Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Detektív az L.A Noire előtt

Amikor egy ügyön dolgoztok, és tanúkat hallgattok ki, ott csak ketten vagytok: te és a partnered - meséli Skip Bauchman, aki 32 évet húzott le a Los Angeles-i rendőrségként detektívként. A G4 tévé által megkérdezett nyomozó az L.A. Noire egyik pályáját játssza végig a lenti videóban úgy, hogy közben értékeli is, mennyire érződik valósnak a szituáció. A tízperces klipből megtudjuk, hogy a tanúkkal hosszan kell beszélgetni, hogy elsőre senki sem mondja el az igazat, és hogy a nyomozós játékból csak a hosszú várakozásokat - például egy rendszám előkeresését - építették ki a játéktervezők.

A videó csak egy küldetés megoldását árulja el, így az L.A. Noire-t eddig ki nem próbálók is végignézhetik. Bauchman tanácsai bőven megérik az egy lelőtt poént.

0 Tovább

Crysis 2: turistáskodás gépfegyverrel

A hollywoodi mozikat megszégyenítő látványt, egy butább sci-fire elég történetet és pazar lövöldözéseket kapnak, akik próbát tesznek a Crysis 2-vel.

A neve ellenére a Crysis 2 története kevés szálon kapcsolódik az előzményekhez. Új hőst, új fegyvereket, új helyszínt és teljesen új történetet kapunk. A Richard Morgan sci-fi szerző - akinek remek Takeshi Kovacs regényei magyarul is megjelentek - által írt sztori jóval fordulatosabb, mint a megelőző játékoké. A felépítése továbbra is a klasszikus mintát követi: hősünket, Alcatrazt rádión irányítja egy-egy segéd, így mindig tökéletes információkkal rendelkezünk a környezetünkről. Kicsit talán zavaró, hogy a Sherlock Holmes történetek mindenről később értesülő Watson doktorának a szerepe jut ránk, de nagyon kényelmes.

Szuperhőssé válunk

Míg a stratégiát a rádió mellett ülő barátunk diktálja, a taktikai rész a játékosra van hagyva: millió fegyver, a három üzemmódú nanoruha trükkjei és egy remek radar segíti ebben. Akár CELL kommandósok, akár a kötelező idegen harcosok jönnek is szembe vele, mind esélytelen.

Már a korábbi Crysis játékokban sem volt gyenge a katonánkra adott nanoruha. A speciális anyagból készült ruha emberfeletti erőt, gyorsaságot, golyólepergető páncélt vagy épp láthatatlanságot tudott kölcsönözni viselőjének. A Crysis 2 továbbfejlesztett páncélja taktikai elemzőmodullal is rendelkezik, ami tippeket ad a pálya leküzdéséhez, valamint a lelőtt idegenekből kivont biológiai mintát is be tudja olvasztani magába, ezáltal újabb szuperképességeket nyújtva. Ha összeadjuk a hatásokat, képességeket és a páncél által biztosított trükköket, arra juthatunk, hogy a katonánk nem kevésbé idegen, mint azok a lények, akikkel szembekerül.

Manhattan elpusztul

A játék legerősebb vonása, hogy a játékos végre kiszabadul a Csendes-óceáni szigetekről és a dzsungelből. A Crytek játékmotorjának fejlettségét remekül be lehetett mutatni a géppuskatűz által elkaszált pálmafákkal, tépetten hulló levelekkel és dzsippel széttiport kalyibákkal, de harci terepnek nem volt elég érdekes. Bezzeg az idegen vírustól fertőzött, teljesen kihalt, omladozó Manhattan tele van meglepetésekkel.

Egyszer tetőről tetőre ugrálva közelíthetjük meg a célpontunkat, máskor a csatornarendszert kihasználva támadhatjuk hátba a ránk váró kommandósokat, megint máskor pedig a város romos autópályáján zúzhatunk lövészpáncélossal. Keresztbe-kasba bejárjuk a filmekből, utazásokból ismert szigetet, minden sarkon van valami romos rácsodákoznivaló. A város ugyan nem lesz annyira a miénk, mint az Electronic Arts dicsőséges bukásában, a Mirror's Edge-ben. Szabad mászkálásra kevés lehetőség van, ezek is inkább arról szólnak, hogy az újabb autókat megnyitó slusszkulcsokat és egyéb gyűjtögetős elemeket megtaláljuk. Mégis minden korlátozás ellenére Manhattan a játék fő vonzereje.

Jobb, mint a valóság

A Crytek stúdió korábbi játékaiban is a fotorealisztikus megjelenítésre törekedett. A gyönyörű grafikának természetesen ára volt, a Crysist évekig használták a számítógépek teljesítményének összehasonlítására a játékosok. Amelyik gépen nagy részletességgel, csúcsra húzott effektekkel ment a szoftver, az jónak számított. A hardvert a Crysis 2 is szereti, cserébe a mozifilmeket is megszégyenítő látványt kínál a játékosnak.

A mozival való összehasonlítás nem csak a realisztikus grafika miatt állja meg a helyét. A játékot gyakran kaptuk azon, hogy valamit nagyon meg akar mutatni nekünk, hogy nagyon el akarja mondani a történetét. Előre programozott történések százai terelgetik a játékost a megfelelő irányba. A korábbi részekre jellemző teljesen elpusztítható, gyönyörűen elemeire hulló épületek, fedezékek a Crysis 2-ben is megmaradtak, ám sokkal okszerűbben esik szét ez a világ. A játék tizennyolc része akár tizennyolc sorozatrész is lehetne egy katonai sci-fiből, annyira kötött a történet.

Verdikt: ki kell próbálni

Ha nem várunk mély történetet a Crysis 2-től, akkor nem fogunk csalódni. Kellemes lövölde, amelyik időnként nagyon ki akarja venni a játékos kezéből az irányítást, hogy tetszelegjen egy kicsit önnön szépségében. Mivel a világ valóban gyönyörű, a grafika valóban lélekzetelállító, nem is lehet igazán haragudni érte. Már a lerombolt, idegenek által megszállt Manhattan bejárása miatt érdemes feltelepíteni a játékot. Jó néha egy kis turistáskodás gépfegyverrel.

0 Tovább

Sárkányokkal küzdhetünk egy magyar játékban

Harminc éves történetre tekint vissza az a játékfajta, amivel a magyar Nemesys stúdió az év elején bejutott az Indie Game Challenge játékversenyre. A kis stúdiók, független fejlesztők Oscar-díjának számító versenyt ugyan nem nyerte meg a csapat, ám a játékot így is sokan megismerték. A Fortix 2 nevű területfoglalós játékot most a világ legnagyobb digitális játékboltjában, a Steamen is meg lehet venni.

Három mondatban el lehet magyarázni a Fortix lényegét: vonalat húzó lovagunkkal minél többet el kell foglalni a képernyőt kitöltő térképből. Ezt úgy tehetjük meg, hogy az pálya széléről elindulva leválasztunk a vonalunkkal egy-egy darabot. Végül pedig, ha a lövedékek, sárkányok, ogrék a vonalunkhoz érnek meghalunk.

 

Ebből a három egyszerű szabályból iszonyú érdekes játékot termtettek a Nemesysesek. Az izgalomról főleg a pályatervezés tehet. A gonoszul elrejtett lövöldözős tornyok, egyre okosodó sárkányok nem hagyják nyugton a játékost. Az egyre nehezedő pályák mindig kihívást jelentenek. Rendre azon vettem magam észre, hogy fél-egy óra munka után visszataláltam a Fortixhoz, hátha most sikerülni fog alapon.

A játékban ráadásul rengeteg apró segítség van. Sárga csillagokat vehetünk fel, amitől a karakterünk gyorsabban fut, sőt egyenesen repül, amik leölnek egy szörnyet, megállítják az órát. Emellett pedig trófeákat is gyűjthetünk, ami megjelenik a Steam profilunkon. Majdnem két óra játék után eldicsekedhetek azzal, hogy egyszerre elfoglaltam három katapultot, egy vonással megszereztem egyszer a pálya 45 százalékát, sőt egyszer sikerült tökéletes négyzetet rajzolnom!

A Fortix 2-re nem a története miatt fogunk emlékezni. A nehezebb pályák teljesítése után előbukkanó meserészletek csupán színesítik a játékot. Az egyre keményebb ellenfelekről, a barátságtalanabbá váló pályákról, megkerülhetetlen védművekről mind az a gonosz varázsló tehet, akit tartományról tartományra üldözünk. A mesés háttérsztori, és az aranyos grafika akár a legkisebbeket is megnyeri.

