Letöltendő



A legjobb húsvéti appok a gyereknek

Platformtól függetlenül nem könnyű jó húsvéti appokat találni okostelefonra vagy táblagépre: az ünnep álcája mögé bújva egy csomó gyagyi alkalmazást próbálnak rásózni a gyanútlan felhasználókra a fejlesztők. Kikerestük a legjobbakat.

Angry Birds Seasons

A világ legismertebb játékmadarait felvonultató játék speciális kiadásában húsvéti pályákkal is el lehet ütni az időt, ráadásul ingyenes kiadása is létezik a Windows 8-at leszámítva minden fontos platformra.


Miért jó? A Seasons alcímű kiadásban tematikus pályák kaptak helyet, a karácsony, a Halloween és Szent Patrik-nap mellett természetesen a húsvéti témájú sem maradt ki. Ebben egyedi tulajdonsággal rendelkező madarakkal, malacokkal és pályákkal találkozhatunk.

Miért nem jó? A húsvéti pálya már korántsem új, hiszen két éve jelent meg a Seasonshöz, de még így is az egyik legértelmesebb húsvéti játék az összes közül.

Ár: ingyenes (az alapváltozat)

Platform: Android, iOS, Windows Phone

Link: iPhone, iPad, Android, Windows Phone 

***

Easter Rush

A húsvéti nyuszi nagyon siet, a rohanásban pedig potyognak a tojások a kosarából. A játékosnak ezeket a tojásokat kell elkapdosnia. A munkáját az nehezíti, hogy gombákból, pókhálókból, békákból és egyéb állatokból kialakított, a flippergépeket megszégyenítő pályán zuhannak le a tojások. Ember legyen a talpán, aki mindet össze tudja szedni az ujjával mozgatott apró kosárral. A játék nyuszija egy egészen különleges fajta - lehet tálib - mert a tojások mellett bombák is peregnek a kosárból.


Miért jó? Az Easter Rush megdolgoztatja a játékost, már az első pályák is tartalmaznak kihívást. Egy gyereket valószínűleg órákra le tud kötni. Ráadásul van második része, ami újabb pályákat tartalmaz.

Miért nem jó? Nehéz befogadni, hogy mit keresnek a bombák a húsvéti nyuszinál. Kellett valami a játékba, amit semmiképp nem szabad elkapni, de a bomba a lusta megoldás volt.

Ár: ingyenes

Platform: Android, iOS

LinkAndroid, iPhoneiPad 

***

Easter Egg Memory Games

Csillagos, koncentrikus körös, szívecskés és virágos színes tojásokat kell összepárosítani ebben a memóriajátékban. Huszonnégy lap van a táblán, de egyszerre csak kettőt nézhet meg a játékos. A lapok pedig csak akkor maradnak felfedve, ha két ugyanolyat fed fel a játékos. A klasszikus kártyás memóriajáték pusztán azzal lett húsvéti, hogy a szokásos szimbólumok helyett most tojásokkal lehet játszani. Ettől persze ugyanúgy szórakoztató marad, mint a többi képes memóriapróba.


Miért jó? Csinos, letisztult, abszolút nem gyerekrajzra emlékeztető tojások vannak a játékban. Egyszerűen jó ránézni a képernyőre.

Miért nem jó? Minden memóriajáték ugyanolyan, aki eggyel játszott, minddel játszott már. A húsvéti kiadással sem sikerült kitalálnia a fejlesztőnek, hogy hogyan lehetne módosítani ezen a régi játékfajtán,

Ár: ingyenes

Platform: Android

Link: Android

Hasonló játék iOS-re: Remember the Eggs

***

Easter Spot the Difference

A nyolcvanas évek képregénymagazinjainak “keresd meg a különbséget a képek között” típusú feladványainak nyomdokain evez ez a húsvéti játék, amelyben tojások és csibék, és más ünnepi motívumok között kell megtalálni a különbséget.


Miért jó? Játék közben nagyon kell koncentrálni, mivel a legtöbb különbség alig észrevehető. A gyerek biztosan kinyújtott nyelvvel fogja keresgélni a képrészleteket, és nyugton lesz közben.

Miért nem jó? Ez a játék sem fogja megreformálni az appok világát, elég elcsépelt alapötletre épül.

Ár: ingyenes

Platform: iOS, Android

LinkAndroid, iPhone, iPad 

***



app, applikáció, Windows 8, Google Android, iOS, letöltés

A hét legjobb appjai és játékai

Facebook Messenger

Kevesen tudják, hogy a közösségi oldalnak nem csak okostelefonokra és táblagépekre van kliense, hanem windowsra is létezik üzenőkliense. A Facebook Messenger jó ideje létezik, de eddig nem volt kompatibilis a Windows 8-cal, a legújabb kiadás azonban már ezen is fut.


Miért jó? Mert nem kell a böngészőben megnyitni a Facebookot ahhoz, hogy lássuk, ha valaki üzen, a Messengerhez hasonlóan egy külön ablakban megnyitható a kontaktok listája. Az ablak tetején az is látható, ha valamelyik hozzászólásra érkezik komment, ide kattintva a rendes webes felület töltődik be a böngészőben.

Miért nem jó? Sajnos az alkalmazás nem egy kiforrott, tökéletes program. Néha újra kell  indítani, mert nem hajlandó megnyitni az üzenetablakokat, és nagyfelbontású monitoron zavaró lehet, hogy nem állítható nagyobbra a betűméret.

Ár:
ingyenes
Platform: Windows XP, Vista, 7, 8
Link: https://www.facebook.com/about/messenger

***


Color Uncovered

Ez az alkalmazás egy interaktív könyv, a szórakoztató fajtából. Optikai csalódások és egyéb vizuális jelenségek működését magyarázza el.



