szívesen ad ki egy ilyen apróságért.

A tokhoz sajnos nem jár rajzolós program, pedig úgy lenne igazán vicces.

0 Tovább

Hókotrós játék az első igazán téli napra

Remek játékunk van azoknak, akik még nem akarnak kimenni a zegernyébe, vagy már megúszták a behavazott csúszós utakon való közlekedést, de még nincs kedvük dolgozni. A Snow Stormban egy behavazott parkolót kell megtakarítani egy apró hókotróval, amiben nehezítésként egyre több nehezen megkerülhető tárgy (autó, kuka) tűnik fel. Nem csak a kocsikra kell figyelni, azt is érdemes észben tartani, hogy a kotrónk csak 3-4 egységnyi havat tud megmozgatni, a nagyobb buckák előtt csak szomorú-tanácstalanul kattog.

0 Tovább

Letöltendő

blogavatar

Ha találsz egy jó appot, játékot vagy szoftvert, oszd meg velünk is a techbazis@origo.hu címen!

Utolsó kommentek