A játék 7 euróért vehető meg a Steamről, kipróbálásához azonban nem kell feltelepíteni a játékbolt kliensprogramját, a telepítő elérhető a játékstúdió weblapjáról is. A játék a kötelező angol mellett magyarul is beszél.

0 Tovább

Még több vérrel csábít az új Mortal Kombat

Extra adag vérrel élesztették újjá a kilencvenes évek sikerjátékát, a Mortal Kombatet, amelyben a kivégzések az élethűbb grafikának köszönhetően minden korábbinál undorítóbbak. Nem véletlen, hogy ez a program tizennyolc pluszos karikát kapott, ráadásul egykori rajongóinak jelentős része már kinőtte ezt a stílust.

Vérben ezúttal sincs hiány

A kilencvenes évek elején jelent meg a magyar játéktermekben a verekedős játék, amely digitalizált szereplőivel, és a mai szemmel már nevetségesnek tűnő módon ábrázolt vérrel és kivégzésekkel az egyik legnépszerűbb játékká vált. Később a készítők 3D-s grafikára váltottak át, s a szereplők mozgását továbbra is valódi színészek szolgáltatták. A Need for Speed-hez hasonlóan rengeteg folytatást megélt játék nimbusza az utóbbi tíz évben jelentősen megkopott, a legutóbb megjelent, Supermant és Batmant is felvonultató szuperhősös változatában pedig jelentősen visszavették erőszakosságát, hogy ne kapjon felnőtt besorolást.

Mortal-történelem

A Mortal Kombat első része 1992-ben jelent meg először játékautomatán, később konzolokon és PC-n is. A program extrém erőszakosságával hódít az első rész óta, a verekedős játékok közül elsőként jelenített meg vért és tette használhatóvá a vesztes karakter virtuális kivégzését, emellett elsők között alkalmazták benne valós színészek digitalizált másait is. A Mortal Kombat első részeit kiadó - két évvel ezelőtt csődbement - Midway cég más hasonló játékokat is kiadott, például a kevésbé brutális kivégzésekkel, és extra hosszú kombókkal operáció Killer Instict-et, illetve a dinoszauruszok küzdelmét felvonultató Primal Rage-et.

Erőszakossága miatt sok támadás érte programot, megjelenésekor ugyanis még nem létezett korhatárbesorolási rendszere a videojátékoknak, ezért a gyerekek is gond nélkül beszerezhették a Mortal Kombatet.  A Super Nintendóra például csak vér nélküli változata jelenhetett meg a játék első részének, a folytatások azonban már a japán konzolra is a kelendőbb véres kiadásban jelentek meg. A kétezres évek eleje óta független szervezetek végzik a játékok korhatárbesorolását az USA-ban és Európában is, ezek döntése alapján a legújabb, kilencedik epizódott csak felnőttkorú személynek szabad eladni.

A Mortal Kombat egyedi jellegét adó, oldalnézetben digitalizált, kétdimenziós figurákkal az 1997-ben megjelent negyedik részben szakított, amelyben a karakterek háromdimenziós modellek voltak, amelyek létező színészek mozdulatait vették át motion capture technikával, de a fejletlen hardverek miatt a végeredmény kissé csúf grafikájú volt. A további négy folytatás kevésbé volt sikeres, csak a legfanatikusabb játékosokat kötötte le, a nagy visszatérést minden bizonnyal a most megjelent kilencedik rész hozza majd meg a játéknak. A Warner filmstúdió videojátékos leányvállalata által kiadott program már fejlett online szolgáltatásokat kínál, a tervek szerint később új karakterek, kivégzések és harci arénák is letölthetőek lesznek hozzá.

 

Anyánál kiverné a biztosítékot

A legújabb, Xbox 360-ra és Playstation 3-ra megjelent, szimplán Mortal Kombat címet viselő kilencedik részben viszont nem takarékoskodtak az erőszakkal, ebben minden korábbinál véresebb és brutálisabb kivégzésekkel találkozhat a játékos. A program az összes besorolási rendszerben 18 pluszos karikát kapott, azaz elvileg csak felnőttek játszhatnak vele. Ez nem is csoda: ez a játék sosem emberbarát mivoltáról volt ismert, de a legújabb rész még a korábbiakhoz képest is sokkal brutálisabb. Mivel a grafika sokkal élethűbbé vált, a kivégzések is nagyságrendekkel gusztustalanabbak lettek: láthatunk széttépett, csonkolt vagy épp felnyársalt embereket is, és csak úgy repkednek a kitépett belső szervek. A félig hüllő nindzsa, Reptile pedig úgy végez a vesztessel, hogy savat hány az arcába, egyes pályákon pedig a metró vagy egy úton haladó taxi elé lehet lökni az ellent. Nem kérdés, ez az a játék, ami a legliberálisabb anyukánál is kiverné a biztosítékot - de nem is gyerekeknek szánják.

Extra brutalitás röntgenszemüveggel

Már nem csak a vér ömlik az ütések és rugások hatására, de sérülnek is a harcosok, egy-egy menet végére tele vannak sebekkel. A hagyományos ütések és rugások mellett ezúttal is komoly szerepet kapnak a gombok megfelelő sorrendjének lenyomásával bevihető speciális támadások, illetve az ezek ötvözésével kivitelezhető kombók is, amelyek extra életerőt vesznek le az ellenféltől.

Ha sokat extrázunk, a képernyő alján feltöltődik egy csík, amely lehetővé teszi extra támadások végrehajtását is: egy jól időzített támadás esetén a játék lassított módba vált, és röntgenkép-nézetben mutatja a találatot, megmutatva, hogyan törnek el a csontok, és mely belső szervek sérülnek, amelyek amúgy egy másodperccel később automatikusan beforrnak.

Gyakorlás nélkül szinte irányíthatatlan

Ahogy a korábbi részek esetében, ezúttal is hosszas gyakorlást igényel a játék irányításának elsajátítása, a speciális kombinációk használata nélkül ugyanis nem igazán lehet előrejutni, az egymás elleni küzdelemben pedig nélkülözhetetlen ezek ismerete. Tesztelőink átlagéletkora harminc év körüli volt, mindenkinek a kedvence volt az első néhány Mortal Kombat, mégis nehezen boldogultak, még a játék első részeivel kerületi és városi bajnokságokat megnyerő kollégának is napokig kellett gyakorolnia vele.

A mozdulatok, kivégzések begyakorlását külön gyakorlópályán lehet elvégezni, emellett kissé bugyuta, de összességében élvezetes, természetesen egyre nehezebb küzdelmekkel teleszórt sztorimódja is van a legújabb Mortalnak, és persze online is lehet emberek által irányított ellenfeleket keresni benne. Nekünk, rutintalan játékosoknak ez persze pont nem vált be, folyamatosan péppé vertek minket a külföldi mortalozók.



Mi már kinőttük

A legújabb Mortal Kombat remekül visszaadja első részeinek hangulatát: bár grafikája háromdimenziós, a figurák csak egy sík mentén tudnak mozogni, ami egyáltalán nem baj, mivel így jóval pergőbb a játék, a grafika pedig ennek ellenére is szemet gyönyörködtető. Hasonló megoldással operáltak a fejlesztők az egykori nagy rivális, a Street Fighter két éve megjelent negyedik részében is, de az új Mortal Kombatet izgalmasabbnak találtuk annál már csak sztorimódja miatt is.  A Mortal egyik epizódja sem volt gyerekeknek szánt játék, de míg a korábbi részekben az erőszak inkább parodisztikus jellegű volt, az új, élethű grafikájú játékban már kifejezetten horrorisztikus jelleget ölt.

Ugyanazt az ellenérvet lehet csak felhozni a játékkal szembek, mint két éve riválisának megjelenésekor: a kultikus státuszt elért elődök megjelenése óta eltelt másfél évtized alatt korábbi rajongóinak zöme már kinőtte ezt a stílust.

Az új Mortal Kombat Xbox 360 és Playstation 3 konzolokra jelent meg, a 18 éven felülieknek szánt játékot nagyjából 12 ezer forintért lehet megvenni.