Miért jó? Mert a magyarázatok mellett nagyon sok virtuális kísérletet is tartalmaz az app,  Megtudhatjuk belőle például azt, miért tűnik el a kék folt egy zöld kör belsejéből, ha sokáig bámuljuk, miért nehéz sötétben megtalálni a színes autót a parkolóban, és miként változik a fehér szín a használt fényforrás típusától függően. Egy másik kísérletből az is kiderül, hogy  a körben ugráló lila pontok valójában csak az agyunkban tűnnek el.

Miért nem jó? Mert csak angol nyelven érhető el, és csak iPadre.

Ár: ingyenes
Platform: iOS (iPad)
Link: iOS


***


Car Disassembly

A gyerek folyton szétszed mindent otthon? Akkor neki való ez az app, ebben egy részletesen kidolgozott autó modelljét lehet at utolsó csavarig lebontani, vagy visszaépíteni.



Miért jó? Dolgokat szétszedni nagyon szórakoztató, az alkatrészek ugyanis csak a helyes sorrendben szedhetők szét. Ha egy levehető vagy kicsavarozható alkatrészre kattintunk, az zölden világít.

Miért nem jó? Sajnos az ingyenes kiadásban csak egyetlen autó érhető el, a dögösebb virtuális makettekért külön kell fizetni. Kissé nehézkes a modell körbejárása és a két ujjas mozgatás is.

Ár: ingyenes
Platform: iOS, Android
Link:  iOSAndroid

***


The Sandbox

Igazi retró hangulatú, pixeles grafikájú játék, amelyben egy kedves, szakállas istenség szerepét töltjük be, aki homok, kőpor és egyéb anyagok szórásával teremt világot.



Miért jó? Az egyszerű grafika dacára a játék nagyon élvezetes, a homok, sár élethűen ömlik ujjunkból a képernyőn. Az anyagokat kombinálni is lehet: a víz és a föld kombinációja iszapot, a vízé és a kőé homokot eredményez. Ha a vizet nap süti, felhők keletkeznek, a felszálló gőz pedig vihart produkál, de a földben lévő magok eközben ki is hajtanak.

Miért nem jó? Csak korlátozott számú pálya ingyenes a játékhoz, a többiért fizetni kell.
Ár: ingyenes (extra pályákért fizetni kell)
Platform: iOS, Android
Link: AndroidiPhoneiPad

***


Dentist Story

A fogorvoshoz készülsz? Netán a gyereket kell vinni? Ezzel a játékkal remekül fel lehet készíteni az ott váró borzalmakra, amelyek talán már nem is lesznek annyira rémesek, ha videojáték formájában már megismerték őket.



Miért jó? Játékos formában mutatja be a fogorvosi beavatkozásokat. A játékban nekünk kell beadni az érzéstelenítő injekciót, fúrni, csiszolni, tömni és húzni a fogakat.

Miért nem jó? A játékkal együtt egy idegesítő hirdetési komponens  is feltelepül a telefonra, amely néha reklámajánlatokat jelenít meg a státuszképernyőn. Szerencsére a program törlésével ez is eltűnik.

Ár: ingyenes
Platform: Android
Link: Android

Az applikációkat egy Samsung Galaxy Note 10.1-en, egy iPad 2-n, a programokat egy négymagos AMD-lapkával, Nvidia GeForce GTX560 grafikus kártyával felszerelt Windows 8-as PC-n próbáltuk ki.

app, applikáció, letöltés, táblagép, tablet

A hét legjobb appjai és szoftverei

A hét ingyenes játékai

Asphalt 7: Heat

Az okostelefonokra és tabletekre elérhető legismertebb autós játék. A tavaly nyáron kiadott hetedik részének iOS-es kiadását ingyenessé tette a Gameloft kiadó.

Miért jó? Az egyik legismertebb autós játék, elég szép grafikával, az irányítás pedig jól testreszabható: akár a készülék bedöntésével, akár a képernyőn megjelenő virtuális gombokon keresztül lehet vezetni a járgányokat. Hatvan autóval lehet összesen tizenöt pályán száguldani Hawaii-tól Londonig.

Miért nem jó?
Konzolhoz vagy PC-hez szokott szimulátorosoknak túl "tabletes" lehet a vezetési élmény, az ingyenessége mellett számos fizetős bővítményt kínál a program.

Link: https://itunes.apple.com/hu/app/asphalt-7-heat/id462694916?mt=8 
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.gameloft.android.ANMP.GloftA7HM&feature=search_result#?t=W251bGwsMSwxLDEsImNvbS5nYW1lbG9mdC5hbmRyb2lkLkFOTVAuR2xvZnRBN0hNIl0 


Infinity Blade

A kizárólag iOS-re megjelent, középkori lovagi harcos Infinity Blade-et a legszebb táblagépes és okostelefonos játékok közt szokták emlegetni. Első része a héten ingyenessé vált.

Miért jó? Az Unreal játékmotornak köszönhetően valóban csúcsminőségű a grafika, a játékos látványos küzdelmekre számíthat, kardjával a képernyőn kell kaszabolnia a többieket.

Miért nem jó? A játékmenet hamar egysíkúvá válik: a pályán haladva mindig újabb szörnyek vagy lovagok jelennek meg, akikkel muszáj megküzdeni. Csapásaikat a pajzzsal vagy elhajolással lehet kivédeni, a program pedig állandóan fizetős extrákat akar megvetetni a játékossal.