0 Tovább

Oszama 2011: FPS-ben vadászhatunk a terroristavezérre

Híradós klip rövidségű játékot készítettek a Kuma Games programozói Oszama Bin Laden haláláról. A játékosnak négy perce van megölni a terroristavezért, megszerezni a dokumentumait és elpuszítatni a lezuhant helikoptert. Munkája nem csak lopakodásból, és egy jól célzott sorozat eleresztéséből áll, az Oszama őreit játszó, Kalasnyikovval felszerelt játékosok a lebukott kommandó tagjaira vadásznak.

Véres csata alakult ki Oszama rejtekhelye előtt

A kék csapat a füstölgő helikopter roncsait rejtő mezőről indul, a piros csapat pedig a bin Laden abbottabadi házának szobáit foglalja el. A támadóknak egy-két mezőn és három emeleten kell átküzdeniük magukat, miközben a sötétből az Al Kaida harcosokat alakító játékosok tüzelnek rájuk. A pályán Oszama kivételével nincsenek a gép által irányított egységek: minden harcost ember irányít. Az oszamás pálya éppen ezért nem a terroristavezér gépi pontossággal végrehajtott likvidálásáról szól, hanem az addig vezető harcról. Az Oszama bin Ladent szerepeltető korábbi játékokkal szemben a Kuma Warban nincsenek leosztva a lapok, a terroristáknak van esélyük nyerni, ha összehangoltan védekeznek, visszaverhetik a kommandósok rohamát.

A lezuhant helikopter megsemmisítése az utolsó feladat

A szerepek ilyen bátor kiosztása nem jellemző a játékiparra. Több alkalommal volt abból probléma, hogy a játékosok az ellenfélnek, a háborúk veszteseinek, a nyugat által megállított agresszoroknak a bőrébe is belebújhattak. A Kuma Warsnak mégsincs félnivalója: a sorozatnak az abbottabadi rajtaütés a százhetedik epizódja, stabil rajongótáborral rendelkezik, akiket felháboríthat, azok már felháborodhattak rajta. A játékosok az iraki konfliktus elején szállhattak be a háborúba heti egy pálya teljesítésével. Az első részben egküzdhettek Szaddam Husszein fiaival, kásőbb részt vehettek a Fallúdzsa környéki küzdelmekben, drogbárók embereire vadászhattak Közép-Amerikában, mielőtt eljutottak volna Pakisztánba.

A Kuma War: Osama 2011 epizódját bárki ingyenesen letöltheti a Kuma Games oldaláról. A játék a Valve Source motorjára épül, grafikája nem túl igényes, így egy erősebb irodai gépen is játszható.

0 Tovább

Portal 2: Újabb csavarás a féregjáraton

A Valve kultjátékának második része nehezebb nem lett, mint az első rész, de változatosabb feladványokat kínál, és legalább annyira szórakoztató - csak kicsit máshogy.

A Portal az egyik legszórakoztatóbb játék, amely valaha is megjelent, amely nagyon eredeti módon újította meg a kétezres évek egyik kedvenc videojáték-műfaját, az FPS-t (First Person Shooter, vagyis belső nézetes lövöldözős). Így aztán érthető, hogy a második rész megjelenését is jelentős várakozás előzte meg a játék kedvelői részéről.

A Portal különlegessége, hogy bár a megszokott FPS-környezetben játszódik, de mégsem gonosz űrlényekre, náci zombikra, vagy terroristákra kell benne lövöldözni. A játékos egyetlen "fegyvere" egy portálpuska: az eszközzel átjárókat lövöldözhetünk magunknak a falba, egyszerre maximum kettőt, amelyeken keresztül lerövidíthetjük az utat a pálya két pontja között. Az A és B kaput színek különböztetik meg egymástól: az egyik kék, a másik narancssárga, az egyiket az egér jobb, a másikat az egér bal gombjával lőhetjük ki.

0 Tovább

Jövőre érkezik a Wii utódja


A Nintendo pénzügyi befektetőinek tájékoztató oldalán hivatalosan is bejelentette, hogy jövőre valóban új változatot dob piacra a tévéhez kapcsolható Wii konzolból. Ez a hír ugyan néhány hete pletykaszinten már bejárta az informatikai sajtót, de a japán gyártó hétfőn hivatalosan is megerősítette azt. A Nintendo hivatalos közleménye szerint az egyelőre ismeretlen nevű új konzol működő prototípusát a június elején megrendezésre kerülő E3 Expo videojátékos kiállításon fogják bemutatni elsőként Los Angelesben.


A tervek szerint a Wii utódja 2012-ben kerül majd a boltokba - számolt be a Joystick.com videojátékos magazin. A vállalat a 2006-ban bemutatott Wii konzolból eddig mintegy 86 millió darabot értékesített.  Ez a gép használt elsőként mozgásérzékelős vezérlőt, ami ugyan egyedi játékélményt biztosított, pedig maga a konzol grafikai képességei meglehetősen szerények. Mostanra a két riválishoz, a Sony PlayStation 3-hoz és a Microsoft Xbox 360-hoz is elérhetőek hasonló irányítók, az ezekre kiadott játékok grafikája pedig sokkal szebb, ezért kell a Nintendónak új modellel előrukkolnia.

0 Tovább

Autós gengszterből trance-karmesterré változtat a Kinect

Fél éve jelent meg a mozgásérzékelős játékvezérlők új generációja, a Microsoft Kinect és a Sony Move. Mindkét cég az általuk korábban lefitymált Wii megoldását vette alapul, de saját képükre formálták az ötletet. A Kinect különlegessége, hogy a játékos mindenféle kontroller nélkül, pusztán a mozdulataival tudja irányítani a képernyőn megjelenő figurát. A Move által nyújtott élmény közelebb van a Nintendo Wiimote-hoz, ám a PlayStation 3 célközönségének számító hardcore játékosokat megcélzó, nagy költségvetésű játékoknál is használható az egyébként nagyon pontos célzásra képes eszköz.

Annak ellenére, hogy az első pár hónapban megjelent játékok szinte semmilyen újdonságot nem hordoztak, a két vezérlő hatalmas sikert aratott. A Kinect már tízmillió eladott példány felett jár, és ezzel a leggyorsabban fogyó szórakoztató elektronikai készülék címét is elhódította, a Move alig valamivel lemaradva, nyolcmillió eladott példányra lehet büszke. Az új eszközök sikeresek, a nagy kérdés, hogy a bevált sablonok mellett mikor érkezik olyan újító, innovatív játék, amely valóban új színt hoz a mozgásalapú játékok, és általánosságban a videojátékok palettájára.

Túllépni az alapokon

A Sony az EyeToy nevű kamerájával, a Nintendo pedig a Wii-re kiadott programokkal sikeresen lefektette az alapokat, évek óta ugyanarra a néhány receptre épülnek a játékosokat mozgásra serkentő címek. A jelenlegi toplistákon ugyanúgy sport-, fitnesz- és táncos játékok szerepelnek, mint tavaly vagy az azt megelőző évben. Az [origo] tudósítója Londonban, a Child of Eden című játék bemutatóján próbálta feltérképezni, milyen irányba indulnak a fejlesztők és kiadók, illetve, hogy várható-e komolyabb témát feldolgozó játékok megjelenése a Kinect vezérlőhöz.

Nehéz elmagyarázni a Rez ritmuslövölde lényegét, de könnyű ráérezni

A válasz megtalálásában az újkori polihisztornak számító Mizugucsi Tecuja próbált segíteni, aki korábban a legkülönfélébb játékstílusokban próbálta ki magát játéktervezőként, zeneszerzőként és szövegíróként. Miután elkészítette a Sega Rally-sorozat első két epizódját, Mizugucsi kísérletezgetésbe kezdett, mert nem szeretett volna a trendeket követő tucatjátékokat gyártani. Ahelyett, hogy újabb autóversenyzős játékot, vagy lövöldét tervezett volna, megalkotta a pszichedelikus, ritmusra lövöldözős Rez-t és a zenés Tetrisre emlékeztető, Japánban zajos sikert elérő Lumines című játékot.

Egy japán polihisztor pszichedelikus világa

A Rez egyfajta pszichedelikus, absztrakt lövöldeként is felfogható, a fő feladat gyakorlatilag a képernyőn megjelenő, legkülönfélébb ellenfelek megsemmisítése, de az élmény a látványhoz szorosan kapcsolódó zene miatt teljesen újszerű. A játék könnyedén beszippantja a fogékonyabb játékosokat, akik igyekeznek a ritmushoz legjobban passzoló sorozatokat lőni.

Képernyőfotó a játékból vagy pszichedelikus háttékép?