Ár: ingyenes
Platform: iOS (iPhone, iPad)
Link: https://itunes.apple.com/us/app/infinity-blade/id387428400?mt=8

Zombie Smasher

Az androidos Zombie Smasher nem éppen egy észjáték, de meglehetősen szórakoztató, nem véletlen, hogy jelenleg a Play bolt legnépszerűbb ingyenes programja.

Miért jó? A játékban a képernyő alja irányába futó zombikat kell szétnyomkodni ujjal a rengeteg pálya valamelyikén. Eközben vigyázni kell arra, hogy a közöttük kujtorgó emberekben ne tegyünk kárt. Egyebek mellett bombák és villámok szolgálnak speciális fegyverként.

Miért nem jó? Az ingyenes játék ugyancsak számos fizetős extra tartalmat próbál rásózni a játékosra, amelyekkel egy-egy pálya könnyebben teljesíthető, mint az eredetileg kiosztott erőforrásokkal.


Ár: ingyenes
Platform: Android
Link: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.moistrue.zombiesmasher

Vector

Ez a játék az orwelli 1984 világ totalitárius világát idézi, amelyben emberek ezrei dolgoznak kis irodákban. A játékos által irányított, csak sziluettként megjelenő karakternek elege lesz, és menekülni kezd a szabadságáért.

Miért jó? A Mirror's Edge kétdimenziós változatának tekinthető játékban tulajdonképpen folyamatosan futni kell, néhány dolgot átugorva, mások alatt átcsúszva, és közben annyi új mozgásformát és érmét összegyűjtve, hogy egyre profibbak legyünk.

Miért nem jó? A program elég nehéz, az ingyenes változat húsz pályát tartalmaz, a maradék húszért meg kell vásárolni a Deluxe kiadást, amelyet elég sokszor fel is ajánl a program.

Ár: reklámokért cserébe ingyenes
Platform: Android, iOS (iPhone, iPad)
Link: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.nekki.vector&feature=search_result#?t=W251bGwsMSwxLDEsImNvbS5uZWtraS52ZWN0b3IiXQ

https://itunes.apple.com/hu/app/vector-for-iphone-free/id578252579?mt=8

https://itunes.apple.com/hu/app/vector-hd-free/id578250301?mt=8


A hét legjobb appjai

LaunchKey

Fizetős lesz, de a megjelenéséhez kapcsolódó akció keretében egyelőre ingyenesen le lehet tölteni a Novation cég analóg szintetizátorokat utánzó applikációkat.

Miért jó? A programban mintegy hatvanféle szintetizált hangot lehet elérni, amelyek hangzását a képernyő felső felében lévő körök mozgatásával maga is módosítani tudja a felhasználó. Még a zenéhez egyáltalán nem értők is jól elszórakoztathatják magukat az egyébként profi felhasználásra is alkalmas programmal.

Miért nem jó? Egyedüli negatívuma az, hogy iPhone-on és iPod Touchon nem működik.

Ár: korlátozott ideig ingyenes
Platform: iOS (iPad)
Link: https://itunes.apple.com/hu/app/novation-launchkey/id583375833?mt=8

Sound Uncovered

Szuper, angol nyelvű oktatóprogram, amellyel a hangzással kapcsolatos virtuális kísérleteket és teszteket lehet kipróbálni iPaden.



Miért jó? 
 Jópofa virtuális kísérletek várják az app feltelepítőjét, az egyikből például megismerheti, hogy az autógyártók miként optimalizálják a beltér hangjait, a motorhangot vagy akár az ajtó csapódását. Egy másikban csukott szemmel más hangot hall az ember, mint amikor a beszélő képe is megjelenik előtte. A legjobb kísérlet azonban az, amelyikben bemérhetjük fülünk életkorát a lejátszott hangfrekvenciák meghallása alapján. A program valóban nem téved.

Miért nem jó? Nem mindegyik szegmense interaktív a programnak - hiszen az egy interaktív könyv -, de mivel semmibe nem kerül, és csak minimális angoltudás kell hozzá, így is érdemes kipróbálni.

Ár: ingyenes
Platform: iOS (iPad)
Link: https://itunes.apple.com/hu/app/sound-uncovered/id598835017?mt=8

MR2 Akuszik - AIR

Hiánypótló program az MR2 Akusztik koncertjeinek lejátszására. Könnyen lehet lapozgatni az előadók között, egyszerűen enged váltani dalról dalra. Mivel a zenét az internetről streameli, ezért wifin gazdaságos igazán használni, otthon a konyhai kisrádió leváltására azonban így is alkalmas.

Miért jó? Sok, jó zenét tartalmaz teljesen ingyen. Ezért még az olyan butaságokat is meg lehet neki bocsátani, hogy nem enged több együttes számaiból listát építeni.

Miért nem jó? Az Akusztik program felülete még fél szemmel nézve, hunyorítva sem szép igazán. Telefonon csak-csak elmegy, tableten viszont kifejezetten csúnya. Ha a készítője ezt áttervezné, sokkal jobb programot használhatnánk. Ráadásul az Akusztik lejátszó használatához az Adobe AIR program is szükséges.

Ár: ingyenes
Platform: Android (tablet és telefon)
Link: https://play.google.com/store/apps/details?id=air.magyarradio.mr2akusztik

iOS, iPhone, iPad, Google Android, játék, app, applikáció

Női hang olvassa önnek az [origo]-t

Okostelefonon és számítógépen hallgatható internetes tartalmakat kínál egy új magyar startup cég szolgáltatása. Az Infonearen nem digitális géphang, hanem kellemes orgánumú rádiósok olvassák fel a cikkeket, amelyeket így akár utazás közben is ugyanúgy lehet hallgatni, mint egy rádiót, testre szabható tartalommal.

Az Infonear.hu oldalon elérhető hangos hírek mellett a szolgáltatás androidos applikációként, és bármilyen okostelefonon megnyitható mobilhonlap formájában érhető el. Jelenleg a kínálatban főleg az [origo] híreiből készült válogatás, illetve meghallgatható mesék érhetők el. Az [origo] hangos hírei egyébként a hírportál mobil felületéről is közvetlenül elérhetők.

Csak a kedvenc témákat olvassa fel

A hallgatható cikkek tematikusan vannak szétválogatva, így ha valakit mondjuk csak a tudományos cikkek érdekelnek, elég ráböknie az első ilyen anyagra, az Infonear automatikusan lejátssza a többi cikket is.

Az applikációban lehet lájkolni is az elhangzott tartalmakat, melyek alapján láthatjuk a regisztrált felhasználók ízlését, mondta el az [origo]-nak Lesku Gergely, a rendszer kitalálója, aki nagyjából másfél év alatt alkotta meg a portált. Az appot wifin a legpraktikusabb használni, de mivel aránylag kevés adatforgalmat generál, a neten streamelt hanganyagból néhány percnyi is elfér egy megabájtban, mivel a beszédhang továbbításához elegendő egyszerűbb minőség alkalmazása is. 

Akkor jön jól, amikor nem tudunk olvasni

Bár jellegéből adódóan az Infonearnek látássérültek is hasznát vehetik, alapvetően látó felhasználóknak tervezték, akik vezetés vagy séta közben tudják segítségével az egyébként olvasásra szánt tartalmakat feldolgozni. Az Infonear vezetője elmondta, hogy a szolgáltatásban elsősorban magazinos tartalmakat, azaz elsősorban néhány perc alatt meghallgatható, érdekes cikkeket tesznek elérhetővé a rendszeren, a későbbiekben az [origo]-n kívül más hazai lapok, portálok tartalmait is tervezik publikálni.

Az Infonearen elérhető cikkeket jelenleg két korábbi Neo FM-es rádiós hírszerkesztő olvassa fel, de az applikáció mögött álló szájt üzleti modellje a YouTube-éhoz hasonló bevételmegosztást is lehetővé tesz. Ennek révén a későbbiekben újabb hírportálok vagy felolvasók is csatlakozhatnak az Infonearhez. A cég vezetője egyébként arra számít, hogy az ilyen jellegű on-demand hangfogyasztásban az elkövetkezendő években az autóval utazók körében jelentős növekedés fog végbemenni.

infonear, applikáció, google android, origo

A hét legjobb appjai és szoftverei

Itt a hétvége, ezúttal is ingyenes és olcsó játékokat, appokat és szoftvereket ajánlunk Android, iOS és Windows alá.

Klassz játékok bagóért

Kezdjük a sort a nagyon olcsón megvehető teljes játékokkal. A Steam nevű online áruház kínálatában ezen a hétvégén most két remek PC-s játék is megvásárolható letölthető verzióban.
A nyílt terepen való sportautós száguldást kínáló Test Drive Unlimited 2-t szombat estig negyedáron, öt euróért, vagyis kevesebb mint ezerötszáz forintért lehet megvenni.

A másik kiemelt ajánlat a Borderlands című klassz, barátokkal való kooperatív játékélményt is kínáló Borderlands első részére vonatkozik. A 18 pluszos játék négy külön kiegészítőt is tartalmazó kiadását hétfőig 7,5 euróért, vagyis kétezerkétszáz forintért mérik.

A hét játékdemói

Két demó is megjelent a héten, az Omerta - City of Gangsters-t ugyancsak a Steamről lehet letölteni a bolt kliensének telepítését követően. A játék az 1920-as évek Amerikájába kalauzol, az alkoholtilalom idejére, ahol olasz bevándorlóként minél nagyobb gengszterbirodalom kialakítása a cél. Mivel az Omerta alapvetően egy 3D-s felülnézetes stratégiai játék, elsősorban a taktikázáson van benne a hangsúly, a harcos missziók végrehajtása a régi szerepjátékokhoz hasonlóan körökre osztva zajlik, ami sokak számára biztosan sokat ront az élményen. Ezt leszámítva a vezetői képességeiket tesztelni kívánó játékosoknak érdemes kipróbálniuk az Omertát. 

Link: http://store.steampowered.com/app/208520/

A másik demó a Trucks & Trailers című kamionszimulátoré, amely egy 21 órán át használható próbaverzió, amelyben többek közt parkolási gyakorlatokat hajthatunk végre egy kék kamionnal. Bár a program támogatja az Xbox-vezérlő használatát PC-n, elég idétlenül teszi ezt, a gázadást és a kormányzást is azonos karral lehet elvégezni. Ennek ellenére a játék jól visszaadja az óriási járművekkel való navigálás nehézségét.

Link: http://www.trucks-and-trailers.com/
http://www.szoftverbazis.hu/szoftver/truck___trailers_demo.html


A hét legjobb appjai


Temple Run 2

Indiana Jones kalandor kollégájának küldetése sikerrel járt, megszerezte az aranybálványt, most azonban menekülnie kell az azt őrző óriásgorilla elől - ennyiben össze lehet foglalni Temple Run 2-nek, a Google Play legnépszerűbb játékának a lényegét. A folyamatosan futó figurát a játékos kanyarodásra, ugrásra, és különböző akadályok alatti átcsúszásra veheti rá, a cél, hogy minél hosszabb távolságra meneküljön. A játék jóval hamarabb jelent meg iOS-es készülékekre, ezért arra figyelni kell, hogy még véletlenül se próbáljunk meg vele villogni az iPhone-os ismerősök előtt.