Mizugucsi a Rez alapötletéhez nyúlt vissza a Kinect megjelenése után. A júniusban bemutatkozó Child of Eden a Rez tökéletesített változata, melyben még fontosabb szerep jut a zenének, és az újszerű interakcióknak. Kezdetben azt is nehéz volt megállapítani, pontosan mi is a játékos feladata, de Mizugucsi rövid bemutatója az E3 szakkiállításon tisztázta ezt a kérdést.

Trance-karmesternek érezheti magát a játékos

A történet szerint az Eden nevű mesterséges világ lakójául szánt mesterséges intelligencia, Lumi veszélybe kerül, különböző vírusok támadták meg. A játékos ezeket a kártevőket hatástalaníthatja a virtuális térben repkedve, kezéből tüzelve. Az egyik kézzel egyszerre több ellenfelet lehet kijelölni és szétlőni, a másik kézzel pedig a játékos ellen támadást intéző bíbor színű lényeket lehet gyorsan hatástalanítani. Ha a játékos mindkét kezét egyszerre emeli a magasba, az egyfajta bomba aktiválásának felel meg, ekkor a képernyőn található összes kártevő egyszerre robban fel.

Formabontó a pályák kinézete a Child of Eden-ben

Az első pillanatban tanácstalan kalimpálásokkal próbálkozó játékos gyorsan ráhangolódik a zenére, és átlényegül egy trance-szimfónia karmesterévé. A Child of Eden-t nem csak játszani jó, azt is szórakoztató nézni, ahogy mások leintegetik az égről a vírusokat. Hogy igazán teljessé váljon az élmény, a játékos beletömheti a hagyományos, rezgőfunkciós vezérlőket a zsebeibe - akár mind a négyet -, amelyek együtt vibrálnak a zenével. Mizugucsi elárulja, a fő célkitűzése az volt, hogy a játékosok jól érezzék magukat játék közben, hogy euforikus élményben részesüljenek.

Tétova lépések az ismeretlenbe

A japán játékfejlesztő szerint az euforikus játékélmény kiváltása lehet az általa kedvelt és gyakorta alkalmazott új technológiák felhasználási módja. Nyitva az út a hagyományos műfajok, több évtizedes történetre visszatekintő játékfajták - például az első vagy harmadik személyű akció - adaptálása előtt, de ez az irány a kézzel is megfogható vezérlő miatt valószínűleg zsákutcába vezet. Az elmúlt években a Wii-re kiadott,  gyakorlott játékosokat célzó címek - mint például a Madworld - bukásai is ezt igazolják. Érdemes megpróbálni az adott technológia adottságait kihasználó, teljesen új élményt nyújtó játékokat kitalálni, ahogy ezt Mizugucsi teszi.

Egy kislánynak tűnő mesterséges intelligenciát védünk

Az utolsó lehetőséget az irányítási metódusok ötvözése a hagyományos stílusokkal és játékmenetekkel jelenti. A legjobb autószimulátorok között számon tartott Forza Motorsport 4-ben a komoly, a játékost érő erőhatásokat átadó kormánnyal és pedálokkal játszható mód mellett lesz légkormányos játékmód is. Az előbbi a profi játékosokat, a levegőben tekergetett kézzel, odaképzelt gázpedállal irányított mód pedig az amatőröket célozza.

Integetve lehet irányítani a Forza 4-et is

A Child of Eden is így lavíroz az alkalmi és a profi játékok  között húzódó határvonalon. Lövöldözős program, de mégis teljesen más élményt kínál, mint a hagyományos akciójátékok. Nem véletlen egyébként, hogy a megszokottól eltérő, kísérletező címeket kiadó francia Ubisoft jelenteti meg Mizugucsi új alkotását. Az Ubisoft a pénzt fialó Splinter Cell, a Prince of Persia és az Assassin’s Creed sorozatok mellett rekordszámban készíti az alkalmi játékosokat célzó Wii, és 3DS címeket, ezáltal pont azon a határvonalon mozognak, mint a Child of Eden.

0 Tovább

"Atari 2600. Könyörtelen."

A Geekturisztban ajánlott retrókonzol és kvarcjáték kiállításra kilátogatott István Kovács, a berlini magyar tévé riportere is. A tévés újságíró tisztázta, hogy meddig az Amiga, hogy könyörületesek-e a játékosokkal a több mint harminc éves játékok, és hogyan lehet vigyázni a régi rádiók gombjaira.

0 Tovább

Áprilisi bolondozás a játékiparban

Idén a fejlesztők, valamint a hardver, és egyéb kiegészítők gyártói a szokásosnál is jobban kivették részüket az áprilisi bolondozásból, a csapatok kreativitásától, egyéni stílusától függően egészen ütős videókkal, és ötletekkel álltak elő április elsején.

A különféle kiegészítőket gyártó Nyko például különleges 3D szemüveget reklámozott, melyet a 3DS konzolhoz készítettek, ami alapvetően mindenféle szemüveg nélkül is 3D élményt nyújt a felhasználóinak. A speciális okuláré különlegessége, hogy nincsen benne lencse, és a kialakításának hála szinte biztosan megmarad a helye is a felhasználók orrnyergén.

A Bioware az elvileg idén megjelenő új The Old Republic című Star Wars MMO kapcsán adott ki néhány új videót, melyeken a sokak által hiányolt wookie verzió nézhető, illetve hallgatható meg. A játékosok ugyanis a számos honosított változatot látva szinte egy emberként követelték, hogy elkészüljön a Chewie nyelvére lefordított verzió is, a videók alapján most már végre azt is megtudhatjuk, milyen, ha egy wookie flörtölni kezd. Ráadásként a fejlesztők ebben a változatban az átalakított grafikus felülettel is a szőrmókok kedvében szeretnének járni.
A Blizzard szokás szerint nagyon termékeny volt, több anyaggal, ötlettel is jelentkeztek. A legviccesebb videón kétségkívül a StarCraft II Kinectre optimalizált változata látható, amelyből kiderül, hogy a híresen profi koreai játékosok is legyőzhetőek, persze ehhez két nyugati gamer igazi összefogására van szükség. Emellett azt is megmutatták, milyenek lesznek a World of Warcraft új, teljesen sötétben játszódó dungeon-jei , illetve azt, hogy milyen borzalmakra lesz képes a Diablo III-hoz kiadott iPhone app.

A The Witcher-sorozatot fejlesztő CD Projekt egy vadiúj szerepjátékot jelentett be, a THE BARD: Saviors of Queens egyik különlegessége, hogy a könnyű fokozat annyira egyszerű lesz, hogy azt kiválasztva a program konkrétan végigjátssza saját magát. A mandolin harcrendszer mindenképpen nagyon ígéretesen hangzik, és a fejlesztők külön kiemelik, hogy a hosszú évek munkája valóban gyümölcsöző lesz, a teljes végigjátszáshoz legalább két órára lesz szükség.

Semmiképpen sem szabad megfeledkezni az év egyik leginkább várt játékáról, mely a jól ismert sci-fi lövölde, a Halo nyomdokaiba lép. A Bungie távozása után a 343 Indutries vette át a sorozat fejlesztését, az első általuk készített epizód a várakozásoknak megfelelően teljesen új irányt követ, és persze a Microsoft támogatásának hála a Kinect mozgásérzékelős vezérlő is fontos szerephez jut.

0 Tovább

Geekturiszt: konzolmennyország a Csokiban

Kötelező program játszani menni a Csokonai művházba!

0 Tovább

Geekturiszt: konzolmennyország a Csokiban

Ha lenne geekigazolvány, az éves kvarcjáték és retrókonzol kiállítás meglátogatásához kötnénk a kiállítását. Aki elment a Csokonai művházba - a magyar számítógépes kultúra egyik bölcsőjébe - az egész évben büszkén lengethetné a plasztikkártyát, a többieknek viszont várnia kellene egy évet. A követelmény még csak nem is szigorú, ennyire jó játékos rendezvény nem szokott év közben lenni. Bűn kihagyni.

Természetesen lesz Commodore és Spectrum is

A teljes dicső nevén III. Retro video- és kvarcjáték kiállítás nevű rendezvényen az összes olyan gépet meg lehet nézni, amire a nyolcvanas-kilencvenes évben vágyni lehetett, és amikről még lehetett álmodni. Ezek mellett Szakács "Sakman" Gábor és barátai gyűjteményéből pedig olyan vasak is előkerülnek, amiknek a létezéséről akkor nem is tudtunk: Dreamcast fejlesztői gép, Coleco őskonzolok, Nintendo kvarcjátékok, és persze a szent grál, az első konzolok egyike az Odyssey. És úgy mellkesen egy sor 8bites számítógép, egy kisebb teremnyi kvarcjáték.