Miért jó? Hiába megnyerhetetlen, hiába zárul kudarccal, a Temple Runra nem lehet igazán haragudni. Ráveszi az embert, hogy még egyszer nekifusson a feladatnak, hiába tudja előre, hogy bele fog halni. Egyszerűen jó játék.

Miért nem jó? A Temple Run 2 ugyan elérhető táblagépekre is, de valójában nem kényelmes rajtuk játszani. A kisebb méretű okostelefonokon természetesebbek az figura irányításához szükséges mozdulatok.

Ár: ingyenes (fizetős tartalmakkal)
Platform: iOS, Android
Link: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.imangi.templerun2
https://itunes.apple.com/us/app/temple-run-2/id572395608?mt=8

Flow Free: Bridges

Egy másodpercnyi akció sincs a Flow Free: Bridges játékban, mégis képes hosszú tízperceken kereszül lekötni az embert. A logika puzzle-ök százait tartalmazó programban gyakorlatilag csak színes pöttyöket kell összekötni. Egy fontos szabály van: a vonalaink nem keresztezhetik egymást. A pályákat csak az teszi megoldhatóvá, hogy minden pályán van egy híd, amivel egy kereszteződést mégis létre lehet hozni. Ennek helyét azonban nem a játékos határozza meg, hanem a program.

Miért jó? Nagyon ügyesen, egyszerű feladatokkal húzza be a játék a felhasználót a csíkrajzolgatásba. Aztán a kicsit nehezebb feladatokat már iszonyatosan nehéz feladni. Elgondolkodtató, nincs túlbonyolítva, remek kombináció.

Miért nem jó? Gyakorlatilag csak egy panaszunk van a Bridges játékra: csak álló kijelzőnézet mellett működik. Fekvő kijelzőn valamivel kényelmesebb lenne játszani, de ennyit könnyű elnézni a programnak.

Ár: 0.99 (iOS), ingyenes, de reklámokat jelenít meg (Android)
Platform: iOS, Android
Link: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.bigduckgames.flowbridges
https://itunes.apple.com/us/app/flow-free-bridges/id569322760?mt=8

PubHunter

Januárban jelent meg, ám mostanra javították ki a hibák nagy részét a PubHunter nevű magyar kocsmakereső alkalmazásban. A szoftver számos paraméter szerint tud szórakozóhelyet ajánlani, még egy olyan helyet is sikerült vele megtalálnunk, ami rendelkezik rexasztallal. Elvben arra is képes, hogy éjszaka segítsen taxit keresni, ám ez a tesztelésre használt eszközünkön nem működött. A program bulikat, koncerteket is tud ajánlani, ami hasznossá teheti péntek esténként. Egyszerűbb egy appban szétnézni, mint az összes szórakozóhely Facebook oldalán megkeresni, hogy mi az ajánlat arra az estére.

Miért jó? Az app egészen jó adatbázissal rendelkezik. Ráadásul nem csak azt tudja, hogy meddig van nyitva az adott kocsma vagy milyen számon kell asztalt foglalni, hanem azt is, mennyibe kerül a legolcsóbb sör. Egyetemistabarát.

Miért nem jó? A PubHunter félkész alkalmazás látszatát kelti. Nem működik még minden, és néhány nézetben még csak a tesztadatok látszanak - más okot el nem tudunk képzelni, hogy a program februárban a 2013-mas Balaton Soundot ajánlja a következő jó partinak.

Ár: ingyenes
Platform: iOS, Android
Link: http://itunes.apple.com/app/id537624871
https://play.google.com/store/apps/details?id=com.delightsolutions.pubhunter


Powers of Minus Ten: Bone

IOS-re korlátozott ideig ingyen lehet letölteni a számos díjat megnyerő Powers of Minus Ten nevű tudományos oktatójáték emberi csontrendszert bemutató applikációját. Androidra, PC-re, és Macre e sorok írásakor csak a sejtek világába kalauzoló, teljes fizetős változat érhető el, ezért az iPhone/iPad-tulajdonosoknak is fizetniük kell.

Miért jó? A Bone alcímű applikáció egy nagyon látványos oktatóprogram, amely az emberi csontok felépítését mutatja be. Indításakor egy ép kézfejet láthatunk, de átkapcsolható egy törött ujjúra is a vizsgálandó virtuális végtag. Az oldalt lévő csúszka segítségével egyre mélyebbre zoomolhatunk a csontozaton. Kezdetben csak a csont külső felületét lehet vizsgálni, majd a program bejut a szivacsos állománnyal körülvett csontvelőbe is, ahol meg lehet tekinteni a vérsejtek haladását. A nagyítás a sejteket kitöltő citoplazma szintjéig működik, ahol többek közt a parányi hírvivő RNS-molekulákat is ujjal lehet böködni.

Miért nem jó? Androidra az ingyenes verzió még nem érhető el, csak a sejtek és a genetika világába kalauzoló változat, ami párszáz forintba kerül, és egyik sem tud magyarul. Egyébként iOS-re is ennyit kóstál a teljes verzió. Ha a virtuális csontokba hatolva a képernyő forogni kezdene, a készüléket kell megfelelő irányba dönteni, de a gyorsulásmérő által vezérlés a kérdőjel menüből ki is kapcsolható.

Ár: korlátozott ideig ingyenes (van fizetős verzió)
Platform: iOS 5, Android, Windows, Mac
Link: http://powersofminusten.com/
https://itunes.apple.com/us/app/id591722396

A hét letölthető szoftvere

LibreOffice 4.0

Megjelent a Microsoft Office legnagyobb ingyenes riválisának új kiadása, új funkciókkal. A szövegszerkesztőt, táblázatkezelőt és prezentációkészítőt is tartalmazó csomag minden fontos platformra elérhető.

Miért jó? A LibreOffice-szal meg lehet nyitni a Microsoft Office-ával készült dokumentumokat, és teljesen ingyenes. Bár a megnyitott fájlok nem mindig teljesen azonosak az eredetivel, a négyes verzióban sokat javítottak a kompatibilitáson.
Miért nem jó? A LibreOffice kezelőfelülete kevésbé intuitív, mint a fizetős Microsoft szoftveré, frissítéséhez pedig mindig fel kell telepíteni a teljes programcsomagot.

Ár: ingyenes
Platform: Windows, Linux, Mac
Link: http://www.szoftverbazis.hu/szoftver/libreoffice_4.0.html
http://www.libreoffice.hu


Az applikációkat egy Samsung Galaxy Note 10.1-en, egy iPad 2-n, a programokat egy négymagos AMD-lapkával, Nvidia GeForce GTX560 grafikus kártyával felszerelt Windows 8-as PC-n próbáltuk ki.

app, applikáció, android, ios, Windows, Windows 8, letöltés, játék, iphone, ipad

Gyorsabb lett okostelefonon a Facebook

A Facebook androidos kliensprogramjának új kiadása sokkal gyorsabb működést biztosít a korábbi, még csúcsmobilokon is sokszor lomha verzióknál.

A Facebook for Android 2.0 a közösségi oldal szerint kétszer olyan gyorsan működik, mint elődei. Az applikáció nem csupán gyorsabban indul el korábbi kiadásainál, hanem az idővonalat és a fotókat is gyorsabban betölti.

A Facebook fejlesztői ugyanis teljesen újraprogramozták a hírfolyamokat, az idővonalat, és az értesítéseket megjelenítő modulokat a működés gyorsítása érdekében.

Facebook, Android, app, applikáció

Több az androidos kártevő a PC-snél

A Sophos biztonsági cég tanulmánya szerint az amerikai felhasználókat napjainkban már több androidos kártevő fenyegeti, mint ahány a hagyományos számítógépeket támadja.

A Sophos statisztikái szerint az amerikai felhasználók androidos eszközeinek közel tizedét érte már valamilyen kártevőtámadás. Ezzel szemben a számítógépeknek csupán 6 százaka esett áldozatul vírusoknak vagy egyéb digitális károkozóknak a cég által vizsgált időszakban.

A PC World amerikai technológiai magazin híradása szerint még rosszabba helyzet Ausztráliában, ahol az androidos okostelefonok és táblagépek több mint tíz százalékára jutott már kártékony kód, szemben a számítógépek 8 százalékával.

A Sophos szerint az Android 52,5 százalékos piaci részesedéssel bír az Egyesült Államokban, így nem csoda, hogy a kártevők íróinak célpontjává vált. A leggyakoribb támadástípust azok az applikációk jelentik, amelyek titokban emeltdíjas számokra küldenek üzenetet, ezek tevékenységéről a tulajdonos csak a havi számla kézhezvételekor értesül.

Google Android, Android, kártevő, applikáció, USA, app

Így töröld az androidos nyereményjátékokat!

Többen is megkerestek már minket azzal a problémával, hogy androidos okostelefonjaikon váratlanul nyereményjátékok üzenetei jelennek meg. Mindegyikük jelezte, hogy az idegesítő üzenetek az SMS-ekhez hasonlóan jelennek meg, de nem mobilszámról érkeznek, és nem is e-mailben, ezért nem tudják kiirtani ezeket.

Próbánk során az iszlám csengőhangokkal került fel a telefonra az AirPush

Mint rövid vizsgálatot követően kiderült, az AirPush nevű mobilhirdetési szolgáltató kliense települt a készülékekre. Ez általában valamilyen applikációval együtt kerül a készülékre, és nagyjából naponta jelenít meg olyan magyar nyelvű üzeneteket a rendszer státuszsorában, amelyek különböző nyereményjátékokban való részvételre sarkallnak.

Az AirPush egyébként nem kémprogram, hanem legálisan működő mobilhirdetési szolgáltatás, bár meglehetősen agresszívan van jelen a készüléken, s többnyire a felhasználók azt sem tudják, melyik applikáció feltelepítését követően aktiválódott.

Szerencsére a probléma egyszerűen orvosolható a Google Playen elérhető különböző AirPush Detector appokkal. Ezek lefuttatásukat követően megmutatják, mely alkalmazások rendelkeznek az idegesítő hirdetések megjelenítéséhez hasonló funkciókkal. Segítségükkel egyszerűen kiszűrhető az üzenetek forrása, ezek megszüntetéséhez pedig elég törölni a kérdéses appot, vagy appokat.

Android, Google, applikáció, app, reklám, nyereményjáték, hirdetés, Google Play

Mobiltelefon jelezheti a földrengést

Nem csak a legújabb drága okostelefonok nyújthatnak segítséget földrengés vagy egyéb természeti csapás esetén: ingyenes sms-riasztás akár a legrégebbi készülékekről is igénybe vehető. Ugyanakkor a modern, gyorsulásérzékelővel is felszerelt okostelefonok már a legkisebb földmozgások esetén jelezni tudnak, így használójuk nagyobb eséllyel menekülhet ki házából élve. Létezik földrengést előrejelezni képes applikáció is, de ennek működésére senki sem vállal garanciát.