Nem volt ám minden kvarcjáték zsebrevágható, ezt két kézzel kell fogni

A bámészkodás mellett persze ki is lehet próbálni a gépek nagy részét. Egy éve Mortal Kombatban vertek meg, aztán Aladdinban bizonyítottam be, hogy a régi reflexek még csak megvannak valahol. Idén játéktermi gépekkel és fliperekkel bővül a rendezvény. A kiállítás Facebook eseményének faláról azt is lehet tudni, hogy a gépek free playre lesznek állítva: azaz nem kell beléjük szórni a százasokat, ingyen adják a golyót.

A Csokonai Művelődési Központ az Eötvös utca 64-66 alatt található a Rákospalotán. A felnőtt belépő 500, a gyerek 300 forintba, a családi jegy pedig 1300 forint. A kiállítás április másodikán és harmadikán reggel tíztől este hatig van nyitva.

(fotó: Pályi Zsófia, [origo])

0 Tovább

Fegyverszemle az irodában

Az irodai munka nem csak móka és kacagás, komoly csatáknak lehetnek tanúi az olykor fedezékül is szolgáló asztalok, forgószékek és munkaállomások. A Wired videójában a harcosok bemutatják, hogy milyen pingponglabdalövő, szivacsos tölténnyel működő géppisztollyal, gumis íjjal esnek egymásnak, amikor éppen nagyon unatkoznak.

A videóhoz cikk is tartozik, ám a fegyverek előnyeit a rövid bemutatóból is meg lehet tudni. Az ökölszabály úgyis az, hogy minél nagyobb és sárgább, annál jobb.

A fegyvereknek csak egy része érhető el itthon játékboltokban, viszont az internetről mindegyik eszköz - és még ezernyi hasonló marhaság - rendelhető meg. Az igazán menők például egészen biztos, hogy színes buborékokat szóró rakétával támadnak.

0 Tovább

Bagóért elvihető Xbox 360-játékok

Tavaly november óta érhető el hivatalosan az Xbox Live internetes játékszolgáltatás és piactér a Microsoft konzoljáról, azóta magyar bankkártyával is lehet rajta teljes játékokat vásárolni. A Games on Demand menüpontban olyan programok találhatóak, amelyeket korábban lemezen is megjelentek, de letöltős változatban is árulják őket. Ha valaki nem a merevlemezes változatot vette meg a konzolból, az pendrive-ot is használhat a játékok, adatok tárolására, ezt azonban a konzolon kell megformázni, és a játékgép legfeljebb 16 gigabájtos tárhelyet enged használni az adattároló eredeti kapacitásától függetlenül. A korábban már megvett játékokat utólag korlátlan alkalommal le lehet tölteni az Xbox Live-ról, bár például joglejárat évekkel később problémát okozhatnak.

A magyar Live-on jelenleg 63 fizetős játék érhető el, ezek közül választotam ki a legjobb vásárnak bizonyuló programokat.

Gears of War 2 - 5990 forint

A Microsoft népszerű hentelős akciójátékának második része sokkal jobban sikerült az elsőnél: nem csak szebb, de a nem kemény maghoz tartozó játékosokat célzó ügyességi fokozattal is ellátták. Igazi szörnydarabolós, véres jelenetekkel megtűzdelt játék, gyereknek nem való, az adrenalinra vágyó felnőttek viszont imádni fogják!

Barman: Arkham Asylum - 5990 forint

A világ első igazán jól sikerült szuperhősös videojátékban Batman bőrébe bújhatunk, aki bár csúcstechnikát használ, nem rendelkezik természetfeletti erőkkel, így ahhoz, hogy élve kijuthasson a gothami elmegyógyintézetből, nem csak ütnie és vágnia kell, hanem gondolkodnia is.

Burnout Paradise - 2990 forint

Csupán három darab ezrest kell fizetni ezért a méltatlanul mellőzött autós akciójátékért: a Burnout Paradise egy nyílt városban játszódik ahol a GTA-val szemben nincsenek járókelők, vannak viszont ugratók, titkos alagutak, és az útról lelökhető, sőt, kötelezően likvidálandó ellenfelek.  Itt nem a szimuláció a lényeg, unatkozni viszont egy percig sem lehet a nagyvárosi és falusi környezetben száguldva a több tucat választható autó valamelyikén.


Ghostbusters - 2990 forint

Visszatértek a szellemirtók, hiába tiltották a bírók! Bár eredetileg a játékot a két amerikai sikerfilm egyfajta interaktív folytatásának ígérték, végül jóval szerényebb lett az eredmény. Az egyjátékos módban játszható program azonban a szellemirtók mellett számos, a filmből ismert karaktert, például a közkönyvtár szellemét vagy a Stay Puft habcsókembert is felvonultatja, a szellemirtás pedig pontosan ugyanúgy történik benne, ahogy a filmvászonról ismerjük.

Call of Duty 4: Modern Warfare - 5990 forint

Az ismert háborús fps-játék első olyan darabja, amely nem a világháborúban játszódik, a négy évvel ezelőtt kiadott Modern Warfare képzelt eseményei konkrétan idén történnek a kronológia szerint. Az akcióban és lövöldözésben igen gazdag játékban terroristák ellen küzdhetünk, grafikája pedig manapság sem számít rossznak.

Assassin's Creed II - 5990 forint

A Ubisoft kardozós, épületeken ugrálós és tolvajlós akciójátéka nagyon nagy sikert aratott a játékosok és a szaksajtó körében is. A programban a GTA-hoz hasonló nyílt világban lehet mászkálni régiesnek tűnő olasz falvakban. Bár a történet maga egyébként a huszonegyedik században játszódik, a meggyilkolt családtagjaiért játékos múltbeli kalandokat élhet át benne. Véres jelenetei miatt ez a program sem kisgyerekeknek való. A játék első része is elérhető a Live-on, azért csak 2990 forintot kérnek.

Mass Effect - 2990 forint

A Mass Effect egy olyan szerepjáték, amelyet a dobókockás, mesélős játékokat élvező nerdökön kívül az átlagemberek számára is tökéletesen élvezhető, a karakter fejlesztését ugyanis nem bonyolították túl, és lövöldözős akcióban is sokszor kell közreműködni. Ezt a játékot az különbözteti meg a hagyományos lövöldözős játékoktól, hogy a döntések az egész történet alakulására hatással vannak. Ha kiszúrtunk valakivel, biztosan nem fog később segíteni, ha pedig likvidálunk egy kulcsfigurát, később lehet, hogy a barátja ránk küldi bérgyilkosait. A karaktert szándékosan lehet a sötét oldal urává, vagy az erkölcs tántoríthatatlan őrévé fejleszteni, a döntés a játékos kezében van.


Borderlands - 2990 forint

Az egyik legjobb olyan játék, amelyben nem csak a haverok ellen, hanem velük kooperálva is végrehajthatunk missziókat, ennyi pénzért ajándék, gyakorlatilag egy normál program árából négy ember szórakozását lehet megfinanszírozni (persze a netes játékhoz Live Gold előfizetés is szükségeltetik). A lövöldözős program kissé rajzfilmszerű grafikával bír, és a karakterek képességeit a harcok során fejleszteni is lehet.

0 Tovább

Akcióajánló: cowboynak áll a világ hétvégén

Ellőtték a puskaporukat múlt héten a játékboltok, a mostani hétvégére sokkal kevésbé ütős akciókat sikerült csak összegyűjteni.

A Steamen a Lead and Goldot, a tavalyi év egyik cowboyos hentelős reménységét lehet ingyenesen játszani a hétvége során. A játékot jól le is árazták, hogy akinek egy kicsit is tetszik, az 2,25 euróért meg is vehesse. A Lead and Goldnak nem is árt a reklám, a kevés játékos a halála lehet egy online meccsekre építő címnek. Akkor lehet érmes beszerezni, ha sikerül rábeszélni legalább három-négy ismerősünket, hogy ők is áldozzák szoftverre egy romkocsmás sör árát, mert egyedül cowboykodni nem túl izgalmas. A játék grafikájára egyébként nem lehet panasz, az első pár képkocka után bárki Old Shatterhandnek érzi magát tőle.



Folytatta születésnapi leárazását a GamersGate, 167 darab leárazott játékból válogathatunk. Az aranyos, de sikertelen birkaterelgetős ufós logikai játékot, a Flockot, az Age of Booty kalózos társasjátékot öt euróért, a tavalyi év másik western témájú játékát, a Call of Juarez II-t pedig tíz euróért lehet beszerezni. A teljes lista itt  található.



A Direct2Drive az autósjátékok árát nyeste meg, a szimulátoroktól a fizikára fittyet hányó látványos vezetős-rombolós címekig minden huszonöt százalékos áron kapható. A kínálatból nagy kedvencemet, a Dirt 2-t emelném ki, amit most öt dollárért szerezhető be. A játék egyszerre kínál szórakoztató, viszonylag egyszerűen megnyerhető versenyeket, és teljesíti a minél több csillogó autó beszerzéséről szóló gyerekkori álmokat.

0 Tovább

Kipróbáltuk az androidos Playstation-mobilt

Androidos okostelefonba oltott Playstation  - leginkább így lehetne jellemezni a Sony Ercisson játékvezérlő gombokkal ellátott telefonját, az Xperia Playt. A készülék nagyon szép és könnyen kezelhető, de leginkább a hardcore gémerek érdeklődésére számíthat.

A Sony Ercisson egyelőre csak mutatóba hozott néhány példányt a Play videojátékos mobilból Budapestre, a készüléket ugyanis addig nem forgalmazzák Magyarországon, amíg el nem indul idehaza is a fizetős Android Market. A telefont így egyelőre csak különlegességként vehettem kézbe a bemutatón, de ez több szempontból is meglepő élmény volt.

Sony Ericsson Xperia Play

A gyári termékfotók alapján ugyanis valamiért egy kicsit vaskos, esetlen mobil benyomását keltette, talán azért, mert a mai okostelefonok formavilága mellett nagyon idegennek hatottak a Playstation konzolokról ismert vezérlőgombok, amelyekről nekem leginkább a kicsit bumfordi kontroller jut eszembe. A készülék viszont nagyon kecses, ugyanazt az áramvonalas formavilágot képviseli, mint a legújabb Xperia-telefonok. Ezek után leginkább az volt a kérdés, hogy a gombok nem túl finomak-e, vagyis lenyomásra, érzetre mennyire adnak pontos visszajelzést – a kontroller bumfordisága ugyanis a nappaliban ezt a célt szolgálja. A játékvezérlőt az ember jól meg kell, hogy tudja markolni, és úgy kell viselkednie, hogy bírja a nyomkodást, ne csússzanak le róla az ujjak, és meg lehessen feledkezni róla, miközben a játékba belemerülünk.

A Sony Ericsson tervezői, úgy gondolom, jól eltalálták az arányokat a Playstation-mobilon. A lapos, ezüstszínű műanyag burkolatból csak a vezérlőgombok állnak ki, amelyekre ugyanolyan gyorsan rátalálnak és ráállnak az ember ujjai, mint a hagyományos kontrolleren, vagy a PSP-n. A kisebb vezérlőgombok, a menügomb, a startgomb és a select billentyű teljesen egy síkban van a kezelőfelület lapjával. Bár a telefon egészében finom, légies szerkezetnek tűnik, a domborított alsó lapjának köszönhetően stabilan kézre áll, és a billentyűk is elég masszívak. Semmi nyüszögés, semmi recsegés nincs, miközben játszunk vele.

Sony Ericsson Xperia Play

A gombok között két, hüvelykujjra méretezett érintőfelület van, amelyek némelyik szoftvernél – például a focis játékban – praktikusabbak, mint az iránybillentyűk. Ezek kicsit be vannak mélyítve, hogy az ember ujja ne tudjon lecsúszni róluk, és két kis pöcök segíti a középpontjuk kitapintását. A kezelőfelület olyan jó, hogy a próba során én teljesen bele tudtam mélyedni a játékok nyomkodásába – bár az első próbálkozások főleg a kezelés kiismerésével teltek.

A mobilon a játékok a többi alkalmazás közé kerülnek a hagyományos alkalmazásmenüben, de amikor kinyitjuk, vagyis szétcsúsztatjuk a készüléket, egy külön játékválasztó menü tűnik fel. A bemutatón a Fifa 2010-et, egy Bruce Lee-s verekedős játékot és egy űrhajós lövöldözőst próbáltam ki. Ennek során rögtön szembesülnöm kellett vele, hogy a hagyományos konzoljátékokhoz hasonlóan felépülő szoftverek kicsit több gyakorlást igényelnek, mint az általában szándékosan egyszerű érintős sikerjátékok, főleg azért, mert a Playstation-gombok játékról játékra rendszerint kicsit más funkciót töltenek be. Ennek megfelelően az Xperia mobilon pont olyan élmény játszani, mint egy PSP-n. A telefon 4 hüvelykes képátlójú kijelzője sem sokkal kisebb, mint a hordozható játékgépé.

A különbség csak annyi, hogy itt néha hozzányúlhatunk az érintőképernyőhöz is, mivel sokszor választhatunk, hogy a menüben lépkedve, vagy közvetlen érintéssel szeretnénk kiválasztani valamilyen funkciót. A kipróbált szoftverek villámgyorsan töltődtek be és futottak a készüléken, vagyis erre nem lehet panasz, a kijelző képe pedig nagyon szép és éles. A gondtalan működést valószínűleg elősegíti majd, hogy a Sony Ericsson exkluzív megrendeléseket adott a szoftverfejlesztőknek a telefonra való fejlesztésre, így lesznek olyan játékok, amelyek elsőként, vagy kizárólag az Xperia Play-re jelennek meg.

Sony Ericsson Xperia Play

A Play mellett megjelenő többi Xperia-modell kapott HDMI-csatlakozót is, de a játékos telefont ilyennel nem látták el: csak a mikro-USB-s töltőaljzat és egy jackcsatlakozó van rajta alul a fülhallgatóhoz. A Sony Ericsson új androidos kezelőfelülete is gyors, és újdonság, hogy a kezelőgombok némileg megváltoztak. A korábbi, egyedi szögletes ikonok helyett a Play-en a hagyományos androidos ikonok találhatók. A készülék ugyan nagyon jól sikerült, de a dolognak megvan az a buktatója, hogy egy elavult koncepciót próbál újra életre kelteni. Miközben napjainkban az okostelefonból lett játékplatform, addig a Playstation-mobil egy játékkonzol-okostelefon hibrid. Ezzel pedig eleve csak a vásárlóközönség kisebbik részére céloz, hiszen kimondottan a játék kedvéért kevesen vesznek mobilt, és bár a Play árát még nem lehet tudni, csak annyit, hogy a prémium árszegmensben lesz majd. A külföldi portálokon megjelent információk szerint Európában 500 euróba kerül majd, ami jelenlegi árfolyamon 134 ezer forint, áfa nélkül.

Ehhez jön még persze az ár, amit az exkluzív játékokért ki kell fizetni, bár a gyártó ígérete szerint a készülékeket szoftverekkel feltöltve dobják majd piacra. Mindezek ellenére meg lennék lepve, ha nagy siker lenne belőle. Bár az adottságai megvannak hozzá, de amit nyújt, az már nem elég extra, az Android-platform pedig játékra konzolos kezelőgombok nélkül is elég jó.

0 Tovább

Elvetted a fegyverem? Van mááásik!

Retró, egyszerű mint a kő és mégis dühítő - így lehetne összefoglalni a Super Crate Box különlegességét. A szoftver úgy mesterkéletlen, ahogy a régi játéktermi videojátékok azok voltak. A játékos csak a toplistát hódíthatja meg - most ehhez 253 pont kell - esélye sincsen megnyerni a játékot. Kérlelhetetlenül elbukik, megeszi valamelyik szörny vagy beleszalad a saját lövedékébe. Pozitív végkifejletre esély sincs.

A játékmenet se bonyolult: a pálya tetején található lyukból potyognak a szörnyek, és sétálnak a pálya alján található rés felé. Ha hozzáérnek a karakterünkhöz, meghaltunk. A célunk nem a szörnyek kiirtása, hanem a pályán megjelenő ládák összeszedése, a zöld ufók csak nehezítésül vannak ott. Minden láda egy fegyvert rejt, ha felvesszük, az előző stukkerünknek búcsút mondunk. Időnként újabb fegyvereket, figurákat és játékmódokat szerzünk meg, ám ezekhez eszméletlenül sok ládát kell összegyűjteni.