SMS-en és e-mailben képes természeti katasztrófákra figyelmeztetni a Globális Katasztrófariasztási és Koordinációs Rendszer, rövidebb nevén GDACS. Bár az ENSZ és az Európai Unió által működtetett angol nyelvű honlap külsőre a kilencvenes évek végének internetes portáljaira emlékeztet, próbánk során hibamentesen működött.
A www.GDACS.org nem csupán földrengésekre tudja figyelmeztetni a felhasználókat riasztást, egyéb természeti katasztrófák, például árvizek, ciklonok, vulkánkitörések bekövetkezte esetén is közel valós időben képes riasztásokat küldeni. Az GDACS automatikus monitorozó rendszerekből származó adatok nyomán küld figyelmeztetéseket, emberi beavatkozás nélkül küldi ki riasztásait. Az oldalra regisztrálni a “Register now” feliratú gombra kattintva lehet az e-mail cím és egy jelszó megadásával, meglepő módon a későbbiekben ugyanerre kattintva lehet belépni is az oldalra.
Sms-ben bárhol értesít a veszélyre
Az adatok elküldését követően egy e-mailben kiküldött linken meg kell erősíteni a fiók létrehozását. Ezt követően a profilbeállítás oldalra jut el a felhasználó, ahol meg lehet adni az e-mail cím meleltt egy mobiltelefonszámot is (+36301112222 formátumban). Ugyanitt lehet kiválasztani azt is, hogy mely régió katasztrófariasztásait szeretnénk megkapni: ha Magyarországon tartózkodunk, elegendő az európai régióra feliratkozni, hiszen ha az egész világot beikszeljük, akár óránként többször is kaphatunk figyelmeztetéseket is, hiszen bolygónk egy részén mindig történik valami.
A “My alert account” gombra kattintva bármikor megváltoztathatóak a beállítások, ami például akkor jöhet jól, ha egy másik földrészre utazunk: mivel a legtöbb mobilszolgáltatónál roaming esetén is ingyenesen lehet sms-eket fogadni, akár Amerikában vagy Ázsiában is díjmentesen lehet használni a katasztrófákról értesítő rendszert magyar mobiltelefonról. A honlapon elérhető profiloldalon keresztül bármikor szüneteltetni lehet a szolgáltatást, vagy meg is lehet szüntetni a riasztásokra való feliratkozást.
Ha földrengés van a közelben, jelez a program
Rengeteg olyan alkalmazás létezik okostelefonokra, amelyek azoknak készülnek, akik tartanak a földrengésektől. A földmozgásokat nyilvántartó, azokról nagyjából valós időben tájékoztató alkalmazások mellett létezik a telefonok gyorsulásérzékelőjét felhasználó hobbi-szeizmográf és a katasztrófa esetére szóló tudnivalók szöveges tárháza is. Ilyen szoftverből iPhone-ra és Androidra is több tucatnyi létezik, s szinte mindegyikük az Amerikai Geológiai Szolgála (USGS) adatbázisból nyeri friss adatait mobilinterneten vagy wifin keresztül, a felhasználó által megadott időintervallumokban.
A Google Android szoftverét futtató okostelefonokra az Earthquake! nevű ingyenes applikációt érdemes telepíteni, ami egy Reto Meier nevű fejlesztő munkája. Első indítását követően az elmúlt egy napban a világban lezajlott földrengéseket listázza a világ minden tájáról, ezért érdemes kapásból leszűkíteni a riasztások körét a tartózkodási hely maximum 350 kilométeres körzetére. Az applikáció a Google Térképen is meg tudja jeleníteni a földrengések epicentrumainak helyét.
----------
Earthquake Prediction Device
Habár a tudományos álláspont szerint a földrengéseket előre jelezni lehetetlen, azért az alkalmazásfejlesztők megpróbálkoznak rávenni a hiszékeny okosmobilosokat, hogy használják előrejelző rendszereiket - és Galilei példáján okulva akár még hihetünk is nekik. A “Földrengés Előrejelző Eszköz” nevű, két dolláros alkalmazás például arra az állításra épít, hogy a földrengéseket megelőző órákban jelentősen megváltozik a Föld mágneses mezeje, azaz az iránytűk megőrülnek. Mivel az iPhone 3GS már tartalmaz ilyet, ennek segítségével az app igyekszik megjósolni a bekövetkező földmozgásokat - természetesen a szoftver leírásában is szerepel, hogy a jelzésből nem következik egyértelműen a földmozgás bekövetkezte és a fejlesztők nem vállalnak felelősséget semmiért.
Disaster Survival Guide
Katasztrófák idején virágzik a túlélés-üzlet, megnő a túlélési tanácsokat tartalmazó kisokosokNe

Az olcsó mobil sms-ben jelzi a veszélyt

SMS-ben és e-mailben képes természeti katasztrófákra figyelmeztetni a Globális Katasztrófariasztási és Koordinációs Rendszer, rövidebb nevén GDACS. Bár az ENSZ és az Európai Unió által működtetett angol nyelvű honlap külsőre a kilencvenes évek végének internetes portáljaira emlékeztet, próbánk során hibamentesen működött.

www.GDACS.org nem csupán földrengésekre tudja figyelmeztetni a felhasználókat, hanem árvizek, ciklonok, vulkánkitörések bekövetkezte esetén is közel valós időben képes riasztásokat küldeni. Az GDACS automatikus monitorozó rendszerekből származó adatok nyomán küld figyelmeztetéseket, emberi beavatkozás nélkül.