A Super Crate Box nem is titkolja, hogy pofátlanul nehéz. Ha nem kellemes chiptune háttérzenéje, hangosan hahotázna rajtunk. Csodálatos játék, ki kell próbálni.

0 Tovább

Roncs PC-n is futnak a csúcsjátékok

Amerikában pár hónapja vált hivatalosan elérhetővé a piacon elsőként megjelenő OnLive szolgáltatása, melynek köszönhetően régi, gyenge hardverrel szerelt számítógépeken is futtathatóvá válnak akár a legújabb, brutális gépigényű játékok. A programok ebben az esetben központi szervereken futnak, az OnLive az adatközpontokban futó játékok képét közvetíti a felhasználók számítógépére. A Gaikai hasonló szolgáltatást nyújt majd, azzal a különbséggel, hogy a technológiát bárki licenszelheti. A nagyobb játékkiadók például közvetlenül  terjeszthetik majd játékaikat az új csatornán csatornát kihasználva, de úgy is dönthetnek, hogy csak a demóikat teszik kipróbálhatóvá. A módszer előnye, hogy egy Crysis 2 szintű játékkal is lehet majd játszani a leggyengébb hardveren, mindenféle letöltögetés, telepítés nélkül.



A szolgáltatás igénybevételéhez csupán a Flash vagy Java legfrissebb verziójával megtámogatott böngészőre, illetve szélessávú internetkapcsolatra van szükség. A számítógép típusa, a felhasznált operációs rendszer teljesen mindegy. Sőt, a közeljövőben megjelenő új kliens segítségével már mobiltelefonokon is futtathatjuk majd bármelyik kedvenc játékunkat.

A felhő-alapú technológiák bejelentésekor sokan, köztük a videótömörítési eljárásokban jártas szakemberek is kétkedésüket fejezték ki, és míg a fejlesztők a játékterjesztés jövőjeként aposztrofálták az új technológiákat, a kétkedők szimpla szemfényvesztésről beszéltek. Most azonban már mindenki megbizonyosodhat arról, hogy a technológia valóban működik, a Gaikai a világ minden pontjáról elérhetővé tette a tesztverziókat, így a hazai játékosok is kipróbálhatják, hogyan is működik mindez a valóságban. Minden különösebb regisztráció, várakozás, és egyéb nélkül kipróbálható például az elmúlt időszak jó néhány sikerjátéka, köztük például a Mass Effect 2, a Dead Space 2, a Spore, vagy éppen a The Sims 3, ami közvetlenül a játék hivatalos honlapjáról érhető el. A linkekre kattintva a rendszer ellenőrzi az internetkapcsolatot, ezután egyetlen kattintással indíthatóak a játékok.



A Gaikai, illetve a technológiájukat felhasználó cégek nem létesítettek még adatközpontokat a közvetlen szomszédságunkban, ezért a kép nem mindig tökéletes, és az irányításban és érződik néha a késleltetés. Ettől függetlenül a bemutató bizonyítja, hogy van létjogosultsága a hasonló megoldásoknak.
0 Tovább

Ingyen játszható a magyar X-akták

Baljóslatú sötét üli meg Budapestet, egyedül sétáló nők tűnnek el nyomtalanul, az idejét paranormális magánnyomozóként tengető Kovács Béla pedig nekilát kideríteni, hogy ki lehet a rémtettek mögött. Bélát persze a játékos irányítja, a nyomozást megakasztó rejtvényeket egytől-egyig neki kell megoldania. A magyar és angol nyelven is beszélő böngészőben futó nyomozós kalandjáték kész van néhány hónapja, ám csak most került fel gyártója, az Extropia Games oldalára.

Tucatnyi nyomot kell megtalálnunk a szobában

A játék publikálásának komoly oka van, a cég a Kickstarter közösségi adakozóoldalon - korábban itt írtam róla - keresi következő játékának támogatóit. Az első, A vér útja címet viselő kaland így arra szolgál, hogy felkeltse az emberek kíváncsiságát a történet folytatásra iránt, hogy megkedveltesse a kickstarterezőkkel a Béla által lakott Árnyék Magyarországot. "Kedvező visszajelzésekben nem volt hiány, de nem kínáltak annyit a játékért, amennyit kapni szerettünk volna érte" - mondta Szegedi Péter, az Extropia vezetője, mikor rákérdeztünk a Kikstarteres próbálkozásra.

Beszélgetésekből szerezzük az információk egy részét

Az adakozó oldal jellegzetessége miatt a játék készítői több jutalmat is felajánlottak a költségekbe beszállóknak. Az egy dollárt ígérők neve bekerül a játék végére egy hosszú köszönő képrenyőre, tíz dollárért már bétatesztelővé válhatunk, azaz mindenkinél hamarabb hozzájutunk a játék majdnem kész verziójához. A játék koncepciórajzait, terveit tartalmazó digitális könyv megszerzéséhez ötven dollár, a készítésről szóló DVD-hez pedig egyenesen ötszáz dollárt kell ajánlani. A játékhősi ambíciókkal rendelkező támogatók ezer dollárért beleírathatják magukat a sztoriba. Jó lehetőség ez kezdő szörnyeknek vagy ambíciózus áldozatoknak.

A Kickstarternek buktatója is van, a csapat csak akkor kapja meg a pénzt, ha a támogatók a teljes 15 ezer dolláros összeget felajánlják. Ha egy cent is hiányzik, akkor a projekt bekerül a bukott ötletek közé, és az alkotók egy fillért sem kapnak. Péter nem aggódik a pénz miatt. Ha 25-40 nap után fel tudják mutatni a megigényelt összeg kétharmadát, az már elég, hogy gyorsan befektetők keresésébe kezdjenek a határidő lejárta előtt.

A következő Kovács Béla játékhoz szükséges pénz összegyűjtésére még 43 napja van az Extropia csapatának, és eddig két adomány van, összesen hat dollár értékben, a kalapban. Adakozni itt kell, a játék erre található, aki pedig mindkettőn túl van, az megnézheti Péter előadását a Flash játékfejleszésről, és a Béla-játék születéséről, amit az SFPortal meetupon tartott.

(Disclaimer: szabadidőmben az SF Portal meetup szervezője vagyok.)

0 Tovább

Segíts nekünk: netes szerepjáték felmérés

Tizenöt percet kér csupán a magyar MMORPG, azaz sokszereplős online szerepjáték játékosoktól Fromann Richárd, az Elte Szociológia doktori ikolájának Phd-hallgatója. Eddig körülbelül 2500-an válaszoltak Richárd kérdéseire, de minden további adatsor nagy segítség a munkájához. A kérdőív itt található: MMORPG 2011 kérdőív.

Richárd kutatásának részeredményeiből már most is látszanak érdekes dolgok. Például hogy az MMO-játékosok is a személyes ismerőseiket tartják fontosabbnak. A fontosnak tartom az interneten szerzett kapcsolataim, barátaim kérdésre sokkal több semleges válasz érkezett, kevesebben kattintottak a teljesen igaz opcióra. A játékosoktól száramazó idézetek megmagyarázzák a jelenséget, az MMO-játékosok - a fórumozókhoz, chatelőkhöz, blogközösségekhez - hasonlóan előbb-utóbb megszervezik a saját kávézásukat, sörözésüket, és a virtuális ismerősök valódivá válnak.

A felmérés eredményeiről be fogunk számolni. Míg az eredményekre várunk, ajánljuk Richárd előadását az Űrhódító videojáték konferenciáról (MP3)

0 Tovább

Ingyenjáték és akció a hétvégére

Legalább féltucatnyi sci-fiben találkozhattunk a jövő véres sportjaival: van amelyikben az emberek egymás ellen küzdenek (Dr Gladiátor), máshol a sztársportolók mészárolják le műsorról műsorra az újabb szerencsétleneket (Menekülő ember). A Steam ingyenes hétvégéjén kipróbálható a Monday Night Combatban is egy ilyen sportban vehetünk részt: két csapatnyi specialista harcos és egy-egy csorda robot küzd egymás ellen a hatalmas pénznyereményért. A csata külső nézetben zajlik, a választott szereplőnk - lehet tank, robbantóember, harcos, kém, mesterlövész, szupport - válla felett nézünk el.

A különböző választható karakterek nem sok újdonságot tartogatnak azoknak, akik játszottak a Team Fortress 2-vel, de azért néhány aranyos újdonságot kitaláltak az Uberes tervezők. Ilyennek számít a többfajta torony, letalpaló és pontosabban lövő géppuskás harcos, akrobatikus ugrásokra is képes kém. Míg a TF2-t a tökéletesre csiszolt játékmechanika miatt lehetett szeretni, a Monday Night Combat a tévéshowkat idéző látvánnyal hódíthat.

A játékhoz két gigahertzes processzor, DirectX 9.0c-t támogató, 512 megabájtos videokártya és 2 gigabájtnyi hely kell, és persze ingyenes Steam regisztráció.

Akciófigyelő

Két remek ajánlat van a digitális játékboltokban erre a hétvégére. Az egyik a magyar fejlesztésű King Arthur, aminek az alapjátékát 820 forintra árazták le az Impulse webáruházában. A stratégiai játékot mindenképpen megéri megvenni, amíg olcsóbb, mint egy pizza. Annál is inkább, hogy már megjelent két kiegészít is hozzá.

A másik kihagyhatatlan ajánlat a Gamersgate-n található, a török Taleworlds játékát, a Mount&Blade: Warbandet lehet 8 euróért letölteni. A játékról iszonyú hosszan lehet lelkesedni, főleg azért, mert kategórateremtő, teljesen egyedi címről van szól. Lovasharcra, lovasíjászatra ennyire élethűen még egy játékban sem volt lehetőség. A programból van demó is, ha valaki nem akarná kockáztatni azt a nyolc eurót.

0 Tovább

Ismét sci-fi lett az év videojátéka

Az akcióval teli Mass Effect 2 szerepjátékot választotta 2010 legjobb játékának a Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) videojáték díjának zsűrije. Az [origo] által is tesztelt játékban az akciójátékokban megszokott egyszerű kezelőfelület találkozott a szerepjátékok felfedezhető világával, részletes történetével.

Izgalmas döntéssel az év legjobb thrillere, az interaktív videós sztori és a játék között ingadozó Heavy Rain kapta a leginnovatívabb játéknak járó elismerést. A négy, a játékos által irányított főszereplővel rendelkező történetben egy sorozatgyilkos nyomait kutatjuk. A feladatot nehezíti, hogy az idő is szorít, az egyik szereplő elrabolt gyermekét kell megtalálni, mielőtt az idő lejárna. A feszültségteremtés és a valósághűen kinéző virtuális színészek alkalmazása miatt járt a díj a csak Playstation 3-ra kiadott Heavy Rainnek, ami elvitte a legjobb történetért és zenéért járó díjat is.

A BAFTA életműdíját Peter Molyneaux, a Microsoft Game Studios vezetője kapta. A Populous istenszimulátort, a kegyetlen céges jövőt rajzoló Syndicate-t, a Fable és a Black&White sorozatot megalkotó tervezőt nem most tüntetik ki először. Pár évvel korábban lovaggá is ütötte a királynő, valamint megkapta az Ordre des Arts et des Lettres francia állami kitüntetés lovagi fokozatát is.

A BAFTA játéktípus szerinti díjakat is oszt, ezt a következők kapták:

  • Legjobb családi játék: Kinect Sports
  • Legjobb közösségi játék: My Empire
  • Legjobb akciójáték: Assasin's Creed Brotherhood
  • Legjobb sportjáték: F1 2010
  • Legjobb stratégia: Civilization V
  • Legjobb hordozható gépre írt cím: Cut the Rope
  • Legjobb játékmenet: Super Mario Galaxy 2


A legszebb játék díját a God of War III vitte el, a többjátékos módot pedig a Need For Speed: Hot Pursuitban valósították meg legjobban. Lövöldözős játék csak egy díjat kapott, a hangeffektekért járó díjat a Battlefield: Bad Company 2 kapta.

A brit Oscar-díjnak 1998 óta van videojáték szekciója is. Akkor a Nintendo 64-re kijött legendás Goldeneye-t találta a legjobbnak a zsűri. Az évek során a BAFTA zsűri elég jól teljesített, így érdemes visszanézni a megelőző évek toplistáit.

0 Tovább

Rocksmith: konzoljáték igazi gitárral

Visszavághatnak végre azok a játékosok, akik a Rock Band és a Guitra Hero miatt ezerszer hallgatták meg, hogy "de ez nem is zenélés" és hogy "így meg úgy a röhejes műanyag gitárokkal". A Playstation 3-ra és Xbox 360-ra is megjelenő Rocksmith-ben igazi gitárokat lehet rákötni a konzolokra a szokásos, erősítőhöz is használható nagy jack csatlakozóval.

A korábbi ritmusjátékokban megszokott híres számok eljátszása mellett az Ubisoft játékában valódi gitártanító mód is lesz. A rendszer ráadásul a tudásunkhoz igazítja a számok nehézségét, így elvben a kezdőket sem bátortalanítja el.

Az elmúlt pár évet domináló, majd lassan eltűnő Guitar Hero játékokkal való szembeállítás - "ez igazi gitár" - persze félrevezető. Egy játékbeli szimulációtól sosem azt vártuk, hogy pont olyan legyen, mint az élet. Senki sem örülne, ha a raliszimulátor port csinálna a nappaliban, vagy ha a Modern Warfare után hobbigipsszel kellene nekiesni a fal golyóütötte lyukainak. A Ubisoft számítása persze még bejöhet, és a 2011 őszére vár játék siker is lehet, de nehéz benne hinni.

0 Tovább

Baltás zsaruval játszhatunk a Munchkinban is

Csodák pedig vannak: a Steve Jackson Games ma jelentette be, hogy a számtalan kiegészítővel rendelkező Muchkin kártyajáték következő verziója az Axe Cop képregényen fog alapulni. Várhatóan ez lesz a tökéletesen őrült partijáték, a szent grál, amit át Bang!-ezett és Igenis, Sötét Nagyurazott éjszakákon kerestünk eddig.

A mix azért lehet tökéletes, mert az alapanyag teljesen őrült. Az Axe Cop egy olyan webes képregény, aminek a sztoriját egy ötéves kissrác, Malachai Nicolle, írja, a 29 éves testvére Ethan pedig rajzolja. Egyszarvú bébik, cápanindzsák, óriás robotok, szottyos ufók, dinó katonák és persze Axe Cop, a fejszét lóbáló rendőr népesíti be a világát. A fordulatok olyanok, amik csakis egy gyerek fejében játszódhatnak le. Körbeírás helyett belinkelem még egyszer, úgyis négynapos ünnep jön.

Idiótaságért a Munchkinnak sem kell a szomszédba mennie. A kártyajáték egy alaposan kifilézett szerepjátékszerű rendszeren alapul: a játékos első szintűként kezd, ha megöl egy szörnyet, szintet lép, cél a tizedik szint. A játék veszélyét nem a szörnyek jelentik, a felszedhető felszerelés többnyire segít diadalmaskodni felettük, hanem a többi játékos, akiket korábban a barátainknak hittünk. Mivel mindenki a tizedik szint felé tör, és csak egy játékos nyerhet, ezért a Munchkin a tiszavirág életű szövetségek és a különösen aljas hátbaszúrások játéka. Igen szórakoztató.

A játékból jelent már meg űr témájú, Chtulhu-s szörnyes, vadnyugati, kémes, vámpíros és több paklinyi fantasy kiegészítő. Logikus folytatás az Axe Cop-os, amiben aztán tényleg mindenből van egy kicsi.

0 Tovább

PC-re is érkezhet a feltuningolt Spelunky

Az év legjobb híre  egy mondatban összefoglalható: PC-re is kijöhet a Spelunky HD. Eddig az volt, hogy a legjobb pixeles-ugrálós játékot megalkotó Derek Yu csak Xbox-ra készíti el a feljavított grafikával és multiplayer játéklehetőséggel feltuningolt új Spelunky-t. A GDC-n viszont azt nyilatkozta Yu, hogy zöld az út a PC-s verziónak. Először persze az XLBA-s jön, de még úgyis vár rám a múmiakirály, hogy megöljem.

Az eredeti játék - ingyen van amúgy - erre található, mielőtt belekezdtek, szóljatok valakinek, hogy feszegessen fel a székről 5-6 óra után.

0 Tovább

Letöltendő

blogavatar

Ha találsz egy jó appot, játékot vagy szoftvert, oszd meg velünk is a techbazis@origo.hu címen!

Utolsó kommentek