Fapados mobilon is képes riasztani SMS-ben a GDACS rendszere

A regisztráció után létrejövő profiloldalon megadható mobilszám is az email cím mellett, így SMS-ben is kaphatunk figyelmeztetést. Ugyanitt lehet kiválasztani azt is, hogy mely régió katasztrófariasztásait szeretnénk megkapni: ha Magyarországon tartózkodunk, elegendő az európai régióra feliratkozni, hiszen ha az egész világot beikszeljük, akár óránként többször is kaphatunk figyelmeztetéseket is, hiszen bolygónk egy részén mindig történik valami.

A “My alert account” gombra kattintva bármikor megváltoztathatóak a beállítások, ami például akkor jöhet jól, ha egy másik földrészre utazunk: mivel a legtöbb mobilszolgáltatónál roaming esetén is ingyenesen lehet sms-eket fogadni, akár Amerikában vagy Ázsiában is díjmentesen lehet használni a katasztrófákról értesítő rendszert magyar mobiltelefonról.

Az sms-riasztásnál azért kifinomultabb módszerek is léteznek a katasztrófa-hírek beszerzésére, így például engeteg olyan alkalmazás létezik okostelefonokra, amelyek azoknak készülnek, akik tartanak a földrengésektől. A földmozgásokat nyilvántartó, azokról nagyjából valós időben tájékoztató alkalmazások mellett létezik a telefonok gyorsulásérzékelőjét felhasználó hobbi-szeizmográf és a katasztrófa esetére szóló tudnivalók szöveges tárháza is. Ilyen szoftverből iPhone-ra és Androidra is több tucatnyi létezik, s szinte mindegyikük az Amerikai Geológiai Szolgála (USGS) adatbázisból nyeri friss adatait mobilinterneten vagy wifin keresztül, a felhasználó által megadott időintervallumokban.

Földrengés telefonon


Az egyik legjobb androidos földrengés-rasztó app az Earthquake!

A Google Android szoftverét futtató okostelefonokra az Earthquake! nevű ingyenes applikációt érdemes telepíteni. Első indítását követően az elmúlt egy napban a világban lezajlott földrengéseket listázza a világ minden tájáról, ezért érdemes kapásból leszűkíteni a riasztások körét a tartózkodási hely maximum 350 kilométeres körzetére. Az applikáció a Google Térképen is meg tudja jeleníteni a földrengések epicentrumainak helyét.

 

Előrejelezheti a földrengést a mobil?

 

Habár a tudományos álláspont szerint a földrengéseket előre jelezni lehetetlen, azért az alkalmazásfejlesztők megpróbálkoznak rávenni a hiszékeny okosmobilosokat, hogy használják előrejelző rendszereiket - és Galilei példáján okulva akár még hihetünk is nekik. A “Földrengés Előrejelző Eszköz” (Earthquake Prediction Device) nevű, két dolláros alkalmazás például arra az állításra épít, hogy a földrengéseket megelőző órákban jelentősen megváltozik a Föld mágneses mezeje, azaz az iránytűk megőrülnek. Mivel az iPhone 3GS már tartalmaz ilyet, ennek segítségével az app igyekszik megjósolni a bekövetkező földmozgásokat - természetesen a szoftver leírásában is szerepel, hogy a jelzésből nem következik egyértelműen a földmozgás bekövetkezte és a fejlesztők nem vállalnak felelősséget semmiért.

Így kell túlélni

Katasztrófák idején virágzik a túlélés-üzlet, megnő a túlélési tanácsokat tartalmazó kisokosok forgalma. Természetesen okostelefonon is tanulmányozhatjuk a fontos tudnivalókat, amelyek között megtalálható az elsősegélynyújtási egyszeregy, például az iPhone-ra és Androidra is ingyenesen elérhető Survival Guide applikáció személyében

Ebben megtalálható óvintézkedések - angol nyelvű - leírása földrengés, lavina, szökőár, erdőtűz és hurrikán miatt aggódók számára, az evakuálás során okvetlenül bepakolandó javak listája és a háztartási vészterv (Household Emergency Plan) is. Ez többek között olyan fontos javaslatokat tartalmaz, minthogy minden telefon mellett legyen egy lista a vészhívószámokkal.


A könyvszerűen tanulmányozható alkalmazások arra nem igazán alkalmasak, hogy vész esetén ebből cselekedjünk improvizáció helyett, de aki minden eshetőségre készen akar állni, üres perceit jól töltheti a vész-tudás tanulmányozásával.

Már akkor csipog a mobil, ha csak kicsit rezeg a padló

Az okostelefonok többsége tartalmaz olyan apró érzékelőt, amely a telefon saját térbeli helyzetének változását méri - ezzel téve lehetővé például a mindig megfelelő képernyő-tájolást vagy a játékok irányítását a készülék mozgatásával. Ez a gyorsulásérzékelő vagy giroszkóp meglepően érzékeny, amit ékesen bizonyítanak az applikáció-boltokban kapható zsebszeizmográfok.

A legkisebb rezgést is jelezni tudják a modern mobilok

Az iPhone-hoz elérhető iSeismo mindhárom térbeli koordináta mentén méri a telefon elmozdulását, mégpedig olyan érzékenyen, hogy ha letesszük a telefont az asztalra, amit aztán koppintással vagy óvatos lökdöséssel megrezegtetünk, a kijelző élénk grafikon-kitérésekkel reagál. Beállíthatunk hangriasztást is bizonyos rezgésnagyság elérése esetére, így aki azon aggódik, hogy a fejére zuhanó könyvespolc ébreszti, kérhet ébresztést például 3,5-es rengések mérésére, s még idejében menekülöre foghatja. Sajnos Androidra hasonló applikációt nem találtunk.

földrengés, app, applikáció, google android, iphone, ios, mobiltelefon, okostelefon

Feedek

Hirdetés